Film
Lótávolság
Amikor Sztupa és Troché Paládi Győzőt figyelték, egy dolgot nem értettek csupán, de azt sehogy sem, hiába is törték a fejüket.
A belső zsarnok
Tiltakozó tömeg gyűlik a térre a nyomorúságos életfeltételek, az egyre romló munkakörülmények miatt. Vörös zászlókat lengetnek, Marx és Lenin képét emelik a magasba.
„Szergej, megírtad?”
„Ön is protestáns?”
A franciák nemzetközi sztárja volt már Bond-girl, kék hajú melegikon és immár A feleségem története Lizzyjét is kipipálhatja. Zoomon beszélgettünk vele.
Enyedi: „Ez a film arról szól, milyen nehéz, de mennyire szép elengedni a kontrollkényszert”
A folyamatos összeomlás szélén
Julie Delpy csinált egy amerikai sorozatot a járvány előtti utolsó pillanatban.
A legjobb dolgokon bőgni kell
Régen közérzetfilmnek hívták az ilyesmit, alighanem most is.
Egy amerikai Nizzában
Harlan Coben amerikai krimiírót eddig is a tenyerükön hordozták az égiek. Nagyjából 70 millió példányt adtak el könnyen és gyorsan fogyasztható regényeiből, több mint 40 nyelvre lefordítva.
Romdráma
„Rom, rom, rom” – e három szóval jellemezte Billy Wilder, mi fogadta, amikor visszatért Berlinbe 1948-ban, hogy leforgassa a Külügyi szívügyeket, főszerepben a győztes amerikai katonák erkölcseivel, az azokat vizsgáló tüchtig képviselőnővel és a kétes erkölcsökről kétes erkölcsökkel daloló dizőzzel, akit Marlene Dietrich alakított szívbe és másba markolóan.
Forgatni jó
A szereptévesztések filmje ez a krimivígjáték. A főszereplő, Márk könyvelő ugyan, de mivel jó a csajozásban és ott lapul a polcán az Atkinson-féle Pszichológia tankönyv, úgy véli, terapeutaként is megállná a helyét.
„Senki nem fogja bevallani”
Mindennapi helyzet: az autósiskolában kenőpénz az ára a sikeres vizsgának. Csakhogy a tanuló ez esetben egy politikai aktivista. A rendező új színielőadása kapcsán korrupcióról, politikai és társadalmi apátiáról, és a filmezés nehézségeiről beszélgettünk, de szóba került az egykori SZFE és persze a Freeszfe is.