tévésmaci

Lótávolság

  • tévésmaci
  • 2021. szeptember 22.

Film

Amikor Sztupa és Troché Paládi Győzőt figyelték, egy dolgot nem értettek csupán, de azt sehogy sem, hiába is törték a fejüket.

Mire megy haza katonáéktól? Mert amikor Paládi Győző hazament katonáéktól, először minden teljesen szokásosnak látszott. Bakák álltak sorba a kapu előtt, várták, hogy ellenőrizzék a könyvüket, aztán kilépvén egymás vállát csapkodták, s nekiindultak gyalogszerrel… az első kocsmáig, valami garázst alakítottak át, nyilvánvalóan a laktanya közelsége miatt maszekok, odatódult – először – mindenki. Paládi Győző egy kicsit lemaradva érkezett, megitta a magáét, különösebb öröm nélkül, nem mohón, inkább szakszerűen, aztán az első távozó csoporthoz csapódva, s kisvártatva tőlük is pár lépéssel lemaradva elment a másik útba eső kocsmába. Itt már le is lehetett ülni, de hiába köszöntötte ordítva falubelijeinek egy vidám csoportja, Paládi Győző csak megállt a pultnál, s itt is megitta a magáét. Vagy, hogy is mondjuk, a kötelezőt. Visszavigyorgott a fiúkra, de nem fraternizált, s miután kifogyott a söre is, megint nekiindult. Ment görnyedt vállal, földre szegezett tekintettel a vasútállomás felé, a buszra sem szállt fel, pedig az ingyen kivitte volna. Ő csak ment. Volt még egy kocsma útközben, kertje volt, fák, árnyék, zöld asztalok, mintha pont Móricka korcsmája lenne, ide a tisztesek meg az írnok jártak, be se nézett, pedig hallania kellett a rikkantást: Győzi, gyere bé! Dehogy ment, fel sem emelte fejét, ment, mint aki tán egy elveszett húszforintosra számít a porban, ment az állomásig. Ott meg a restiből ordítottak a komák, hogy Győzi, ne menj sehová, van még idő a vonatig. Tényleg volt, Sztupa és Troché fogadtak, hogy bemegy vagy sem; bement, elvitte a pulttól az italt a komák asztalához, de nem sokat beszélt velük, nem is énekelte, hogy „mához egy évre”, csak megitta hülye vigyorral megin’ a magáét, a peronon még szítt egy kis friss levegőt, s a fogadást vesztő Troché szerint arra gondolt, hogy csak három megálló, nem több. Tényleg nem volt hosszú az út, de Paládi Győző messze lakott a vasútállomástól. A földijei még a laktanya környéki kocsmákat járták, itt már egybe se hítta senki, de az út leszegett vállal, lehajtott fejjel, orrát a földig lógatva nagyon hosszú volt. Ment, hát ment, ment a naplemente rajzolta púpos és óriási árnyékát cipelve, ment a faluján át Paládi Győző, és sem Sztupa, sem Troché nem tudta, hogy mi lesz vele, ha hazaér.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

A falnak is szeme van

Túlzás lenne azt állítani, hogy a Radiohead különösebben sok vidámságot csalt volna az arcunkra, épp ezért furcsa a némiképp utódzenekarának tekinthető The Smile névválasztása.

Mélyen tisztelt publikum!

  • - turcsányi -

„Vándorcirkuszos szeretnék lenni, hóban-esőben a cirkusszal menni…” – köszöntötte az új évtizedet 1970-ben Karda Beáta.

Szabó, baka, kém

Hogyan válhatott a II. világháború kulcsfontosságú alakjává egy divattervező? Miért hízelegtek nagy hatalmú német vezetők egy töpörödött francia nőnek?

Elfordított arccal

  • SzSz

Hosszú percekig kitartott, éjfekete vászonnal indulunk, amelyet hirtelen vált fel az idilli kép: családi délután a folyóparton, a madárcsicsergést csak a játék és hancúrozás hangjai szakítják meg. Jonathan Glazer filmjében ugyanis a sötétség és a fényesség a szó szoros értelmében egymás szomszédságában honol.

Fejjel a falnak

A rasszizmus mindig újratermelődik, és már csak emiatt is elemi érdekünk, hogy újra és újra elővegyük a tiszaeszlári történetet, és beszéljünk róla.

A jelmez hatalma

A zalaegerszegi színház minden évadban műsorra tűz egy kötelező olvasmányból készült előadást; az idén a Tartuffe-öt a színház színművésze, Farkas Ignác állította színpadra.

Boldogan éltek, míg

Három, fehér menyasszonyi ruhába öltöztetett próbababa tájol minket a lépcsőfordulóban, körülöttük papírból kivágott virágok és levelek, mintha egy kicsit sután berendezett menyasszonyi szalon kirakatát látnánk.

A nem haszonelvű szeretet

Ennél abszurdabb és szerencsétlenebb szituációt nehezen lehetett volna elképzelni, erre tessék. A Kossuth rádión ugyanis épp Balog Zoltán mondta el a reggeli imát aznap, amikor egész mást kellett volna mondania.

A szomorú bohóc

  • Domsa Zsófia

Hjalmar Bergman a svéd próza és dráma egyik klasszikusa. A történetcsokor első darabjában egy svéd vidéki kisvárosban járunk, a múlt század elején, a szerző legjobban sikerült elbeszéléseinek idején. Bergman a realizmust fantasztikummal, a vígjátékot mély tragédiával vegyítő írásmód mestere. A Nagymama és az Úristen egy matriarcha életét és elmúlását, egy társadalom átrendeződését tárja elénk.

Az utolsók

Már az első magyarázkodásuk is átlátszó és röhejes volt: az tudniillik, hogy Svédország NATO-tagsága miatt „vita van” a kormány és a Fidesz-frakció között. Volt ám ilyen vita Finnország ügyében is! Aztán amikor Törökország, amellyel a baráti magyar kormány együtt mozgott a két ország tagságának a blokkolásában, bejelentette, hogy a finnek részükről jöhetnek, Orbán is meggondolta magát.