tévésmaci

Lótávolság

  • tévésmaci
  • 2021. szeptember 22.

Film

Amikor Sztupa és Troché Paládi Győzőt figyelték, egy dolgot nem értettek csupán, de azt sehogy sem, hiába is törték a fejüket.

Mire megy haza katonáéktól? Mert amikor Paládi Győző hazament katonáéktól, először minden teljesen szokásosnak látszott. Bakák álltak sorba a kapu előtt, várták, hogy ellenőrizzék a könyvüket, aztán kilépvén egymás vállát csapkodták, s nekiindultak gyalogszerrel… az első kocsmáig, valami garázst alakítottak át, nyilvánvalóan a laktanya közelsége miatt maszekok, odatódult – először – mindenki. Paládi Győző egy kicsit lemaradva érkezett, megitta a magáét, különösebb öröm nélkül, nem mohón, inkább szakszerűen, aztán az első távozó csoporthoz csapódva, s kisvártatva tőlük is pár lépéssel lemaradva elment a másik útba eső kocsmába. Itt már le is lehetett ülni, de hiába köszöntötte ordítva falubelijeinek egy vidám csoportja, Paládi Győző csak megállt a pultnál, s itt is megitta a magáét. Vagy, hogy is mondjuk, a kötelezőt. Visszavigyorgott a fiúkra, de nem fraternizált, s miután kifogyott a söre is, megint nekiindult. Ment görnyedt vállal, földre szegezett tekintettel a vasútállomás felé, a buszra sem szállt fel, pedig az ingyen kivitte volna. Ő csak ment. Volt még egy kocsma útközben, kertje volt, fák, árnyék, zöld asztalok, mintha pont Móricka korcsmája lenne, ide a tisztesek meg az írnok jártak, be se nézett, pedig hallania kellett a rikkantást: Győzi, gyere bé! Dehogy ment, fel sem emelte fejét, ment, mint aki tán egy elveszett húszforintosra számít a porban, ment az állomásig. Ott meg a restiből ordítottak a komák, hogy Győzi, ne menj sehová, van még idő a vonatig. Tényleg volt, Sztupa és Troché fogadtak, hogy bemegy vagy sem; bement, elvitte a pulttól az italt a komák asztalához, de nem sokat beszélt velük, nem is énekelte, hogy „mához egy évre”, csak megitta hülye vigyorral megin’ a magáét, a peronon még szítt egy kis friss levegőt, s a fogadást vesztő Troché szerint arra gondolt, hogy csak három megálló, nem több. Tényleg nem volt hosszú az út, de Paládi Győző messze lakott a vasútállomástól. A földijei még a laktanya környéki kocsmákat járták, itt már egybe se hítta senki, de az út leszegett vállal, lehajtott fejjel, orrát a földig lógatva nagyon hosszú volt. Ment, hát ment, ment a naplemente rajzolta púpos és óriási árnyékát cipelve, ment a faluján át Paládi Győző, és sem Sztupa, sem Troché nem tudta, hogy mi lesz vele, ha hazaér.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.