Piroska nagymama lesz? – A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjnyertesei

Kritikusunk egymás után nézte a rajzfilmeket múlt hétvégén, melyekben „a szórakoztatás és a kápráztatás ugyanúgy jelen van, mint az újító szándék és a megszokott, már-már avítt forma.”

A matiné egy papírkocka csodás átalakulásával kezdődik. A MOMÉ-s rövidet a gyerekek kedvence követi; Bogyó és Babóca újabb kalandjai A léggömb címen futnak. Ez az a mese, amit a díszterem közepén összegyűlt zsibongó, majd izgatottan figyelő kicsik kitörő lelkesedéssel és kedves ismerősként köszöntenek – szó szerint. Konkrétan meg vannak vadulva a kölykök a sorozatért, pedig ha nem moziban látnánk a csiga és a katica meg barátaik történetét, az énekes szignál alatt első dolgunk lenne kikapcsolni a készüléket – szinte érthetetlen ez a gyermeki ízlésficam. Szerencsére ez volt a mélypont.

A rendkívül sokféle rövidfilm között Rabbit címen fekete-fehér elnagyolt képi világban egy bűvész előadásán és annak előkészületein csodálkozhattunk, de megfelelő kontrasztként akadt klasszikus népmese is a repertoárban, amely még a gyerektapsot is kivívta magának: Az elégedetlen fazék sztorija mint mindig, igen tanulságosra sikeredett. Kányádi Sándor A világlátott egérke meséjének egyik része is bekerült a programba, amely egy szépen rajzolt, helyes történet az egérszerető macskáról és az okos rágcsálóról.

De a mesék legjobbika, a délelőtt fénypontja mégiscsak Szirmai Márton meséje, a Grimm Café volt. Leginkább vízfesték-animációként definiálható, rövid – klasszikus és mindenki által ismert – mesék, amelyekben a szereplők alig egy-két percnyi epizódokban vallanak az életükről: mi történt a Grimm mesék hőseivel, miután az eredeti történet véget ért. Boldogan éltek, amíg meg nem haltak?

Intellektuális – de nem túl nehéz – játékra invitálnak a szerzők, hiszen a mesefigurákról apró jelzések, illetve a történettöredékek tudatják, hogy ki kicsoda közülük. A megöregedett hősök kissé kiábrándult, de őszintének ható (képi és verbális formában is) ironikus visszaemlékezései és jelen idejű reflexiói könyörtelenül kirajzolják, mi lett a középkorú, egykor modell, majd a szépségiparban tevékenykedő Hófehérkével, mi történt a törpékkel, vagy miféle vállalkozásba fogott Jancsi és Juliska, miként éli mindennapjait Piroska a városban, hol rendezkedett be Hamupipőke, és miért nem lehet abban a házban egyetlen kandalló sem.

Ebből a néhány animációból is remekül körvonalazódik a szféra sokszínűsége, vállalt tevékenységi köre, amelyben a szórakoztatás és a kápráztatás ugyanúgy jelen van, mint az újító szándék és a megszokott, már-már avítt forma.

Mesét nézni még mindig jó.

Uránia, szeptember 28.