Pedofilok, haza!

Polisse

  • - kg -
  • 2012. április 13.

Film

Amilyen izmos a francia filmgyártás, a New York-i rendőrőrsök után közvetlenül a párizsi rendőrőrsök földrajzát ismerjük a legbehatóbban. Olyan ismerős a járás, hogy akár csukott szemmel is eltalálnánk az intézményi kávéautomatáig, s bár Maïwenn filmje különösebb figyelmet nem szentel a gépezetnek, azért jó tudni, hogy szükség esetén merre találni.

Különösebb figyelmet a rendezőnő a rend őreinek szentel, soraikon belül is külön kis családot képeznek a gyermekvédelmi részleg emberei. Ami szörnyűséget gyerekkel csak el lehet követni, arról mind szót is ejtenek a gyermekvédelmisek, s ha van a filmnek egy kevés kis újdonsága, akkor az az, hogy egy gyermekvédelmisnek a pedofil olyan szó, mint banki ügyintézőnek a kamat: a napi szókészlet része, kiejtését sem drámai csend, sem nagyzenekari felvezetés nem előzi meg. Maguk az elkövetők is a rutin részei, csak kevés olyan előállított van, akinek láttán ökölbe szorulnak a rendőri kezek. S hogy mit csinálnak ezek a munkás férfi- és női kezek a munkaidő leteltével, azt is megmutatja a film: van, aki boldogan él, s van, aki kevésbé, de mint arra percenkénti utalás történik, a gyermekvédelem és a kiegyensúlyozott polgári élet nem jár kéz a kézben.


Noha egymásnak adják a kilincset a válogatott gyerekszomorítók, a Polisse tulajdonképpen egy meghitt családi mozi, a maga kissé brutális módján hangulatos dolgozat a gyermekvédelmisek kicsiny és összetartó családjáról. Az erős közeg kétségtelenül jól jön a történetvezetésben nem túl erőskezű, viszont jó tempót diktáló rendezőnek, de mint azt például néhány éve Az osztály is bizonyította, nem kell a gyermekvédelemig futni, ha az ember drámai közeget akar. Bizonyos tehetség felett megteszi egy hétköznapi középiskolai osztályterem is.

Forgalmazza a Mozinet

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.