Ilyen Ladában utoljára Ötvös Csöpit láttuk hasítani a Balaton partján a késő Kádár-korban: részben persze az is valóság volt (a Lada biztosan), de ez most maga a teljes, kendőzetlen reality, annak is az ukrán, falusi változata. Hőseink, az ukrán seriffek messze Kijevtől, de közel a Krímhez, a kies ukrán tájban ladázgatnak a sárban: az irodalom pont az efféle helyekre találta ki, hogy „isten háta mögötti”. És az isten háta mögött úgy csordogál a valóság, mint egy cseh film skandináv remake-jében, csakhogy Viktort és Vologyát, akiket maga Stara Zburjivka (lélekszám: 1800 fő) polgármestere nevezett ki helyi seriffnek, nem Mads Mikkelsen és Ulrich Thomsen játssza, hanem Viktor és Vologya. Viktor (’50-es, bajuszos férfi, a duó szellemi vezére) a mi Chuck Norrisunk, Vologya (a falu erős embere, valamivel fiatalabb) pedig kinézetre tiszta Tony Soprano – így az Ukrán seriffek című dokumentumfilm rendezője, aki eredetileg azzal a céllal érkezett a faluba, hogy kimazsolázza a mindennapokból mindazt, ami abszurd és egyben szívbemarkoló. Nem is nagyon kell mazsolázni, az abszurd az utcán hever vagy a polgármesteri hivatalban: a falon tábla hirdeti a falu kiemelkedő lakóit, köztük egy boldog vadászt, aki szerény zsákmányával pózol egy fényképen. Van, akit a szomszéd anakondája tart rettegésben, van, aki a kutyákban előbb látja meg a vacsorát, mint az ember legjobb barátját, míg a hevenyészve összetákolt magaslesen fogy a szotyi és érkeznek a hírek a Solar kisrádión. Aki meghal, azt kihúzzák az osztálynaplószerű nagykönyvből: az élet és a halál a megszokott medrében csordogál, mígnem belép a képbe a nagybetűs történelem. Valahol a messzi és mégsem olyan messzi távolban háború kezdődik, mélyül az orosz–ukrán konfliktus, miközben a Solaron egyre csak jönnek a hírek; szeparatistákról és háborúról, a szotyi pedig csak fogy, a seriffek toborzócédulákat kézbesítenek, és a falu népe nagy erőkkel fényesíti az ismeretlen szovjet katona szobrát a győzelem napi, május 9-i ünnepségre.
| ||
Az orosz–ukrán konfliktus szelleme járja be az ukrán tematikus blokk többi dokumentumfilmjét is: az élet megy tovább a bombázások sújtotta Mariupolban (Mantas Kvedaravicius : Mariupolis), egy filmes a saját családjában fedezi fel az orosz–ukrán törésvonalakat (Vitalij Manszkij: Rokonok), Oleget és Maxot pedig kalandvágyuk és hazafias késztetésük hajtja Oroszországból Kelet-Ukrajnába (Jelena Volocsine és James Keogh: Oleg választása).
