VERZIÓ

Nanuk és az unokái

A jég hátán – klímaváltozás idején

  • - ts -
  • 2016. november 10.

Film

"Sarki válogatás" címen Grönlandról, az Arktiszról, geopolitikáról és még sok másról is szólnak a Verzió dokumentumfilmjei.

Azt tessék elképzelni, hogy a hetvenes évek valamelyik magyar rockzenekara, egy olyan, amelyiket éppenséggel nem a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat tartott el akkoriban (ha voltak is ilyenek, nem jutottak túl a garázson), egyszer csak arról kezd énekelni, hogy ruszkik haza, hogy Kádár gyilkos, hogy a párttitkár lopja a gyárból a csapszegeket. Mi lett volna? Hirtelen öntudatra ébred az ország, s ezrek, majd tízezrek követelik velük, hogy hova menjenek a kommunisták, vagy egyszerűen a társadalom egyetértő hallgatásától kísérve fogják, és becsukják szerencsétlen hülye ro­ckereket a Lipótmezőre. A kérdés – a mi nagy szerencsénkre – csak költői, de ámulj és bámulj, egy megtörtént esetet idéztünk fel.

A jég hátán (2014)

A jég hátán (2014)

 

Jó negyven éve a Sumé, az első grönlandi rockzenekar az őslakosság nyelvén kezdett zúzni; az elnyomásról énekeltek, s a forradalom mihamarabbi szükségességéről. S hallgatóik ráébredtek, hogy itt az ideje változtatni né­pük méltatlan helyzetén, s azonmód neki is fogtak az autonómiáért vívott nemes és főként eredményes harcuknak. S mindez nem a történet vége! Valójában azért citáljuk ide a Sumé történetét, mert róluk szól az első Grönlandon készült dokumentumfilm. Ami pedig azért fontos, hogy könnyebben beláthassuk, hogy a technika legutóbbi fordulatainak hála még a leghátrányosabb helyzetekből is nyílik mód a kommunikációra, még a legeldugottabb sarokról is elérhető bármilyen nyilvánosság. S most ezt az áradatot, áradást van lehetőségünk megismerni a fesztivál „sarki válogatásában”.

A filmek tekintélyes részét őslakosok készítették, a dokumentumfilmezés lehetőségeinek széles skáláján mozogva. Van, aki belülről vizsgálja tárgyát – környezeti problémákat, geopolitikai skandalumokat, magát a gyarmatosítást vagy épp az őslakosok jogait – más meg kívülről tekint rá.

Aki belekap egy kicsit is, ott marad a jég hátán, s azon veszi észre magát, hogy már nem üres, sivár, s a legtávolabbról sem monokróm vagy elszigetelt hely neki az Arktisz. S persze akit a klímaváltozás érdekel, nyilvánvalóan az ősforrásból meríthet újabb ismereteket. Hisz ezt mindenkinél közelebbről, alaposabban ismerik az odavalósiak: teljes joggal áll e válogatás középpontjában is.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.