VERZIÓ

Putyin fent, Tony Soprano lent

Fókuszban Ukrajna

  • - kg -
  • 2016. november 10.

Film

Egy távoli ukrán faluban két férfira bízzák a község biztonságát. Ukrán seriffek a Verzión.

Ilyen Ladában utoljára Ötvös Csöpit láttuk hasítani a Balaton partján a késő Kádár-korban: részben persze az is valóság volt (a Lada biztosan), de ez most maga a teljes, kendőzetlen reality, annak is az ukrán, falusi változata. Hőseink, az ukrán seriffek messze Kijevtől, de közel a Krímhez, a kies ukrán tájban ladázgatnak a sárban: az irodalom pont az efféle helyekre találta ki, hogy „isten háta mögötti”. És az isten háta mögött úgy csordogál a valóság, mint egy cseh film skandináv remake-jében, csakhogy Viktort és Vologyát, akiket maga Stara Zburjivka (lélekszám: 1800 fő) polgármestere nevezett ki helyi seriffnek, nem Mads Mikkelsen és Ulrich Thomsen játssza, hanem Viktor és Vologya. Viktor (’50-es, bajuszos férfi, a duó szellemi vezére) a mi Chuck Norrisunk, Vologya (a falu erős embere, valamivel fiatalabb) pedig kinézetre tiszta Tony Soprano – így az Ukrán seriffek című dokumentumfilm rendezője, aki eredetileg azzal a céllal érkezett a faluba, hogy kimazsolázza a mindennapokból mindazt, ami abszurd és egyben szívbemarkoló. Nem is nagyon kell mazsolázni, az abszurd az utcán hever vagy a polgármesteri hivatalban: a falon tábla hirdeti a falu kiemelkedő lakóit, köztük egy boldog vadászt, aki szerény zsákmányával pózol egy fényképen. Van, akit a szomszéd anakondája tart rettegésben, van, aki a kutyákban előbb látja meg a vacsorát, mint az ember legjobb barátját, míg a hevenyészve összetákolt magaslesen fogy a szotyi és érkeznek a hírek a Solar kisrádión. Aki meghal, azt kihúzzák az osztálynaplószerű nagykönyvből: az élet és a halál a megszokott medrében csordogál, mígnem belép a képbe a nagybetűs történelem. Valahol a messzi és mégsem olyan messzi távolban háború kezdődik, mélyül az orosz–ukrán konfliktus, miközben a Solaron egyre csak jönnek a hírek; szeparatistákról és háborúról, a szotyi pedig csak fogy, a seriffek toborzócédulákat kézbesítenek, és a falu népe nagy erőkkel fényesíti az ismeretlen szovjet katona szobrát a győzelem napi, május 9-i ünnepségre.

Roman Bondarcsuk: Ukrán seriffek (2015)

Roman Bondarcsuk: Ukrán seriffek (2015)

 

Az orosz–ukrán konfliktus szelleme járja be az ukrán tematikus blokk többi dokumentumfilmjét is: az élet megy tovább a bombázások sújtotta Mariupolban (Mantas Kvedaravicius­ : Mariupolis), egy filmes a saját családjában fedezi fel az orosz–ukrán törésvonalakat (Vitalij Manszkij: Rokonok), Oleget és Maxot pedig kalandvágyuk és hazafias késztetésük hajtja Oroszországból Kelet-Ukrajnába (Jelena Volocsine és James Keogh: Oleg választása).

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.