Film

Rampage – Rombolás

  • - kg -
  • 2018. május 19.

Film

Nem kell mindig olyan fenemód finnyásnak lenni; most, hogy végre nem azt kell méregetni, hogy Gary Oldman megérdemelte-e az Oscart, vagy csak a maszkmestereknek volt köszönhető a sikere, ideje visszatérnünk a filmművészet tiszta forrásához; a creature feature-höz. Ez az a nagy múltú műfaj, amelyben óriáshangyák (Them!, 1954), óriástarantulák (Tarantula, 1955) vagy az 50 láb magas nők (Az 50 láb magas nő támadása, 1958) hozták rá a frászt népnevelő jelleggel a népre, de hiába a hosszú combok és az ízeltlábak, az óriásmajmokat semmi sem tudta letaszítani a műfaj King Kong (1933) óta uralt trónjáról. Fekete-fehérben minden patinásnak tűnik, már csak emiatt – túl színes – sem lesz Dwayne „The Rock” Johnson új filmjéből klasszikus, pedig minden adott hozzá: a bikanyakú sztár a világ legkigyúrtabb főemlősszak­értőjét játssza (bár nem kizárt, hogy a főemlősszakértők ilyenek), mégsem ő a fő attrakció, hanem egy mutáns óriásgorilla, egy mutáns óriásfarkas és egy mutáns óriáskrokodil. Gary Oldman mindegyiket mívesen eljátszaná, de a Szikla sem egy ma született műfaji turista; volt ő már félember-félskorpió (A múmia visszatér) emléke örökké velünk marad. Ugyanez nem mondható el a Rombolásról, mely se nem fekete-fehér, se nem elég röhejes, pedig elhangzik – egyenesen The Rock szájából – a „neuromuszkuláris aktivitás” és valaki a „bioszonáris kommunikációt” is bedobja, de még így is túl emberiek a szereplők, senki sem akar 50 láb magas lenni. Bezzeg Gary Oldmannak nem kéne kétszer mondani.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.