Nem kell mindig olyan fenemód finnyásnak lenni; most, hogy végre nem azt kell méregetni, hogy Gary Oldman megérdemelte-e az Oscart, vagy csak a maszkmestereknek volt köszönhető a sikere, ideje visszatérnünk a filmművészet tiszta forrásához; a creature feature-höz. Ez az a nagy múltú műfaj, amelyben óriáshangyák (Them!, 1954), óriástarantulák (Tarantula, 1955) vagy az 50 láb magas nők (Az 50 láb magas nő támadása, 1958) hozták rá a frászt népnevelő jelleggel a népre, de hiába a hosszú combok és az ízeltlábak, az óriásmajmokat semmi sem tudta letaszítani a műfaj King Kong (1933) óta uralt trónjáról. Fekete-fehérben minden patinásnak tűnik, már csak emiatt – túl színes – sem lesz Dwayne „The Rock” Johnson új filmjéből klasszikus, pedig minden adott hozzá: a bikanyakú sztár a világ legkigyúrtabb főemlősszakértőjét játssza (bár nem kizárt, hogy a főemlősszakértők ilyenek), mégsem ő a fő attrakció, hanem egy mutáns óriásgorilla, egy mutáns óriásfarkas és egy mutáns óriáskrokodil. Gary Oldman mindegyiket mívesen eljátszaná, de a Szikla sem egy ma született műfaji turista; volt ő már félember-félskorpió (A múmia visszatér) emléke örökké velünk marad. Ugyanez nem mondható el a Rombolásról, mely se nem fekete-fehér, se nem elég röhejes, pedig elhangzik – egyenesen The Rock szájából – a „neuromuszkuláris aktivitás” és valaki a „bioszonáris kommunikációt” is bedobja, de még így is túl emberiek a szereplők, senki sem akar 50 láb magas lenni. Bezzeg Gary Oldmannak nem kéne kétszer mondani.
Forgalmazza az InterCom
