Film

Redemption Street

  • 2014. január 19.

Film

Nyilvánvaló, hogy a horvátokkal, majd Boszniában és Kosovóban vívott, katonai, morális, egzisztenciális értelemben egyaránt totális kudarccal záruló háborút és a háborút követő, hazudozással, önfelmentéssel és tömeggyilkosok mentegetésével terhelt időszakot szerb részről nem az a generáció fogja vizsgálat tárgyává tenni, amelyik szenvedő vagy tevőleges résztvevője volt az országot a kilencvenes években eluraló erőszaknak.

Kérdés azonban, hogy a fiatalabb generáció rendelkezik-e annyi valóságismerettel, hogy ne csak tárgyilagos elemzője, de az elemzés során adódó, fájdalmas következtetéseknek hiteles tolmácsolója is legyen.

Miroslav Terzic filmje erőtlen kísérlet a szembenézésre. Drámai erejét dokumentumfelvételek adják, illetve a mellékszerepben feltűnő nőket érő durva (testi-lelki) erőszak, viszont maga a történet papírmaséízű. A háborús bűnösöket üldöző nyomozó hősöket valami B kategóriás film noirból szalajtották; párbeszédeik, gesztusaik, nézéseik ezerszer látott klisék. Háborús bűnösei, a megtért, feloldozásra vágyakozó bujdosók vagy az elvakult nacionalizmusukat máig sem bánó elvetemültek sokkal életszerűbben megrajzolt karakterek, de csak statisztái egy meghasonlott hivatalnok vívódásainak. A sztori fájóan nélkülözi egy értő dramaturg szigorát: a film kibontakozását véletlen egybeesések, logikátlan, sőt irreális döntések taszigálják előre a komor végkifejletig, és nem saját belső logikája mentén halad előre, amikor a megalkuvást nem ismerő, felelős elemzés hozza meg gyümölcsét, a tömeggyilkosok kézre kerítését. Így nem jöhet létre a katarzis.

A Vertigo Média bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.