Kérdés azonban, hogy a fiatalabb generáció rendelkezik-e annyi valóságismerettel, hogy ne csak tárgyilagos elemzője, de az elemzés során adódó, fájdalmas következtetéseknek hiteles tolmácsolója is legyen.
Miroslav Terzic filmje erőtlen kísérlet a szembenézésre. Drámai erejét dokumentumfelvételek adják, illetve a mellékszerepben feltűnő nőket érő durva (testi-lelki) erőszak, viszont maga a történet papírmaséízű. A háborús bűnösöket üldöző nyomozó hősöket valami B kategóriás film noirból szalajtották; párbeszédeik, gesztusaik, nézéseik ezerszer látott klisék. Háborús bűnösei, a megtért, feloldozásra vágyakozó bujdosók vagy az elvakult nacionalizmusukat máig sem bánó elvetemültek sokkal életszerűbben megrajzolt karakterek, de csak statisztái egy meghasonlott hivatalnok vívódásainak. A sztori fájóan nélkülözi egy értő dramaturg szigorát: a film kibontakozását véletlen egybeesések, logikátlan, sőt irreális döntések taszigálják előre a komor végkifejletig, és nem saját belső logikája mentén halad előre, amikor a megalkuvást nem ismerő, felelős elemzés hozza meg gyümölcsét, a tömeggyilkosok kézre kerítését. Így nem jöhet létre a katarzis.
A Vertigo Média bemutatója
