Reklámkritika: Aromaterápia (Douwe Egberts Omnia Bona Vita kávé)

szerző
Poós Zoltán
publikálva
2000/46. (11. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A reklámkészítésnek becézett küzdősportban egyre többen kísérleteznek azzal, hogy a "magyar néplélek természetes humorát" artikulálják (Kalinka vodka, Soproni Ászok, Arany Ászok stb.). Ezek a magyar reklámok inkább a Dáridó felé konvergálnak, viszont ha fiatalokra pozicionálnak egy terméket, gyanús, hogy pöttyös Rudi lesz a végeredmény. A magyar reklámfilmek poénkészletét egy gyatra, 150 részre álmodott amerikai tinifilmsorozat első kreatív brigádgyűlésén lenulláznák, itthon meg szenzáció lesz belőle.

A Douwe Egberts Bona Vita tévéspotja ezer sebből vérzik, gyakorlatilag 45 másodperc meghitt unalom. Ez ugyebár image-reklám. Bizarrnak mondható szituációra épül: idős vidéki nénike szexuális ötletgazdáknak látszó, fehér boxerben grasszáló srácok közé csöppen.

A cool fiúk elnéző, de lesajnáló mosolya enyhén megalázó - ez nem az a helyzet, amiből egy storyboard-gyáros könnyen kilavírozna. Kreatívunknak nem is sikerült. Helyzetkomikum, valami vidámkodás pöckölne talán a cselekményen. De nem pöcköl. Tréfa helyett a fiúk, a nénike és a korszerűen retró fejpántot viselő fotós csaj csak vigyorognak - helyettünk is. (Ilyen fejkendőt mellesleg utoljára a Nap Nap fesztiválon láttam ´91-ben a tanárképzős lányokon - nyilván előrelátó stylist-furfangról van szó.) A magyar reklámok egy része, mint ez is, lebutított gegekre épül, svájcisapkás krampácsolóval, bajusszal, tokával, hozzáálmodva némi szelídített Holló Színház-aromát. Ráadásul ez a mami nem pont az a vidám, Szeszélyes évszakokból kölcsönkért Kató nénis karakter, aminek casting előtt gondolták, inkább egy szegény öregasszony Kevermesről. Megy a határba gázpalackért, rigók pörögnek az égen, elhúz egy mosolygós tanácsi dolgozó kis mopedjével, az utolsó házban rádió szól, Máté Péter-szám szivárog a Kossuth rádió hajnali műsorából.

Ezt a nénit sajnálom.

Ha zacskóban árulná a Határ úti metróban a megpucolt zöldséget, felvásárolnám a készleteit - színtiszta szánalomból. Rossz volt a casting, a stylist, egyedül a modell srácok hozták a formájukat. Dorombolnak a néni mellett, körbeülve néhány csésze kávét, kölyöktigrisek ebéd után.

A film üzenete: a Douwe Egberts Bona Vita lágyítja a pillanatokat, feloldja a kellemetlen szituációkat.

Éppenséggel az irány nem rossz.

Az "ébredő város locsolókocsival, zöldségessel" idillje már túlpörgetett hangulati elem, a globális irányt pedig kisajátította a Nescafé az Open Up-kampányával. Jó, akkor legyen valami szalonképes bizarr, de idilli nyomvonal. Oké. Viszont elmarad a vizuális kielégülés, elmarad a vicc. Nincsenek visszahívható képek, a termék filozófiája se jelenik meg markánsan, tökéletes eredménytelenséggel próbálták meg összekapcsolni a márkát a filmmel.

A képzelt idill rovására megy a "történet" játékossága.

És hogy kerül oda a nénike? Az ajtót nyitó fotós csaj mamája? Valamelyik fiúhoz jött, hogy "gyermekem, ebédre főtt fej lesz tormával"?

A legcikibb, hogy azt kell mondjam: ez a film mégis a jobban sikerült hazai alkotások közé sorolható.

Poós Zoltán

szerző
Poós Zoltán
publikálva
2000/46. (11. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...