Reklámkritika: Aromaterápia (Douwe Egberts Omnia Bona Vita kávé)

  • Poós Zoltán
  • 2000. november 9.

Film

A reklámkészítésnek becézett küzdősportban egyre többen kísérleteznek azzal, hogy a "magyar néplélek természetes humorát" artikulálják (Kalinka vodka, Soproni Ászok, Arany Ászok stb.). Ezek a magyar reklámok inkább a Dáridó felé konvergálnak, viszont ha fiatalokra pozicionálnak egy terméket, gyanús, hogy pöttyös Rudi lesz a végeredmény. A magyar reklámfilmek poénkészletét egy gyatra, 150 részre álmodott amerikai tinifilmsorozat első kreatív brigádgyűlésén lenulláznák, itthon meg szenzáció lesz belőle.

A Douwe Egberts Bona Vita tévéspotja ezer sebből vérzik, gyakorlatilag 45 másodperc meghitt unalom. Ez ugyebár image-reklám. Bizarrnak mondható szituációra épül: idős vidéki nénike szexuális ötletgazdáknak látszó, fehér boxerben grasszáló srácok közé csöppen.

A cool fiúk elnéző, de lesajnáló mosolya enyhén megalázó - ez nem az a helyzet, amiből egy storyboard-gyáros könnyen kilavírozna. Kreatívunknak nem is sikerült. Helyzetkomikum, valami vidámkodás pöckölne talán a cselekményen. De nem pöcköl. Tréfa helyett a fiúk, a nénike és a korszerűen retró fejpántot viselő fotós csaj csak vigyorognak - helyettünk is. (Ilyen fejkendőt mellesleg utoljára a Nap Nap fesztiválon láttam ´91-ben a tanárképzős lányokon - nyilván előrelátó stylist-furfangról van szó.) A magyar reklámok egy része, mint ez is, lebutított gegekre épül, svájcisapkás krampácsolóval, bajusszal, tokával, hozzáálmodva némi szelídített Holló Színház-aromát. Ráadásul ez a mami nem pont az a vidám, Szeszélyes évszakokból kölcsönkért Kató nénis karakter, aminek casting előtt gondolták, inkább egy szegény öregasszony Kevermesről. Megy a határba gázpalackért, rigók pörögnek az égen, elhúz egy mosolygós tanácsi dolgozó kis mopedjével, az utolsó házban rádió szól, Máté Péter-szám szivárog a Kossuth rádió hajnali műsorából.

Ezt a nénit sajnálom.

Ha zacskóban árulná a Határ úti metróban a megpucolt zöldséget, felvásárolnám a készleteit - színtiszta szánalomból. Rossz volt a casting, a stylist, egyedül a modell srácok hozták a formájukat. Dorombolnak a néni mellett, körbeülve néhány csésze kávét, kölyöktigrisek ebéd után.

A film üzenete: a Douwe Egberts Bona Vita lágyítja a pillanatokat, feloldja a kellemetlen szituációkat.

Éppenséggel az irány nem rossz.

Az "ébredő város locsolókocsival, zöldségessel" idillje már túlpörgetett hangulati elem, a globális irányt pedig kisajátította a Nescafé az Open Up-kampányával. Jó, akkor legyen valami szalonképes bizarr, de idilli nyomvonal. Oké. Viszont elmarad a vizuális kielégülés, elmarad a vicc. Nincsenek visszahívható képek, a termék filozófiája se jelenik meg markánsan, tökéletes eredménytelenséggel próbálták meg összekapcsolni a márkát a filmmel.

A képzelt idill rovására megy a "történet" játékossága.

És hogy kerül oda a nénike? Az ajtót nyitó fotós csaj mamája? Valamelyik fiúhoz jött, hogy "gyermekem, ebédre főtt fej lesz tormával"?

A legcikibb, hogy azt kell mondjam: ez a film mégis a jobban sikerült hazai alkotások közé sorolható.

Poós Zoltán

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.