Reklámkritika: Aromaterápia (Douwe Egberts Omnia Bona Vita kávé)

  • Poós Zoltán
  • 2000. november 9.

Film

A reklámkészítésnek becézett küzdősportban egyre többen kísérleteznek azzal, hogy a "magyar néplélek természetes humorát" artikulálják (Kalinka vodka, Soproni Ászok, Arany Ászok stb.). Ezek a magyar reklámok inkább a Dáridó felé konvergálnak, viszont ha fiatalokra pozicionálnak egy terméket, gyanús, hogy pöttyös Rudi lesz a végeredmény. A magyar reklámfilmek poénkészletét egy gyatra, 150 részre álmodott amerikai tinifilmsorozat első kreatív brigádgyűlésén lenulláznák, itthon meg szenzáció lesz belőle.

A Douwe Egberts Bona Vita tévéspotja ezer sebből vérzik, gyakorlatilag 45 másodperc meghitt unalom. Ez ugyebár image-reklám. Bizarrnak mondható szituációra épül: idős vidéki nénike szexuális ötletgazdáknak látszó, fehér boxerben grasszáló srácok közé csöppen.

A cool fiúk elnéző, de lesajnáló mosolya enyhén megalázó - ez nem az a helyzet, amiből egy storyboard-gyáros könnyen kilavírozna. Kreatívunknak nem is sikerült. Helyzetkomikum, valami vidámkodás pöckölne talán a cselekményen. De nem pöcköl. Tréfa helyett a fiúk, a nénike és a korszerűen retró fejpántot viselő fotós csaj csak vigyorognak - helyettünk is. (Ilyen fejkendőt mellesleg utoljára a Nap Nap fesztiválon láttam ´91-ben a tanárképzős lányokon - nyilván előrelátó stylist-furfangról van szó.) A magyar reklámok egy része, mint ez is, lebutított gegekre épül, svájcisapkás krampácsolóval, bajusszal, tokával, hozzáálmodva némi szelídített Holló Színház-aromát. Ráadásul ez a mami nem pont az a vidám, Szeszélyes évszakokból kölcsönkért Kató nénis karakter, aminek casting előtt gondolták, inkább egy szegény öregasszony Kevermesről. Megy a határba gázpalackért, rigók pörögnek az égen, elhúz egy mosolygós tanácsi dolgozó kis mopedjével, az utolsó házban rádió szól, Máté Péter-szám szivárog a Kossuth rádió hajnali műsorából.

Ezt a nénit sajnálom.

Ha zacskóban árulná a Határ úti metróban a megpucolt zöldséget, felvásárolnám a készleteit - színtiszta szánalomból. Rossz volt a casting, a stylist, egyedül a modell srácok hozták a formájukat. Dorombolnak a néni mellett, körbeülve néhány csésze kávét, kölyöktigrisek ebéd után.

A film üzenete: a Douwe Egberts Bona Vita lágyítja a pillanatokat, feloldja a kellemetlen szituációkat.

Éppenséggel az irány nem rossz.

Az "ébredő város locsolókocsival, zöldségessel" idillje már túlpörgetett hangulati elem, a globális irányt pedig kisajátította a Nescafé az Open Up-kampányával. Jó, akkor legyen valami szalonképes bizarr, de idilli nyomvonal. Oké. Viszont elmarad a vizuális kielégülés, elmarad a vicc. Nincsenek visszahívható képek, a termék filozófiája se jelenik meg markánsan, tökéletes eredménytelenséggel próbálták meg összekapcsolni a márkát a filmmel.

A képzelt idill rovására megy a "történet" játékossága.

És hogy kerül oda a nénike? Az ajtót nyitó fotós csaj mamája? Valamelyik fiúhoz jött, hogy "gyermekem, ebédre főtt fej lesz tormával"?

A legcikibb, hogy azt kell mondjam: ez a film mégis a jobban sikerült hazai alkotások közé sorolható.

Poós Zoltán

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.