Film

Az általános vélekedés szerint Guillermo del Toro mexikói filmrendező, a horror/sci-fi határvidék pionírja, a rajongók örök patrónusa és Az őrület hegyei című klasszikus rémtörténet megfilmesítésének első számú lobbistája felette áll a műfaji nagyátlagnak, az éjjellátóval is csak a kasszát látó, lusta és fantáziátlan hollywoodi iparosok tömegének.

Van itt minden, sőt még annál is több: válás spanyol módra, féltékenységből elkövetett padon ülés, késői megbánás, eltékozolt élet, elhidegülés és visszatalálás, megzavart kutyasétáltatás, női és férfititkok felfedése, megérdemelt munkahelyi megszégyenítés - és mindezek szépen epizódokba szedve, s minden epizódban legalább egy nemzetközileg is ismert spanyol ajkú férfisztár.

Egy zsánert feléleszteni csoda. Még egyet: hübrisz. Hiába sikerült anno Gore Verbinski csapatának a Karib-tenger kalózaival lelket lehelni egy műfajba, a western nem járt ilyen jól velük. Talán azért, mert a lassú párbeszédek a szikkadt tájban és a hosszú csendek leple alatt bagót rágó típusfigurák kevéssé lelkesítők, vagy azért, mert kalózokról nem érdemes cowboyokat másolni.

Miközben Giuseppe Tornatore szüntelenül filmezi befordult férfihősei édesbús drámáit, rendre előáll egy-egy ridegebb zsánerdarabbal is, mint legutóbb Az ismeretlen (2006) című szép női thrillerrel - friss művében pedig e két vonulat egyesül.

Az 1988-as Cinema Paradiso óta nem volt akkora sikere, mint a Senki többet című romantikus filmdrámával, amit most adnak a hazai mozik.

Ha a latin szentenciák ismerői megrögzötten másképp tudják is, azért persze már régóta a televízió az élet tanítómestere. Divattippektől a valóságshow-k érintkezési etikettjéig, a csillagjegyek sorsdöntő jelentőségének sulykolásától a tiszta énekhang fogalmának viszonylagosságáig szinte minden tárgyban oktat minket a tévé, csak győzzük figyelemmel.

Amikor Sztupa és Troché egy multinacionális vállalat megbízásából látogatást tettek a burnyákoknál, nagy reverenciával fogadták őket. Maga az elnök küldött értük a repülőtérre egy bizalmi embert, természetesen inkognitóban. Az ügyesen elvegyült a tranzit kijáratánál lebzselő taxisok és panziósok között, sőt, neki is volt egy kis műanyag irattartóba csomagolt A4-es papirosa, amire nyomtatott nagybetűkkel föl volt írva két név, így: MR. STOOPWA, MR. ROGIER.

Újabban szokás az animációs filmekben is a gonoszság természetéről elmélkedni (Megaagy, Shrek). Filmünk első része e kérdéskör minden aspektusát körbejárta és jól meg is váltotta bizarr antihősünket, így a második részre nem maradt más, mint még elvetemültebbé tenni.

A nőiességet el lehet fedni fejkendővel. Talán a múltat is. Sőt, a múlt - esetünkben a délszláv háború - borzalmait tán csak így lehet elfedni.

Két magyar New Yorkban. Az egyiket az elégedetlenség, a hazai kilátástalanságból eredő tenni akarás vitte egészen Amerikáig: Balázs Attila (39) illegális munkavállalóként fűszereket csomagol. A másikat a kalandvágy: Donáth Mirjam (32) újságírást tanult a Columbián, majd az NYU-n, jelenleg a Reuters hírügynökség munkatársa, blogja, az Éjfélkor New Yorkban a Narancs online-on olvasható.

Kit érdekel a burzsoázia szomorkodása, amikor Nápolyban lopnia kell a zsömlét az aprónépnek - ha jól emlékszem, valami ilyesmit pendített meg egyszer Pasolini az általa egyébként igen nagyra tartott Antonioni munkásságával kapcsolatban. Belegondolni is szörnyű hát, hogy mit írt volna Pier Paolo, ha megéri Sofia Coppola filmjeit.

Amikor Sztupa és Troché találkoztak a kontraalpinistával, odakünn tél volt, fagyott, s a jegesmedvék behúzódtak a város peremére, hogy a szemeteskukákból csemegézzenek. Egy ronda presszóba hívta őket a kontraalpinista, a pincérnő körmén repedezett a vörös lakk, a dekoltázsa több volt mint tolakodó, s a rendelést is túl bizalmaskodó hangon vette fel.

Zombinak lenni jó, ezt már számos film bizonyította (biztos életpálya, közös célok, erős csapatszellem), de mivel a filmeket javarészt emberek készítik, rendre elvész az üzenet a sok hörgés közt. Élő és halott közt bajos az együttélés - mind ezt sulykolja.

A mama gyönyörű - meg is választják valami 70-es évekbeli népünnepély egyik mellékes műsorszámaként a kisváros legszebb anyukájának. A mama életvidám - midőn a gagyi királynői szalagot átadó táncdalénekes kelleténél szenvedélyesebb üdvözlő csókját megörökítő fotó nyilvánosságra kerül, s a féltékenységtől őrjöngő, rabiátus férj az utcára teszi, ő a kietlen garniszállón népszerű dalocskával vidítja hiányos öltözetben magával hurcolt porontyait.