Film

A magányos lovas

Film

Egy zsánert feléleszteni csoda. Még egyet: hübrisz. Hiába sikerült anno Gore Verbinski csapatának a Karib-tenger kalózaival lelket lehelni egy műfajba, a western nem járt ilyen jól velük. Talán azért, mert a lassú párbeszédek a szikkadt tájban és a hosszú csendek leple alatt bagót rágó típusfigurák kevéssé lelkesítők, vagy azért, mert kalózokról nem érdemes cowboyokat másolni.

Óvatosabbnak kellett volna lenni a bevált csapattal és forgatókönyvírókkal: rég megvannak a fordulatok, csomószor láttuk már a figurákat. Jack Sparrow-ból indián lett, hajócsáklyázásból vonatrablás, arany helyett ezüst. A lehetséges hős bukása, az antihős hőssé nevelődése és a hőstett lassan levezetett meséje persze biztos jellemzői a westernnek, de most ritmustalan és elnyújtott a megvalósítás. S minek tartsa az ember azokat az elemeket, amelyek a kalózok univerzumára utalnak vissza (például mogyoró): üres gegeknek. Helena Bonham Carter is ilyen idegen test, őburtonisége fájón lóg ki a filmből. Ráadásul Johnny Depp indiánjának mozgása, rajzfilmszerűsége ugyancsak a bolond kalózt idézi.

A film ezzel együtt is kész vizuális orgia, igazi nyári szórakoztatás: nem olcsó, csak üres. A látvány viszi is a hátán Verbinskiéket, akik közben azt mutatják, amit tudnak. Amitől a kalózok hajója is hasított: nagyon jellegzetes figurák kavarnak, s külön sztorija van egy kendőnek, egy kézmozdulatnak, amelyekhez új és új mesék társulnak. Csakhogy ezek összefonása és a zsáner elemeinek újraértelmezése messze nem sikerült olyan jól, ahogy kellett volna.

Forgalmazza a Fórum Hungary

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.