Film

A magányos lovas

Film

Egy zsánert feléleszteni csoda. Még egyet: hübrisz. Hiába sikerült anno Gore Verbinski csapatának a Karib-tenger kalózaival lelket lehelni egy műfajba, a western nem járt ilyen jól velük. Talán azért, mert a lassú párbeszédek a szikkadt tájban és a hosszú csendek leple alatt bagót rágó típusfigurák kevéssé lelkesítők, vagy azért, mert kalózokról nem érdemes cowboyokat másolni.

Óvatosabbnak kellett volna lenni a bevált csapattal és forgatókönyvírókkal: rég megvannak a fordulatok, csomószor láttuk már a figurákat. Jack Sparrow-ból indián lett, hajócsáklyázásból vonatrablás, arany helyett ezüst. A lehetséges hős bukása, az antihős hőssé nevelődése és a hőstett lassan levezetett meséje persze biztos jellemzői a westernnek, de most ritmustalan és elnyújtott a megvalósítás. S minek tartsa az ember azokat az elemeket, amelyek a kalózok univerzumára utalnak vissza (például mogyoró): üres gegeknek. Helena Bonham Carter is ilyen idegen test, őburtonisége fájón lóg ki a filmből. Ráadásul Johnny Depp indiánjának mozgása, rajzfilmszerűsége ugyancsak a bolond kalózt idézi.

A film ezzel együtt is kész vizuális orgia, igazi nyári szórakoztatás: nem olcsó, csak üres. A látvány viszi is a hátán Verbinskiéket, akik közben azt mutatják, amit tudnak. Amitől a kalózok hajója is hasított: nagyon jellegzetes figurák kavarnak, s külön sztorija van egy kendőnek, egy kézmozdulatnak, amelyekhez új és új mesék társulnak. Csakhogy ezek összefonása és a zsáner elemeinek újraértelmezése messze nem sikerült olyan jól, ahogy kellett volna.

Forgalmazza a Fórum Hungary

Neked ajánljuk