Dokumentumfilm

Két mondat a bizonytalanságról

Menjek/Maradjak

Film

Két magyar New Yorkban. Az egyiket az elégedetlenség, a hazai kilátástalanságból eredő tenni akarás vitte egészen Amerikáig: Balázs Attila (39) illegális munkavállalóként fűszereket csomagol. A másikat a kalandvágy: Donáth Mirjam (32) újságírást tanult a Columbián, majd az NYU-n, jelenleg a Reuters hírügynökség munkatársa, blogja, az Éjfélkor New Yorkban a Narancs online-on olvasható.

Magyarországon mára általános jelenséggé, a közbeszéd napi témájává vált a kivándorlás. Persze nincs ebben semmi újdonság - nem az Orbán-kormány miatt kezdtek el fiatalok és öregek külföldön szerencsét próbálni. Ők csak hozzáteszik a magukét. A miértek és a számok nyilván külön kérdéskörbe tartoznak, mégis három fiatal (Hernáth Csaba, Imre Lóránt Balázs, Józsa László) úgy döntött, hogy amatőrként, dokumentumfilmes eszközökkel készítenek sorozatot minderről - ennek a pilotjáról beszélünk most.

A Menjek/Maradjak tipikus low budget első film, képi és tartalmi szempontból is szerteágazó, kipróbál sok mindent, keretes szerkezetű, helyenként osztott képernyős megoldással dolgozó, imázsfilmelemeket felhasználó mű, ami természetesen az interjúk miatt rendkívül személyesnek hat. Ráadásul a helyszín még arra is lehetőséget nyújt, hogy megjelenjen bizonyos magyar közösségek emigráns kultúrája. A film készítői mindezért cserébe látványosan lemondtak minden esztétikai értelmű finnyázásról. Viszont nagyon jól választottak szereplőket, Attila és Mirjam szavait hallgatván nemcsak az amerikai életről, de a kényesnek vagy túl lírainak tűnő kérdésekről is eltűnődhet a néző; előadásukban az otthon, a honvágy és a döntéskényszer közös valós problémánkká válik. Parti Nagy Lajos idevágó mondatával: "Az a kár, hogy már nem lehet disszidálni."

Neked ajánljuk

A szemfényvesztő

  • Rév István

A kora ötvenes évek egyik reggelén (április 4-én, hazánk felszabadulásának ünnepén, vagy talán május 1-jén, a munkásosztály nagy harci seregszemléjén, lehet, hogy éppen november 7-én, a nagy októberi forradalom évfordulóján) reménytelenül esett az eső (vagy fagyos szél fújt és hullott a hó). A rádióbemondó ismerős hangja azzal kezdte a híreket, hogy gyönyörű napsütésre ébredt az ország, mintha jókedvében a természet is ünneplőbe öltözött volna a nagy ünnepen.

Ártók

  • TPP

Dúsgazdagék esküvője a világ (jelen esetben Mexikóváros) többi részétől társadalmi és fizikai értelemben is elzárt, erődszerű villában.

Dobozok közt

  • - köves -

A Fontos Filmek (igaz történet, komoly igazságtalanság, komor hangvétel, megrendült taps, állófogadás Beverly Hillsben) két gyakori szereplője a hatalom megnyomorította kisember és az ügyét felkaroló, lelkiismeretes ügyvéd. Ők most a guantánamói fogolytáborban méregetik egymást az egyik olyan helyiségben, amit történetesen nem a fogvatartottak kínzására rendeztek be.

Az ellenállás melódiája

  • Bacsadi Zsófia

Az amerikai vidék, a Közép-Nyugat lakói, a „fehér szemét”, a redneckek (mindenki vérmérséklete szerint válogathat a rendelkezésre álló kifejezések között) sokáig az iszonyat, a jelenben velünk élő barbárság és elmaradottság jelképei voltak az amerikai filmben (A sziklák szeme; Gyilkos túra; A texasi láncfűrészes mészárlás).

Azok a pesti éjszakák!

  • Sándor Panka

Reisz Gábor érdekes formát választott első színházi rendezéséhez. A helyszín a Trafó frissen felújított kávézója, a Trafik, a leszűkített játéktérnek megfelelően a nézők száma is csökkentett. A színészek az asztalok között járkálnak, sőt az utcát is „elfoglalják”. A kávézó egyben nézőtér, színpad és díszlet is.

Senki földjén

Szegény Mikes Kelemen! Ha az utókor kíméletlenségét a félresikerült stílusimitációkban lehetne mérni, Rákóczi fejedelem kamarása alighanem országos rekorder lenne.

„Közben röhög rajtunk”

  • Soós Tamás

„Ha már az is gond, hogy valaki meleg, akkor mi hadd legyünk már heti két órában műhomokosok” – vallja a Dope Calypso. Az együttes június végén hozza ki Tears to Freshwater címmel a szintis powerpop felé elmozduló új lemezét. Sarkadi Miklós énekes-gitárossal és Kelemen László gitárossal a káoszos lemezírási folyamatról, a most különösen aktuális queer esztétikáról és a magyar zenekarok nemzetközi lehetőségeiről is beszélgettünk.

Asztaltársak

A Létbüfében egy asztalhoz vetődik a költő, a zeneszerző és az énekes. Nem tudni, hogy mit isznak, de egy pillanat alatt szót értenek egymással. Egyikük még a baby boom szülötte, a másik kettőt már az X generáció könnyezte ki, mint igazgyöngyöt a kagyló. Mindhármuknak van némi tapasztalata csalatásban és fenében, és úgy lépnek túl e mai kocsmán, hogy előttünk is kitárják a kocsmaajtót.

Nyelvvilág

  • Toroczkay András

Az ördögcérna maga a burgonyafélék családjába tartozó lombhullató cserje. Itt líciumként emlegetik, de hívják még farkasbogyónak vagy gojibogyónak is, és a regény világán belül a kisebbrendű idő- és dimenziókapuk (ha jól értem) jelenlétét jelzi.

Sűrű, sötét erdő

  • Melhardt Gergő

Nem emlegetik, nem írnak róla, egyetemen nem tanítják. Nincs róla semmi elnevezve, kötetei nehezen beszerezhetők, nem olvashatók online. Nem túlzás: a teljes és végleges elfeledéstől mentette meg a mostani (első) össz­kiadás ezt a nagy életművet. De milyen is ez az életmű? Mik a költészeti értékei? Meg tud-e ma szólítani minket, és ha igen, hogyan és mivel?

Doktor Faustus labirintusa

Balázs csodálatra méltó szörnyeteg volt. Briliáns társalgó, hihetetlenül szórakoztató asztaltárs. Reneszánsz fejedelmi udvarokban gennyesre kereste volna magát csak azzal, hogy szóval tartja a művelt társaságot – véget nem érő sziporkák, szójátékok, kultúrhistóriai, filozófia-, kritikatörténeti és irodalomelméleti futamok szövődtek hétköznapi pletykákkal, színes elbeszélésekkel, versidézetekkel és bohóctréfákkal egymásba cikázva, néhol követhetetlenül, de mindig nagystílűen.