"Szerencsére nem tudok kottát olvasni"

Giuseppe Tornatore filmrendező

  • Szentgyörgyi Rita
  • 2013.08.18 13:07

Film

Az 1988-as Cinema Paradiso óta nem volt akkora sikere, mint a Senki többet című romantikus filmdrámával, amit most adnak a hazai mozik.

Magyar Narancs: Úgy hírlett, hogy a Baaría című szuperprodukciója ordas buktája elvette a kedvét a filmezéstől. Komolyan gondolta, hogy abbahagyja?

Giuseppe Tornatore: Több olyan dolog történt az életemben, amiről nem szívesen beszélek, de arra késztetett, hogy szünetet tartsak. A helyzet persze a bajaim nélkül is súlyos, de talán nem egészen reménytelen. Európa a fennmaradásért küzd, gazdaságilag, mentálisan, kulturálisan, mindenhogy - ez alól a hazám sem kivétel. Az olasz filmesek a válság túlélésén túl megpróbálnak védelmezni egy hagyományt, mely szerint a filmet művészetnek tekintjük, nem pedig terméknek, kereskedelmi tárgynak.

MN: Mindez mennyiben befolyásolta, hogy nem jött be a szülőföldjének, Szicíliának szentelt történelmi, politikai, családi freskója, amiben producerként Silvio Berlusconi fia is közreműködött?

GT: Hagyjuk az elméleteket politikai farvizekről, ennek semmi köze ahhoz a tényhez, hogy mekkora közönséget vonzanak manapság az olasz mozikba az epikus történetek, feltáratlan vagy hiányosan ismert múltunk megörökítése.

MN: Mit akart mondani Szicíliáról?

GT: Ahogy a híres író, Leonardo Sciascia mondja, Szicília maga a mozi. Bármilyen kicsi is, nincs még egy része a világnak, ami annyi filmet inspirált volna. Gyakran vádolnak nosztalgiával, de én csak érzelmes vagyok, si, az érzelmek megmutatása nem esik nehezemre.

MN: A Senki többet zömében angolszász színészekkel forgott, mint Geoffrey Rush, Donald Sutherland, Jim Sturgess. Mi érdekelte e love storyban?

GT: Nekem a történet számít a leginkább, bármilyen műfajról is van szó. Kellett egy titokzatos történet ahhoz, hogy egy alaptémámról beszéljek: a szeretet sokarcúsága mögött arról a lelkiállapotról, amikor egy férfi képtelen szeretni, gyengédséget kimutatni, közel kerülni bárkihez, megérinteni egy másik embert vagy éppen a vágyai tárgyát. Nem feltétlenül a szerelemre gondolok, hanem az érzelmi kapcsolódásra.

MN: Gyakran élnek a szereplői a vizualitás bűvöletében. A Senki többet esetében a mozgóképek helyett a festészet kerül előtérbe. Van ebben valami tudatos?

GT: Mesélhetnék mindenfélét rejtélyes összefüggésekről, belső vezérfonalról, merő hazugság volna. Nem tudom, hogyan születnek meg, miből táplálkoznak, hogyan formálódnak az elképzeléseim. Mintha az egész valami tudattalan, pontosabban tudat alatti folyamat eredményeként állna össze végül.

MN: Bármilyen témához nyúl, a rejtély, a titokzatosság, az illúzió erőteljesen áthatja a filmjeit. Akiben nincs rejtély, az nem művész?

GT: Tisztázzunk alapvető fogalmakat! Szerintem minden alkotónak van egy kifejezési kódja. Ez lehet egyszerű vagy bonyolult. Az a nehéz, amit ezen a kódon keresztül akar elmesélni. Pasolini szerint a film nyelvtanát egy hét alatt el lehet sajátítani, az összes többit nehéz megtanulni. Igazat adok neki. A rejtély a láthatatlan részletekben rejlik. Paradox módon könnyebb valami érvényeset alkotni úgy, hogy nem vagy egy bizonyos filmnyelv birtokában, ámde van mondanivalód. Önmagában a kifejezési kód használata semmit nem jelent, ha az nem áll az érzékenységeddel való titokzatos kapcsolatod szolgálatában, és az nem kapcsolódik azoknak az érzékenységével, akik képesek ráhangolódni a te "rejtélyed" termékére, azaz a történetre.

MN: Már huszonöt éve Ennio Morricone a zeneszerzője. Mik a játékszabályok?

GT: A mi munkamegosztásunk szinte a kezdettől, a Camorrától az, hogy Ennio még a forgatás elkezdése előtt dolgozik a zenén, ami szinte a forgatókönyvvel együtt születik meg. Szerencsére nem tudok kottát olvasni, ez a titka nyilván a hosszú, sikeres együttműködésünknek. A hangjegyekbe semmi beleszólásom, a zene elhelyezésébe, hangszerelésébe, időtartamába viszont mindig belebeszélek. Idővel személyes, baráti megbecsüléssé változott a munkakapcsolatunk. Fel sem vetődik, hogy mással íratnék zenét. Mindig sikerül meglepnie valami újjal. A Puszta formalitás vagy Az ismeretlen zenéje egyáltalán nem hat morriconésnak, holott ő szerezte.

MN: Hogy áll a Leningrád ostroma című megaprodukcióval, ami, ha jól tudom, hosszú évek óta húzódó, százmillió dolláros amerikai projekt.

GT: Évek óta másról sem faggatnak az újságírók, mint erről. Se nem elég halott, se nem elég élő ahhoz, hogy beszélhessek róla. Fogalmam sincs, hogy megvalósul-e valaha. Idestova tizenhárom éve merült fel először, de kétszer is nemet mondtam rá. Aztán vagy öt évre elmerültem benne. Szentpétervári könyvtárakat, archívumokat, híradófelvételeket bújtam, túlélőkkel is találkoztam. Nagy felelősség Sergio Leone forgatókönyvét, egykori rendezői álmát beteljesíteni. Nem tudom, hogy sikerül-e túljutni az előkészítés stádiumán. Szeretném, de jelenleg nem látok rá sok esélyt.

Neked ajánljuk