tévésmaci

Róka szalad a fák alatt

  • tévésmaci
  • 2023. március 8.

Film

Amikor Sztupa és Troché motorbiciklire szálltak, a nagymamának öltöztetett Ómafa pattant az oldalkocsiba.

Pattant? Dehogy pattant, abban a pillanatban, hogy magára öltötte jelmezét, a mozgása is nekiöregesedett, teljes lényével átélte a szerepét. Sztupa meg is jegyezte, hogy tán nem kéne túlzásokba esni, végtére is a legkorszerűbb, legdrágább nagyiruhában feszítesz. Úgy nézel ki, mint az anyakirálynő a rókavadászaton, mozoghatnál úgy is, mint egy sportos nyugati nyugdíjas. Csak az irigység mondatja ezt veled, morgott vissza Ómafa. S hát tény, ami tény, Sztupa imádott beöltözni, voltak különösen kedves jelmezei is. Okkal tette hát a tétjét Ómafa arra, hogy a nagymamaszereptől sem idegenkedne. Sztupa mintha kitalálta volna a gondolatát: igenis, jobb nagymama lennék, mit te. Miért? Talán több csokit-cukit vennél a kis­onokáknak? Többet tudnál félretenni a nyugdíjadból? Sztupa erre már nem válaszolt, méltatlannak érezte, igazából egy kis lelkiismeret-furdalása is volt, hisz’ a nagymama dolga ezúttal csak afféle sétálószerep, nagy jóindulattal figyelemelterelés, a cselekvés az igazi motorosok dolga, és ő teszi a dolgát, míg Ómafa csak riszálja magát. S e tudat magabiztossá is tette, s már az sem zavarta nagyon, hogy a motorbiciklit Troché vezeti, ő meg mögötte ül. Szerette ő a hátsó ülést, az egy fokkal magasabban volt, mint az első, s volt előtte egy ilyen lapos, félkör alakú kapaszkodó. Ráadásul, ahogy felült s elhelyezkedett, pont lelátott Ómafa – kétségkívül nagymamás – bukósisakjára. Bilikék volt, a közepén egy fekete csíkkal, az övé bezzeg piros volt, és a kis simlédere is vagánnyá tette. Annyira vagánnyá, hogy amikor Troché végre berúgta a motort (ők úgy mondták, hogy a „motrot”), magában csak annyit mondott: vumm, vumm, mint a nagy vagányok. Nekivágtak, Troché szinte ráhasalt a benzintankra és tövig húzta a gázt, s amikor megigazította a szemüvegét, és csak fél kézzel fogta a kormány szarvát, akkor sem lengtek ki, csak nyílegyenesen vágtak előre. Ómafa bukósisakja alól elszabadult egy ősz tincs, s szaladt velük a szélben. A menetszélben.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.