Interjú

„Én voltam az egér”

Will Merrick filmrendező, vágó

Film

A Keresés című, 2018-as thriller kizárólag egy számítógép képernyőjén játszódik. A rendhagyó koncepciójú film Eltűnt címmel kapott folytatást, amelyben egy kamasz lány igyekszik felkutatni a dél-amerikai nyaraláson eltűnt édesanyját – mindezt ugyancsak képernyőképeken keresztül követhetjük. Az Eltűntet a Keresés vágói, Will Merrick és Nick Johnson rendezték – az előbbivel beszélgettünk.

Magyar Narancs: A Keresés kevesebb mint egymillió dollárból készült, de több mint 75 millió dollárt fialt. Számított ekkora sikerre?

Will Merrick: Egyáltalán nem. Elképesztő volt látni a film útját, személy szerint még csak hasonlóról sem álmodtam. Egy egészen apró projektnek indult, amelyet gyakorlatilag egy csapat fő­iskoláról frissen kikerült alkotó hozott össze. Azzal, hogy bejutottunk vele a független filmes Sundance Filmfesztiválra, máris minden várakozásunkat felülmúltuk. Aztán sorra jöttek a meglepetések: világszerte forgalmazták, majd zöld utat kapott az Eltűnt is. Pedig az egész egy őrült ötletből fejlődött ki: próbáljunk meg elmesélni egy egész filmet képernyőn keresztül.

MN: Kinek az ötlete volt, hogy ön és Nick Johnson üljenek át a vágószobából a rendezői székbe?

WM: Mivel a mozi elég jövedelmezőnek bizonyult, a stúdió számára nem volt kérdés, hogy folytatást szeretnének. A Keresést rendező Aneesh Chaganty viszont nem akart még egy ilyen formátumú filmet dirigálni, új kihívásokra vágyott. Ő, a forgatókönyvet vele együtt jegyző Sev Ohanian, valamint Natalie Qasabian producer egy alkotói csapatot alkotnak, akikkel a Keresésen kívül is dolgoztunk már együtt: a partneremmel, Nick Johnsonnal együtt vágtuk a Fuss című, 2020-as thrillerjüket. Nos, ők úgy gondolták, az a legjobb, ha olyan készíti az Eltűntet, aki ismeri az ilyen filmek világát. Nickkel ugyanis pontosan tudjuk, hogyan néz ki a munkafolyamat, milyen gondolkodást követel a mozi. Egy kívülről érkezőnek sokkal nehezebb lett volna hozzászoknia ehhez az egészhez.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.