tévésmaci

Rókamóka

  • tévésmaci
  • 2012. június 24.

Film

Amikor Sztupa és Troché magas vendégükkel besétáltak a Fővárosi Állatkertbe, Szorkin első kérdése az volt, hogy hol vannak a gorillák. Sztupa kissé megütődött: ez azt feltételezi, hogy nem ügyelnek kellőképp a biztonságra? Igaz, ami igaz, Sztupa nem csinált nagy faksznit a dologból; jó messzire elkerülve a hivatalos fórumokat, egyenest a szakemberekhez fordult.

Úgy volt vele, a hivatalos szervek maguktól is teszik a dolgukat, ám a maga részéről sokkal jobban bízott Bútorraktár és Lenolaj urak hatékonyságában, legfőként diszkréciójában. Ezért nyilvánvalóan az lett volna a helyes válasz, hogy ott fenn, annak a rettenetes műsziklának a tetején, az a nyugati turistának látszó pasas a nagy teleobjektíves fényképezőgéppel Lenolaj elvtárs, a III/II-es szolgálat többszörösen fedett, közvetlen felettesei előtt is rangrejtett ügynöke, főállásban zuglói, közelebbről törökőri vagány. Kicsivel mögöttük pedig az a feleségével babakocsit toló, tagbaszakadt férfi Goszpogyin Bútorraktár, akinek a pillanatnyi státusa még a kollégájánál is bonyolultabb. Csakhogy Sztupa sem ma kezdte a szakmát, úgyhogy esze ágában sem volt felfedni a kilétüket, csak épp nem jutott hirtelen eszébe semmi, amit válaszolhatna. Ellenben Troché egy másodpercet sem tétovázott, oh, azok vannak ide a legközelebb, elindulunk jobbra mindjárt a kerítés mellett, s ezt a pár szobrot leszámítva ők az első állatok. Majd gyorsan hozzátette, hogy a gorillák után pedig az ecsetfülű malacok következnek, majd a makik és kőszáli kecskék közös lakhelye. Sztupa leesett állal nézett Trochéra; az érintett ezt az elismerés jelének tudta be. Szorkin kurtán válaszolt: nem érdekelnek a semmilyen fülű disznók, a makik sem, a hegyi kecskéktől meg pont tengeribeteg leszek, gyerünk a gorillákhoz! De mire kimondta, ott is voltak a majmok bolygóján, a gorillák tőszomszédságában ugyanis az orangutánok laktak, tényleg már csak Charlton Heston hiányzott meg a csimpánzok. Troché egy pillanatra el is gondolkodott, hogy létezik-e annál nagyobb szégyen, ha egy főváros állatkertjében nincsenek csimpánzok. Se Cheetah, se Judy, se Böbe. Végül oda lyukadt ki, hogy nincs ennél nagyobb szégyen. Aki csimpánzot akar látni Pesten, nézzen tévét!

Pénteken (25-én) este nyolckor az HBO-n köszönthetjük a direktori és aktori ambícióit egyszerre kielégítő Tommy Lee Jonest, aki Samuel L. Jacksonnal lép felA Sunset Limited című, gyakorlatilag kétszemélyes tévédrámában. A már délután az előfizetéses mezőkön mozgók megnézhetik fél öt előtt a Cinemaxon Jacques Rivette mindmáig utolsó filmjét, ami a magyar keresztségben az Örököltem egy cirkuszt címet nyerte el. Ezen a csatornán Tommy Lee konkurenciája nyolckor aGyilkosság péntek este című 1974-es angol bűnügyi film lesz. Kitörvén a fizetős övezetből, az AXN-en 23.40-kor találunk egy induló 2007-es sorozatot Fallen - Letaszítva címmel.

Szombaton maradván a cirkusz oly izgalmas és szerfelett manézsillatú világában és az HBO-n, nyolckor nyit a Rémségek cirkusza. A Dunán pedig a nagy sikerre visszautaló című német film megy 23.40-kor: Ez a te életed.

Vasárnap ünnep, így a tegnapi brit romantika vakít a nemzeti főadón, fél tíz előtt Sztárom a párom, rögtön utána Miss Austen bánata. Kedvenc 23.40-es sávunkban a Duna most egy török darabbal hozakodik elő: Vakációs könyv a címe. 1.10-től jő az éjszakai rémálom, s kezdődik A bostoni fojtogató a Filmmúzeumon!

Hétfőn pinkesd.

Kedden belefogunk a nagy Bébel egyik kései korszakának feltérképezésébe: 21.05-kor a nagymamám mobiljának a csengőhangja, A profi szól a Filmmúzeumon.

Szerdán megünnepeljük Clint Eastwood 141. születésnapját: a Cinemaxon 21.45-től A Jó, a Rossz és a Csúf, ugyanekkor az MGM-en már nem olyan jó, sőtPiszkos Harry.

Csütörtökön Jean-Paul Belmondóval folytatódik a száz fölöttiek klubjának születésnapi vetítéssorozata, a Film+ a Zsaru vagy csirkefogót adja matinéra. Emlékszem, van a majsztrónak abban egy csinos szürke, könyökvédős zakója, nos, többet ér az, mint az egész heti műsor. Nézzenek (maguknak) zakót!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.