Film

Annak idején, amikor győztes új médiumként lenyomta és szabályosan a csőd, a megsemmisülés szélére vitte a mozit, a televízió grátisz vette az elsöprő sikert, és most ugyanolyan reflektálatlanul és értetlenül mereszt nagy, ártatlan szemeket a soros paradigmaváltásra, amelynek ő az áldozata. És persze küzd ellene tiszta erőből.

Hogy kinek kell ma egy tűnt világról ránk maradt klasszikus? Pláne kettő! A kérdés lehetne merőben költői is, mi viszont abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy akár név szerint is meg tudjuk mondani, 2012-ben kiket örvendeztet meg e két hétpróbás kriptaszökevény.

Ha az a posztmodern, amikor egy film író főhősével rendre megtörténik minden, amit készülő forgatókönyvében leír, akkor azt hogyan nevezik, amikor az író főhős és haverjai igyekeznek szándékosan elérni, hogy megtörténjen velük, ami le van írva a félkész könyvben; aki pedig valójában a filmet írja, addig szórakozik ezzel, hogy a nézők végül már tényleg nem tudják, tulajdonképpen az előbbi vagy az utóbbi verzió látható éppen?

Egy ostoba magyar cím ma már elengedhetetlen tartozéka minden hazánkban forgalmazott közönségfilmnek. Mégse tessenek arra gondolni, hogy a szokásos kaki-pisi-fütyi humort ezúttal a cím sugallta hullás bohóckodás, afféle koporshow váltja fel: Richard Linklater rendező inkább szatírában utazna.

Amikor Sztupa és Troché megváltoztatták a dolgokat, abban nem volt sok köszönet. Csak kevés.

Másfél évtizede kapott Oscar-díjat a Lesz ez még így se női főszerepéért. A mozikban e héttől látható A kezelésben szexterapeutát játszik – az utóbbi időben kissé eltűnt színésznőt ezért ismét Oscarra jelölték. Az Amikor minden változik, a Jade Skorpió átka, a Dr. T. és a nők 50 éves sztárját a Londoni Filmfesztiválon kérdeztük.

Ígérjük, idén nem írjuk le, hogy a Golden Globe az Oscar előszobája vagy az előszobák Oscarja, és csak kicsit élcelődünk a díjat odaítélők lelkivilágán. Ellenben becsülettel beszámolunk arról, hogy ki nyert és ki nem a Golden Globe-on.

Amikor Sztupa és Troché az öregedésről beszélgettek, a végén mindig az almaevésnél kötöttek ki. Ott aztán hatástalanná váltak az érvek, mindegyik csak szajkózta a magáét. Mert az almaevésnek történelme volt, jól hallották, nem története, hanem történelme, még az ősidőkből.

Egy kutya és néhány gyerek - már a Shakespeare-korabeli színház is tudta, hogy mi kell a közönségsikerhez, Rob Reiner is erre a klasszikus elvre alapoz a Monte Wildhorn csodálatos nyarában. És persze arra, hogy Morgan Freeman akkor is elviszi a hátán a produkciót, ha netalántán kissé giccses, klisészerű családi dráma kerekedne a dologból.

A forgatókönyvet egy program írhatta, nos, kéne még a szoftveren picit cizellálni, főleg, ami a cselekmény-panelek összeillesztését illeti. Talán valami random hibaforrást elhelyezni, amikor az írói kreditet később jegyző szerző a "ki, kivel, mit, hogyan, meddig" kérdések eminens megválaszolásából álló alkalmazást futtatja.

Litván, belarusz és jemeni zsidó gyökerű családból származik, stand-up komikusként lett híres, ma a francia mozi egyik legnagyobb csillaga, aki Sharon Stone-nal, Kristin Scott Thomasszal játszhatott együtt. A Pesten most bemutatott Fehér éjszaka című akció-krimi-dráma miatt beszéltünk vele.

Fiona Gordonnal közös legutóbbi filmjét, A tündért most mutatták be a hazai mozik, arról kérdeztük a volt bohóc-színész-forgatókönyvíró-rendezőt.

A csodákkal és valószínűtlenül is ismerős lényekkel telerakott darabok a mozizás kezdetei óta szögezik székbe a nézőket. Még akkor is, ha e műfajnak sokáig nem volt valami nagy becsülete.