Sem foggal, sem körömmel (Nyakó Júlia színművész)

szerző
Turcsányi Sándor
publikálva
1997/31. (07. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Szombaton este adta a televízió Shakespeare Macbethjét a Győri Padlásszínház előadása alapján. Az isten sem mossa le rólunk, hogy Shakespeare-hősökben utazunk. III. Richárd után, íme, Lady Macbeth következik: Nyakó Júlia.

Szombaton este adta a televízió Shakespeare Macbethjét a Győri Padlásszínház előadása alapján. Az isten sem mossa le rólunk, hogy Shakespeare-hősökben utazunk. III. Richárd után, íme, Lady Macbeth következik: Nyakó Júlia.

Nyakó Júlia: Annyira örülök, hogy Kiss Csaba hozzányúlt ehhez, mondjuk én nem írnám azt, hogy Macbeth.

Magyar Narancs: Hogy érted?

NYJ: Hát bele is írt, meg ki is húzott, meg át is írt. Ez egy átírás Shakespeare műveiből, van benne részlet például az Antonius és Kleopátrából is. Az én szerepem három jelenet az eredeti darabban, de másfél órán keresztül majdnem ki sem jövök a színpadról. Annyira bosszantott, hogy miért kell a Lady Macbethet gonosznak játszani. Mitől van benne ez a hatalmas koronavágy, ez a hatalom utáni vágy? Egyrészt a gyermektelenség miatt: amikor mondja, hogy tudom, szoptattam; valaha volt ott egy gyerek. Aztán elmondja a férje, Macbeth, hogy "meddő koronát tettek a fejemre", merthogy Banquónak van gyereke, és a jóslat szerint ő örökli a trónt. Tehát a darabból egyértelműen kiderül, hogy valaha volt gyereke. És gondold el, egy nőnek mi dolga van, egy gyönyörű várban, cselédekkel, semmit nem tud csinálni, s annál ő egy kicsit több, hogy háziasszonykodjon. Nyilván végre talált valamit, amibe bele tud kapaszkodni: legyen értelme, hogy egyáltalán él. A hadvezérnek ott van a háború, neki van dolga, de a lady mit tud felmutatni? Még egy gyereket sem, akkor legalább egy koronát mutasson fel.

MN: Van egy szerelem...

NYJ: Én nem tudok mit felmutatni, ő pedig kimondja a kulcsszót, az ország második embere lett: akkor végre nekem is van mit csinálni. A szerelmemmel zsarolom, amikor visszakozik, hogy mégsem, de igazából meg van benne a hatalomvágy, csak ő tisztességes úton szeretné, ő maga is kimondja, nem tudom már, hogy mondja pontosan. Lehet, hogy kicsit kegyetlenebbnek kéne lenni, ezt nem tudom eldönteni.

MN: Neked van gyereked?

NYJ: Nincs.

MN: E tény mennyire befolyásolt a színpadon?

NYJ: Emlékszem, volt egy időszak, amikor kezdtem érezni, hogy baromira nem érdekel engem ez a büdös nagy művészet, és hogy úristen, hát mit tudok én felmutatni az életemben, azt, hogy csináltam egy-két filmet? De kit érdekel ez? Kézzelfoghatóan semmit nem tudok felmutatni. Nyilván depressziós időszak volt. De nem tudom; meg hát a mai világban, ha belegondolsz, hogy mennek a kapcsolatok. Egy egyszerű, mezei nő, aki mégis baromi gazdagságban él, és megkeseredett, mert nincs gyereke.

MN: Szeretnél gyereket?

NYJ: Persze, nem foggal-körömmel, csak ha a jóisten is úgy akarja, ha nem, nem. Ebbe én nem fogok beledögleni, nem az enyém, az egy külön, önálló lény.

MN: Hajlandó vagy nem beledögleni dolgokba?

NYJ: Nem vagyok hajlandó beledögleni dolgokba. Én a szakmával is így vagyok. Én a színházban is inkább látványt csinálnék, nagy zenékkel, nagy fényekkel, ez mindig valahogy hiányzik a nagy előadásokból. De ezzel is úgy vagyok, hogy ezt sem foggal-körömmel. A színészetet nem én találtam ki magamnak, hanem kaptam.

MN: Mennyire volt kedvedre ezt elfogadni?

NYJ: Nagyon sokat hadakoztam ezekkel a dolgokkal, de olyan 28 éves korom óta mondom, hogy a fene egye meg, vegyük már egy kicsit komolyabban, ne pattogjak már, mert képes vagyok mindenhonnan elszaladni. Nem voltam toleráns soha életemben. Most már toleránsabb vagyok.

MN: 28 éves korodra már elég sok mindenen túl voltál. Például Lugossy László filmjén, a Köszönöm, megvagyunk-on is.

NYJ: Azt 17 évesen csináltam. Nem is tudom, hogy honnan hoztam azokat a mélységeket, fájdalmakat, miközben egy boldog családban éltem, semmi közöm nem volt ahhoz, akit játszottam, mégis valahol ott élt bennem.

MN: Szóval az árvalány-sztori rólad, ami azért eléggé masszívnak tűnik, csupán legenda?

NYJ: Én ezen annyit röhögök, ezerszer elmondtam már, hogy nem voltam sohase állami gondozott, volt két gyönyörű szülőm, két gyönyörű testvérem, családban nőttem föl.

Turcsányi Sándor

szerző
Turcsányi Sándor
publikálva
1997/31. (07. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...