A 400 éves szellem visszatér - Szex, vér és árulás

Magyar Narancs: Mióta tekintünk csejtei szörnyként, vérengző rémalakként Báthory Erzsébetre?

Várkonyi Gábor: Báthory Erzsébetről egyetlen korabeli festmény ismert, egy teljesen szabványos arisztokratahölgy-ábrázolás, mely egyébként Lengyel Tündével közös munkánk címlapján is szerepel. Erre a képre utólag, valószínűleg már a XVIII. században ráírták, hogy "hiena Csejthiensis", azaz "csejtei hiéna". Akkortájt, amikor a jezsuita Thuróczi László történeti munkájának első kiadásában (1729) megírja a bőrét legyilkolt leányok vérével megfiatalító, a katolikus hit erejét nélkülöző s így egyenesen boszorkánnyá váló hiú asszony történetét. Ez a történet azután, amelyben a protestantizmust dehonesztáló szándék a kor ponyvairodalmából vett toposzokkal és valós történeti adatokkal keveredett, szinte szó szerint átkerült Bél Mátyás nagy összefoglalásába, a Notitiába, s ezzel mintegy hitelesítést is nyert. A legenda innen indult hódító útjára, s Báthory Erzsébet ezt követően vált valamiféle női Drakulává.

MN: Olyannyira, hogy fel is merült, vajon a szadizmus patológiás jelenségét nem lenne-e méltányosabb báthoryzmus név alatt emlegetni. Lehetséges egyáltalán az olvasótól az ártatlanság vélelmét remélni? Legyőzhető a legenda?

VG: Mi nem akartuk megsemmisíteni ezt a legendát, hiszen az már a gondolkodásunk része, ha tetszik, évszázados kultúrkincs, örökség - az élet vizére vágyó öreg király meséjének negatív párja. A mi célunk inkább az volt, hogy kettéválasszuk a saját törvényszerűségei szerint működő legendát és a valós történelmi személyiségről összegyűjthető információkat. Ehhez pedig szakítanunk kellett a mítosz logikájával, rá kellett kérdeznünk olyan elemekre, amelyeket e logikán belül maradva könnyű tényeknek tekinteni, noha nem azok.

MN: Ezért van, hogy a kötet olyan nagy teret szentel a társadalom- és mentalitástörténeti közeg felvázolására?

VG: A mikrotörténet klasszikusai, mondjuk Le Roy Ladurie Montaillou című munkája óta minden történész és a téma iránt elmélyültebben érdeklődő számára ismert, hogy egy-egy korabeli büntetőeljárás irataiból kiolvasható akár egy közösség egész életrendje, a világról alkotott képe, hiedelemrendszere. Mi is ezt az utat jártuk be, de az ellenkező irányból, hogy értelmezhessük a Báthory Erzsébettel kapcsolatban felmerült vádakat, az eljárás furcsaságait. Tudnunk kell például arról, hogy a kor viszonya az erőszakhoz, mondjuk épp a szolgaszemélyzet testi fenyítéséhez radikálisan különbözött a jelenkori szemlélettől. Bethlen Miklós az emlékirataiban minden aggály nélkül ír arról, hogy gyakran elverte dühében a szolgáit, kutyapecéreit, s hogy ilyenkor csak még indulatosabbá vált, ha a környezete kíméletre kérte. 't mégsem tekintjük ezért szadistának, aminthogy sokan elsiklanak afelett is, hogy Báthory Erzsébet vélt bűntársainak beismerő vallomásai mögött ugyancsak kínzás, tortúra állt, csakhogy ezt épp az igazságszolgáltatás nádori hatósága gyakorolta.

MN: A kötetük tán legérdekesebb része a tanúvallomások áttekintése.

VG: A Báthory Erzsébet ellen megindított, ám perre sosem vitt eljárás több száz tanút hallgatott meg, részint már az asszony elfogását követően. E vallomások elemzéséből egészen különös dolgok derülnek ki. Például az, hogy a legtöbb tanú pusztán hallomásból, s mindössze néhány gyanús halálesetről tud. Hogy a Nádasdy-uradalom központjában, Sárvárott szolgáló porkolábok közül valaki egészen véres vádakat fogalmaz meg, míg társai közül mások egyáltalán semmi hasonlóról nem tudnak. Nincs meg az eljárás megindításához nélkülözhetetlen feljelentőlevél, vagy amire már az esetet elemző Szádeczky-Kardoss Irma is rámutatott, nincs koronatanú. S tovább folytatva: sehol sem jelennek meg az áldozatok hozzátartozói, noha nekik a meggyilkolt rokonaikért fejpénz, vérdíj járt volna. És hát sosem került sor az 1610 legvégén lefogott, s 1614-es haláláig elzárva tartott Báthory Erzsébet kihallgatására.

MN: Mi marad akkor a vádakból?

VG: A vallomások százaiból voltaképpen nyolc "gyanús" haláleset körvonalazódik, s mi Tündével kísérletet tettünk arra, hogy - ismerve a kor egészségügyi és halálozási viszonyait - megbecsüljük, vajon kiugróan magas-e ez a szám egy ilyen méretű közösségben. Véleményünk szerint inkább személyes tragédiák állnak e halálesetek mögött, mint valamiféle gyilkosságsorozat. Ezek között akad eredménytelen gyógyítási kísérlet, de alighanem van túlságosan szigorúra sikeredett fegyelmezés is, mint a pozsonyi származású leány- vagy asszonycseléd, Modl esetében.

MN: Az eljárás számos furcsa mozzanata már több kutatónak feltűnt. Akadtak köztük, akik politikai leszámolásnak tekintették az esetet, ami tán nem is elrugaszkodott elképzelés, hiszen a XVII. század elején a Báthory család valóban élet-halál harcát vívta.

VG: Ez tény, aminthogy tény az is, hogy egy nagyon bonyolult politikai helyzet közepette került sor Nádasdy Ferenc özvegyének lefogására. Ellentét volt az erdélyi fejedelem, Báthory Gábor és alattvalói, Erdély és Magyarország, de még a Habsburg-dinasztia két feje, a császár, II. Rudolf és a magyar király, II. Mátyás között is. Ezért korábban volt is kísérlet a Thurzó György nádor és Báthory Gábor közötti ellentét és a Báthory Erzsébet ellen megindított s ugyancsak a nádor által felügyelt eljárás időrendjének összeillesztésére. Mégsem hiszem, hogy a politika érdemi szerepet játszott volna az ügyben, már csak azért sem, mert Báthory Erzsébet mozgása ellentmond ennek a feltételezésnek: 1610 októberében, amikor már szinte bizonyosan tudomása volt az ellene megindított eljárásról, nem szökött Erdélybe vagy akár Lengyelországba, hanem elment a lányaival Pöstyénbe fürdőzni, majd a megerősített Sárvár helyett a nádor birtokai által körülfogott, alig védett Csejtére utazott.

MN: Ha nem a politika, s mondjuk nem is Thurzó nádor régen dédelgetett szerelmi bosszúja áll a háttérben, akkor mi az eljárás oka?

VG: Nem hiszem, hogy egytényezős magyarázatot lehetne adni a történtekre. Ám ha mégis valami ilyesmit keresnénk, akkor általánosságban a státusz, a státusz által biztosított védelem és tekintély fontosságára, a korban döntő szerepet játszó jellegére utalhatnánk. A tanúvallomások vizsgálatának legérdekesebb felismerése ugyanis az volt, hogy Báthory Erzsébetre a leginkább terhelő vallomásokat a Nádasdy család régi, bizalmas emberei, az uradalom vezető tisztségviselői tették. Lengyel Tünde ráadásul felkutatta a Báthory Erzsébet által 1608-ban elkészíttetett részletes birtokösszeírást, urbáriumot, s ebből, valamint néhány korabeli leveléből kiderül, hogy az özvegy korántsem volt visszahúzódó, a gazdasági ügyek vitelét a férfiakra hagyó asszony. A kemény kéz és a szoros figyelem pedig könnyen terhessé válhatott a Nádasdy Ferenc halálával kényelmesebb viszonyokra számító familiárisok számára. Ráadásul a jegyzőkönyvekből az is kitűnt, hogy a legszínesebb, a leghorrorisztikusabb, a boszorkányság vádját felhozó vallomások az értelmiség, a református Báthory Erzsébettel ellentétben álló evangélikus értelmiség képviselőitől származnak. Különösen a csejtei lelkész, Ponikénusz játszott komoly szerepet e vádak megfogalmazásában, s egyébként éppen az ő egyik levelében maradt ránk a fogságba vetett Báthory Erzsébet egyetlen reflexiója az eseményekre: "Ti két pásztorok, ti vagytok okai ezen fogságomnak."

MN: S végül miért nem lett per az esetből?

VG: Alighanem a nádori tekintély védelme miatt. A seregnyi tanúvallomás dacára ugyanis a vád alkalmatlannak bizonyult egy per megtartására, különösképp mivel egy arisztokrata főbenjáró ügye az országgyűlést is megjárta volna. Így hát maradt a felemás megoldás, ami mögött vélhetőleg egyfajta kompromisszum is meghúzódott. Vagyis nem volt per, sem vagyonelkobzás, s érvényben maradt a még Báthory Erzsébet által elhatározott és részint végbevitt osztozkodás a nagykorúsított fiú, Nádasdy Pál, valamint a két lány és férjeik között. A bűnsegédeknek kikiáltott cselédeket rövid úton kivégezték, illetve eltüntették, míg Báthory Erzsébet haláláig csejtei őrizetben maradt, mely őrizet természetéről azonban semmiféle információval nem rendelkezünk.

MN: Paradoxnak tűnik az is, hogy szemben az utókor zajos érdeklődésével a kortársi beszámolókban, levelezésekben nincs nyoma az eset visszhangjának.

VG: Ezt valóban nem könnyű megérteni. De ahogy Báthory Erzsébet utolsó évei kapcsán, úgy itt is a történész legnagyobb ellenfelével, a forráshiánnyal találjuk szemben magunkat. Ám itt még érhetnek bennünket meglepetések, hiszen néhány családi levéltár még feldolgozásra vár.

A tevékeny özvegy

A személyében a Báthory nemzetség két nagy ágát, az ecsedit és a somlyait összekötő Báthory Erzsébet 1560-ban született, s még csak tízéves volt, amikor szülei megállapodtak az ekkor még ugyancsak gyermek nádorfival, Nádasdy Ferenccel megkötendő házasságáról. A házasságkötésre 1575-ben került sor, abban az évben, amikor Erzsébet nagybátyját, Báthory Istvánt lengyel királlyá választották. Nádasdy Ferencből utóbb a korszak egyik legkiemelkedőbb hadvezére válik, ő lesz "az erős fekete bég", a törökök réme, a 15 éves háború hőse. Férje 1604-ben bekövetkezett halála után Báthory Erzsébet tevékeny özvegyként viszi tovább a család ügyeit - részint saját jogán, részint kiskorú fia nevében fellépve. 1610 legvégén, kevéssel végrendeletének megírása után, s alig pár hónappal azt követően, hogy fiát ünnepélyesen beiktatták Vas vármegye örökös főispáni tisztébe, Thurzó nádor emberei rajtaütnek Csejtén, s a vacsoraasztalnál elfogják Báthory Erzsébetet. Négy "bűntársát" azonnal kínzásnak vetik alá, s a tettenérés igazolásául exhumálnak egy több hónapos hullát, melyet friss áldozatként mutatnak be a csejteieknek. A vizsgálat több száz tanúvallomás begyűjtése után mégis megreked, s bár a király több ízben formálisan sürgeti a nádort az ügy lezárására, azaz a per megrendezésére, Báthory Erzsébet élete utolsó négy évét per és ítélet híján, csejtei őrizetben tölti. 1614. augusztus 20-áról 21-ére virradó éjjel halt meg, bizonnyal nem sejtve, hogy az utókor a véres perverzió nagyasszonyát véli majd felismerni személyében.