Film

T. S. Spivet különös utazása

  • -kg-
  • 2014. november 3.

Film

Régebben minden szebb volt, régebben Jean-Pierre Jeunet is jobbakat mesélt. Régebben nem kispályás, egy-, két- vagy hárompoénos filmeket, a tájban elvesző mozgó­akvarelleket készített, hanem olyan történeteket, melyek nemcsak poéntól poénig bírták szusszal, hanem végig, első perctől az utolsóig. Mielőtt még temetnénk az Amélie-vel örökre eljegyzett francia fantasztát, érdemes megjegyezni, hogy egy igazán jól sikerült Jeunet-poén, mint amilyenből kettő-három előző filmjét, az egyébként teljesen felejthető Micmacs – (N)agyban megy a kavarást is feldobta, a ma oly divatos Chaplin kontra Buster Keaton szembenállás bármelyik térfelén tízpontos találatnak számítana.

Ennyi mentegetés és bevezető elmarasztalás után szeretnénk hangot adni piciny megrendülésünknek, mely Jeunet új filmjének, a T. S. Spivet különös utazásának szól. Szép-szép, hogy a családja körében árválkodó, hátulgombolós ezermester története mesés tájakon vezet át (Jeunet szépen fényképez hegyet, völgyet, patakot, eret), jó-jó, hogy tele a film az ifjú feltaláló ifjú feltalálmányaival, továbbá remek-remek, hogy két olyan nemzetközileg is jól fekvő színésznőt (Helena Bonham Carter, Judy Davis) is sikerült megnyerni, akik hegyek és völgyek között is önjáróak. Csak épp az Amélie-lelkületű kis feltaláló Amerikán átívelő nagy kalandja olyan semmitmondó – a nagy tarkabarkaság, aranyoskodás és Dominique Pinon dacára is u.n.c.s.i. A francia Oscarnak mondott César-díj átadásán a legjobb operatőr díját nyerte a film, és ez mindent el is mond a Spivetet körüllengő idilli unalomról.

Az MTVA bemutatója

 

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.