Régebben minden szebb volt, régebben Jean-Pierre Jeunet is jobbakat mesélt. Régebben nem kispályás, egy-, két- vagy hárompoénos filmeket, a tájban elvesző mozgóakvarelleket készített, hanem olyan történeteket, melyek nemcsak poéntól poénig bírták szusszal, hanem végig, első perctől az utolsóig. Mielőtt még temetnénk az Amélie-vel örökre eljegyzett francia fantasztát, érdemes megjegyezni, hogy egy igazán jól sikerült Jeunet-poén, mint amilyenből kettő-három előző filmjét, az egyébként teljesen felejthető Micmacs – (N)agyban megy a kavarást is feldobta, a ma oly divatos Chaplin kontra Buster Keaton szembenállás bármelyik térfelén tízpontos találatnak számítana.
Ennyi mentegetés és bevezető elmarasztalás után szeretnénk hangot adni piciny megrendülésünknek, mely Jeunet új filmjének, a T. S. Spivet különös utazásának szól. Szép-szép, hogy a családja körében árválkodó, hátulgombolós ezermester története mesés tájakon vezet át (Jeunet szépen fényképez hegyet, völgyet, patakot, eret), jó-jó, hogy tele a film az ifjú feltaláló ifjú feltalálmányaival, továbbá remek-remek, hogy két olyan nemzetközileg is jól fekvő színésznőt (Helena Bonham Carter, Judy Davis) is sikerült megnyerni, akik hegyek és völgyek között is önjáróak. Csak épp az Amélie-lelkületű kis feltaláló Amerikán átívelő nagy kalandja olyan semmitmondó – a nagy tarkabarkaság, aranyoskodás és Dominique Pinon dacára is u.n.c.s.i. A francia Oscarnak mondott César-díj átadásán a legjobb operatőr díját nyerte a film, és ez mindent el is mond a Spivetet körüllengő idilli unalomról.
Az MTVA bemutatója
