Mintha ő is Sztupához igazította volna a menetrendet, amikor meglátta befordulni a sarkon, még három jó mély slukkra volt ideje, aztán hegyibe! Felszállt, s indította a motort; a busz ugyanúgy köhögött, mint a buszsofőr, valahogy egymáshoz szoktak. Sztupa felszállva odaköszönt a többi végállomási korán kelőnek, vagyis inkább csak úgy morgott, óegg, aki akarta, érthette ezt jó reggeltnek is, vagy száznapos tojásnak (ó egg). A végállomási korán kelők némelyike visszamorgott valamit, amit annyira sem lehetett érteni, mint Sztupát. Troché csak az első megállónál szállt fel, a szállónál, Sztupa foglalta neki a helyet, a négyes ülésen, a kerék fölött, letette az aktatáskáját. Nem mintha olyan sokan szálltak volna fel a végállomáson, dehogyis, csak mindig ugyanazok, s mindnek megvolt a maga helye, soha nem jött "új vendég", soha nem próbált leülni egy idegen Troché helyére. Az első megállónál sem rohamozták meg tömegek a buszt, fölösleges volt hát a biztosítás. Troché felszállt, leült, itt már nem volt szokásban a köszöngetés, az első megállóiak más brancs volt, rosszabb arcúak, maguknak valók, rossz arcuk a sálba temetve. Troché leült Sztupa mellé, katonazsákjából előhalászott két reggeli lapot, s az egyiket Sztupa kezébe nyomta. Olvastak. Olvastak egész úton, előbb a sportot, aztán a termelési híreket, végül újra a sportot. Az ötödik megállónál telt meg a busz, egymáshoz nyomódtak az ázott kabátok, az ablakot kívülről esőcseppek, belülről párafoltok tették átlátszatlanná; Sztupa húzott két ujjával szemmagasságban egy csíkot a párás felületen, de nem nézett ki, visszamerült az újságjába. Mi meg a tévébe.
Pénteken (7-én) a Dunán a nová vlna Magna Chartája, a Gyöngyök a mélyben c. szkeccsfilm lesz a Dunán, esti negyed tízkor. 1965-ben öt fiatal filmrendező Prágában kimondta, hogy Hrabal az isten, oszt' dobry den. A folytatást mindenki érteni véli, mégpedig úgy, hogy közülük végül Jirí Menzel lett a Hrabal-felelős, aki itt Baltazár úr halálát vitte fel a vászonra, nem is egészen úgy, ahogy későbbi sikereiből visszavezethető lenne. Maradjunk a csatornán, mert 23.25-kor minden filmek filmje, a 8 és fél kezdődik.
Szombaton nőnap van, nem tévénap.
Vasárnap a Film Café is megtartja a nőnapot, kétszer is leadván az És Isten megteremté a nőt c. filmművet, a hatvanas évek e könnyed, fransziás és végtelenül kimódolt jelképét az isteni Brigitte Bardot-val. A Duna fél tízkor vetíti a 20 órát, szerintem épp századszor, de ahogy mondani szokták, sokáig el voltam utazva, így meglehet, már a százhetvenedik alkalomnál járunk.
Hétfőn a szokásos westernnap esedékes az MGM-en, melynek kínálatából ezúttal két előadást emelnénk ki (ezt a mondatot nyilván másoltam). Nyolckor a Rio Bravo, éjjel fél kettőkor meg a Férfi a nyeregben megy. Az előbbi a nagy Howard Hawks filmje John Wayne-nel és Dean Marinnal, az utóbbi pedig a nagyszerű André De Toth munkája, aki viszont konkrétan Makón született, s kiskorában hagymával kergették a ház körül, ha nem rántott coltot, de ekkor még úgy hívták, hogy Sasvári Farkasfalvi Tóthfalusi Tóth Endre Antal Mihály. Amerikában meg az lett a beceneve, hogy Bundy.
Szerdán még egy Federico, és még egy Bundy: Ginger és Fred tíz perccel tíz előtt a Dunán, Marcello és Julietta táncolnak benne. Hajnali három előtt az MGM-en pedig A fegyveres idegen Lee Marvinnal, Ernest Borgnine-nal, Arizonában. Bundy csinált ezek után is egy csomó westernt, de miután Olaszországban forgatott egy Dzsingisz kános filmet, a hatvanas évek végén egy olyan angol háborús film után akasztotta szögre a csukát, amelyben a fiatal Michael Caine domborított. Ez mind mozi, nem tévé. Csak semmi tévé!
