Túl rasszista az Elfújta a szél, az HBO levette kínálatából
szel.jpg

Túl rasszista az Elfújta a szél, az HBO levette kínálatából

  • 2020. június 10.

Film

Megszűnik az 1989 óta futó Zsaruk is, ami épp arról szólt a rendőrök hogyan tartóztatnak le gyanúsítottakat.

A HBO Max amerikai streamingszolgáltató ideiglenesen levette kínálatából az Elfújta a szél című polgárháborús klasszikust, mert előítéletesen mutatja be a feketéket, és pozitív színben tünteti fel a rabszolgaságot az 1939-es klasszikus, írja a Hollywood Reporter.

A médiacégek elkezdték felülvizsgálni régebbi tartalmaikat, miután az afroamerikai George Floydot egy intézkedés során megölték a rendőrök. Floyd halála után az Egyesült Államokban országszerte tüntetések kezdődtek a rendőri erőszak és a rendszerszintű rasszizmus ellen.

Kedden a Paramount is elkaszálta az 1989 óta nagy sikerrel futó Zsaruk (Cops) című reality sorozatát. Ebben a sorozatban kamerákkal kísértek rendőröket valódi bevetésekre, és azt mutatták be, hogy an kapják el, teperik le és tartóztatják le a gyanúsítottakat.

Az Elfújta szélt már régóta kritizálták azért, mert lekezelően mutatja be a feketéket, és pozitív színben tünteti fel a rabszolgaságot. Most ismét szóba került az 1939-es klasszikus, mert a hét elején jelent meg John Ridley, a 12 év rabszolgaság forgatókönyvírójának publicisztikája. Ridley ebben felszólította az HBO Maxot, hogy fontolják meg az Elfújta a szél levételét, mert a film problémás. A forgatókönyvíró szerint a filmmel nem csak az a baj, ahogy az előítéleteket megerősítve feketéket bemutatja, hanem az is hogy dicsőíti a háború előtti, rabszolgatartó Delet, és hamisan romantikus színben tünteti fel a Konföderációt.

A HBO Max átmenetileg levette kínálatából a filmet, míg megvitatják annak történelmi kontextusát, és hogy valóban elítélendő módon mutatja-e be a rabszolgaságot és a feketéket. A HBO szóvivője azt is elmondta, hogy az „Elfújta a szél egy másik korban készült és olyan etnikai és faji előítéleteket mutat be, amik akkoriban sajnos általánosan elfogadottak voltak az amerikai társadalomban. De ez a rasszizmus akkor is elfogadhatatlan volt, és ma is az. Úgy éreztük, hogy a film kínálatban tartása felelőtlen lenne a kellő magyarázat, és az ábrázolásmódok elítélése nélkül.“ A HBO-t birtokló Warner Mediánál most azon dolgoznak, miként lehetne felelőséggel bemutatni a filmet.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.