Az ismert amerikai stand-upos, Amy Schumer szívesen állítja szembe a műsoraiban a saját, karikírozottan vegetatív női egzisztenciáját a média által eszményinek s követendőnek tartott nőképpel. Telt házas fellépései a feledhetetlenül alpári poénok népszerűségét igazolják. Ezekből, ha nem is magas színvonalúak, de több is van egy-egy ilyen esten. A szintén Amy Schumer megjelenésére és személyiségére épülő filmben viszont csupán egyetlen poén van (Amy fizimiskája, amely egyáltalán nem kompatibilis semmilyen szépségideállal), azt viszont két, kegyetlenül egysíkú órán át, újra és újra elsütik. A böszme csaj beveri a fejét a fitneszklubban, ettől jó nőnek kezdi látni magát, úgy is kezd viselkedni, s lám mindent el is ér, amit a jónőséggel el lehet, de ekkor megint beveri a fejét, bombázós téveszméjéből kigyógyul, ismét átlagmancivá változik – viszont, hogy tanulság is legyen, felfedezi: átlagmancinak lenni jó, hiszen a hozzá hasonlóan önbizalom-hiányos átlagpityu csak rá vár.
Nem az a baj csupán, hogy humortalan, unalmas és kiszámítható ez a komédiának szánt termék. Még a főhős ripacsériájával is meg lehetne békülni. Ám egy előítéletek ellen felszólamló mű, ha felszínes, akkor nem túllép a bírált előítéleteken, hanem megerősíti azokat. Lám, a saját, előnytelen kinézete miatt frusztrált főhős, miközben verbálisan az átlagosság elfogadását, a belső értékek fontosságát hirdeti, valójában nem elutasítja az egész modellkultuszos, divatfetisiszta pszeudomennyországot, mindössze helyet kér a milliók önértékelését sárba tipró szépségiparban.
Forgalmazza a Big Bang Média
