Film

Túl szexi lány

  • 2018. július 21.

Film

Az ismert amerikai stand-upos, Amy Schumer szívesen állítja szembe a műsoraiban a saját, karikírozottan vegetatív női egzisztenciáját a média által eszményinek s követendőnek tartott nőképpel. Telt házas fellépései a feledhetetlenül alpári poénok népszerűségét igazolják. Ezekből, ha nem is magas színvonalúak, de több is van egy-egy ilyen esten. A szintén Amy Schumer megjelenésére és személyiségére épülő filmben viszont csupán egyetlen poén van (Amy fizimiskája, amely egyáltalán nem kompatibilis semmilyen szépségideállal), azt viszont két, kegyetlenül egysíkú órán át, újra és újra elsütik. A böszme csaj beveri a fejét a fitneszklubban, ettől jó nőnek kezdi látni magát, úgy is kezd viselkedni, s lám mindent el is ér, amit a jónőséggel el lehet, de ekkor megint beveri a fejét, bombázós téveszméjéből kigyógyul, ismét átlagmancivá változik – viszont, hogy tanulság is legyen, felfedezi: átlagmancinak lenni jó, hiszen a hozzá hasonlóan önbizalom-hiányos átlagpityu csak rá vár.

Nem az a baj csupán, hogy humortalan, unalmas és kiszámítható ez a komédiának szánt termék. Még a főhős ripacsériájával is meg lehetne békülni. Ám egy előítéletek ellen felszólamló mű, ha felszínes, akkor nem túllép a bírált előítéleteken, hanem megerősíti azokat. Lám, a saját, előnytelen kinézete miatt frusztrált főhős, miközben verbálisan az átlagosság elfogadását, a belső értékek fontosságát hirdeti, valójában nem elutasítja az egész modellkultuszos, divatfetisiszta pszeudomennyországot, mindössze helyet kér a milliók önértékelését sárba tipró szépség­iparban.

Forgalmazza a Big Bang Média

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.