Film

A hét végén a Millenárison megrendezett 2. Vagabond - Magyar Kalandsport és Természetfilm Fesztivál a hazai extrémsportolók, világjáró dokumentum- és természetfilmesek munkáit mutatta be. Molnár Attila Dávid két díjat is elhozott. Expedíciós film kategóriában A Monarchia hajóroncsai című háromrészes dokumentumfilmje nyert, az Elveszett doboz című nyolcperces munkája pedig a fesztivál fődíjasa lett. A roncsokról kérdeztük.

Tibi bácsi elintézi... címmel vasárnap délutánonként az egyesen új mûsorfolyamot indítottak el a közszolgálati televízió döntnökei. A vállalkozás egyébiránt annyiban tekinthetõ újnak, amennyiben egy újszülöttnek Tibi bácsi új. A régebbi évjáratú médiumfogyasztók emlékezhetnének még Dévényi Tibor egy korábbi próbálkozására, a Három kívánságra, bár igen tanácstalanok lennénk a tekintetben, hogy miért is tennék. De hagyjuk a múltat, s tekintsünk a jelenbe.

Korunk talán legnagyobb hatású angolszász filozófusa, a Stanford Egyetem összehasonlító irodalom professzora.

A klasszikus - sokszor tudatosan fekete-fehér - szociofotó látásmódja ma már csupán rétegérdeklõdésre tarthat számot, a szomorkodásra hajlamos tojásfejû-eken kívül ugyanis nemigen érdekel már senkit. Már csak ezért sincs a romákat bemutató szociofotóknak valódi társadalmi hatásuk mostanában, pedig a hathatós roma érdekvédelmi politika és a témába vágó, a mindenkori négyéves cikluson túlmutató kormányzati stratégia mellett megkerülhetetlen volna - sõt, a politikai cselekvést tulajdonképp elõfeltételeznie kellene -, hogy megismerjük roma honfitársainkat szûkebb hazánkban, illetve legalább Európának ezen a kelet-közép-európai fertályán. Ehhez azonban meg kell találni a megfelelõ eszközöket, így például jól átgondolt társadalmi célú kommuniká-cióra volna szükség többek között. A nyilvánvaló jó szándék

Designökológiai kislexikon címû könyvében új szellemben értelmezi az ide vágó fogalmak sorát a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem termék- és formatervezési szakának adjunktusa.

Először a macskakőről. Mert ebben a felnőtteknek ajánlott egész estés rajzfilmben minden a macskakőről szól. Álmomban Lengyel Péter voltam, és eladtam a Macskakőt a Disneynek.

"Nyitva akarom hagyni a kapukat, 21. századi bluest szeretnék játszani" - mondta Skip McDonald egy évtizede, Little Axe nevű zenekara indulásakor. Akkoriban úgy tűnt, hogy a zeneszerző-gitáros-énekes szerteágazó zenei pályafutásában csak egy újabb kaland ez az irány, de immár a Little Axe negyedik albuma és az A38 hajón adott koncertje is azt tanúsította: a blueszal McDonald nem máshova, mint hazatalált.

Szállj ki, és gyalogolj címmel jelent meg a Heaven Street Seven ötödik lemeze. Könnyen megjegyezhető dalok, nem túl bonyolult szövegek, semmi világmegváltás, be- vagy kiborulás. Ennek ellenére úgy tűnik, a zenekarnak inkább a hazai pálya hátrányaival kell számolnia. Persze szó sincs tragédiáról.

A megjelenésünk napján startoló Francia Filmnapok díszvendégeként Budapestre érkező osztrák rendező A zongoratanárnő című munkájával vált világhírűvé. Most a Farkasok ideje van soron, ami a rendezvény után is a magyarországi mozik műsorán marad, s ha ez nem lenne elég, a héten retrospektív vetítéssorozat indul életművéből - ugyancsak a mondott program keretében. Ám mi nem tudtuk kivárni, míg ideér: egészen Párizsig szaladtunk elé.

Minek ezt szépíteni: a botrányfilmjeiről elhíresült osztrák filmrendező, Michael Haneke új mozija, a Farkasok ideje botrányosan rossz. Pedig a felütéssel nincsen semmi gond: a középosztálybeli család egy erdei vityillóhoz érkezik, valószínűsítjük, vakációra, ám a házukba már beköltözött egy másik família, akik puskával fogadják hőseinket. Kisebb szóváltás, a családfőt lepuffantják, az életben maradt mama (Isabelle Huppert) két gyerekével vándorlásba kezd, melynek során nyilvánvalóvá válik, hogy a környéken és a világban valami katasztrófa történhetett: csapatokba verődött rossz arcú emberek mindenfelé, égő marhatetemek és szénakazlak, sötétség, köd, hideg, síri csend és hullaszag.

A világ kicsi, a rendező kedves színésznőjét - a Farkasok ideje és A zongoratanárnő főszereplőjét - Cannes-ban sikerült elkapnunk.

Szemző Tibor: Amikor az ember gyerekkorában először hallja Kőrösi Csoma történetét, jeges borzongás vesz erőt rajta, mondjuk Simon Templar volt rám efféle hatással kiskoromban. Rendkívül kalandos, hogy valaki felkerekedik, és bejárja a fél világot. Gyerekkorom a bolsevizmus idejére esett, amikor nemigen lehetett utazni, Csoma alakja egzotikus volt - ez a vonzalom volt a primer motiváció. Aztán később időről időre visszatért az alakja valamilyen összefüggésben. Volt aztán egy pillanat, amikor elementáris erővel merült fel a személyén keresztül saját sorsunk megértése. Mert az ember sok mindent - alapkérdéseket - képes megérteni az ő életén, sorsán, útján keresztül. Hozzásegíthet a megfejtéshez.

Túl sok filmet készített már férfiakról (Police python, A fegyverek választása, Saganne erőd, Az unokafívér) ahhoz, hogy végre két nőt szembesítsen az áldozat és a kínzó tükörszerepével. Pakisztán, India, Kína bebarangolása után a Tokiói tortúra elkészítésével Japánba helyezte identitáskereső kameráját. A huncut szépségű Sylvie Testud és a kőszobor eleganciájú manöken, Kaori Tsuji kettőse szórakoztató, helyenként mulatságos, helyenként morbid mesét mond el az elfojtások, a rituálék nyelvén.

Az elmúlt hetekben hozták nyilvánosságra az idei Oscar-jelöltek listáját. A legjobb külföldi film kategóriában versenyben van Ondrej Trojan cseh rendező egy kis hegyi falu nevét viselő Zelary című alkotása is, s ez azt jelenti: nekünk is van kiért izgulni. A film főszereplőjével beszélgettünk.