Troché ugyan pofákat vágott, de jó okuk volt rá: el akarták rabolni Nana Mouskourit. S voltaképpen erre is jó okuk volt, otthon valakik (föntről) arra gondoltak, hogy milyen szép is lenne, ha május 1-jén ő énekelne a derék görög emigránsoknak Iváncsán. Hivatalosan meg is keresték, de már az impresszáriójának a titkárnőjéről lepattantak az illetékes elvtársak, ebbe persze nem akart belenyugodni senki (mit szól majd az a valaki odafönn), ezért a külügy is bevetette magát, s egészen Georges Marchais-ig eljutottak (persze Waldeck Rochet-t keresték, de kiszignálta őket az örök feltörekvőjére), ám Marchais is csak magáig az impresszárióig jutott. Mi vagyunk a vészmegoldás, röhögött Sztupa, úgy, ahogy ő szokott, kicsit vinnyogva, mintha sírna. Úgy tervezték, hogy először megismerkednek a művésznővel, amire a legmegfelelőbb alkalomnak az Olympia színpadán adandó koncertje látszott – ezért kellett hát a Ritzbe menni, ütött a homlokára Ómafa, amikor feljegyzései során épp ezt a történetet vetette papírra. Ómafa viszont olyan volt, aki egy ilyet – ha utána rögtön megnyúzzák is érte – nem hagy önreflexív megjegyzés nélkül. Olyan vagyok, mint egy tszcs, papíron vetek s papíron aratok, mondta az üres szobának. Sztupát és Trochét valóban ez a megfontolás vezette, az V. György fél óra séta az Olympiától, a Ritz alig pár perc, befordulsz a Kapucinusok utcájába, jön a Vendôme tér és szevasz. De azért – tán a nagy izgalom miatt – még idétlenkedtek kicsit, izé, a Hoodie streeten. Maga a koncert komoly előkészületeket igényelt, ki kellett például öltözni. Sztupa imádta a jelmezeket, bár a kedvence a Csehszlovákiából magánimportált munkásruha volt, ugyancsak csehszlovák tornacipővel és kőművesdekoltázzsal, de a szmoking is úgy állt rajta, mintha csak ráöntötték volna. Hogy festek, kérdezte Trochét, aki viszont csak kerülni szerette a feltűnést, így azt felelte, mint a pingvinek a Mary Poppinsban. Nem inkább mint James Bond? Igazad van, bocsánat, rosszindulatú voltam, a pingvinek jobban néznek ki. Aztán a koncerten minden megváltozott, Nana Mouskouri ugyanis – közvetlenül a Here’s to You és a Guantanamera után – elénekelte a Deportee-t. Fransziául természetesen: Adieu mes amies. És akkor Trochéban eltörött az elkötelezettség (amúgy is fragile az, vetette papírra Ómafa). Két hét múlva az Orlyn Sztupa kétségek között itta a café lattét, hogy mondjuk meg Óvárinak, hogy nem sikerült elrabolni? Troché fülig pirult, s előhalászott egy szemüveget a cókmókjából: csak a szívét.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
