tévésmaci

Verébebéd

  • tévésmaci
  • 2022. július 20.

Film

Amikor Sztupa és Troché régi jó szokásuktól eltérően nem az V. György szállón hajtották álomra űzött testületüket, hanem a Ritzbe kényszerültek.

Troché ugyan pofákat vágott, de jó okuk volt rá: el akarták rabolni Nana Mouskourit. S voltaképpen erre is jó okuk volt, otthon valakik (föntről) arra gondoltak, hogy milyen szép is lenne, ha május 1-jén ő énekelne a derék görög emigránsoknak Iváncsán. Hivatalosan meg is keresték, de már az impresszáriójának a titkárnőjéről lepattantak az illetékes elvtársak, ebbe persze nem akart belenyugodni senki (mit szól majd az a valaki odafönn), ezért a külügy is bevetette magát, s egészen Georges Marchais-ig eljutottak (persze Waldeck Rochet-t keresték, de kiszignálta őket az örök feltörekvőjére), ám Marchais is csak magáig az impresszárióig jutott. Mi vagyunk a vészmegoldás, röhögött Sztupa, úgy, ahogy ő szokott, kicsit vinnyogva, mintha sírna. Úgy tervezték, hogy először megismerkednek a művésznővel, amire a legmegfelelőbb alkalomnak az Olympia színpadán adandó koncertje látszott – ezért kellett hát a Ritzbe menni, ütött a homlokára Ómafa, amikor feljegyzései során épp ezt a történetet vetette papírra. Ómafa viszont olyan volt, aki egy ilyet – ha utána rögtön megnyúzzák is érte – nem hagy önreflexív megjegyzés nélkül. Olyan vagyok, mint egy tszcs, papíron vetek s papíron aratok, mondta az üres szobának. Sztupát és Trochét valóban ez a megfontolás vezette, az V. György fél óra séta az Olympiától, a Ritz alig pár perc, befordulsz a Kapucinusok utcájába, jön a Vendôme tér és szevasz. De azért – tán a nagy izgalom miatt – még idétlenkedtek kicsit, izé, a Hoodie streeten. Maga a koncert komoly előkészületeket igényelt, ki kellett például öltözni. Sztupa imádta a jelmezeket, bár a kedvence a Cseh­szlovákiából magánimportált munkásruha volt, ugyancsak csehszlovák tornacipővel és kőművesdekoltázzsal, de a szmoking is úgy állt rajta, mintha csak ráöntötték volna. Hogy festek, kérdezte Trochét, aki viszont csak kerülni szerette a feltűnést, így azt felelte, mint a pingvinek a Mary Poppinsban. Nem inkább mint James Bond? Igazad van, bocsánat, rosszindulatú voltam, a pingvinek jobban néznek ki. Aztán a koncerten minden megváltozott, Nana Mouskouri ugyanis – közvetlenül a Here’s to You és a Guantanamera után – elénekelte a Deportee-t. Fransziául természetesen: Adieu mes amies. És akkor Trochéban eltörött az elkötelezettség (amúgy is fragile az, vetette papírra Ómafa). Két hét múlva az Orlyn Sztupa kétségek között itta a café lattét, hogy mondjuk meg Óvárinak, hogy nem sikerült elrabolni? Troché fülig pirult, s előhalászott egy szemüveget a cókmókjából: csak a szívét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.