Film

Who Am I – Egy rendszer sincs biztonságban

  • 2015. augusztus 9.

Film

Baran bo Odar thrillere számítógépfüggő nyomoroncok és a felelősség fogalmát lövöldözős komputeres játékokból tanuló serdülők világába vezet. Hackereink tökéletesen kiigazodnak a virtuális világban, nincs előttük akadály, és élvezik is, ahogy behatolnak a legvédettebb informatikai rendszerekbe és átveszik az irányítást felettük. Viszont meg sem próbálják felmérni lázadásnak érzékelt akcióik következményeit – amíg bele nem hal valaki az ambiciózus villogásba, és nem liheg a nyakukban a német titkosszolgálat, az Interpol és az orosz maffia.

Az ügyesen felépített történet végig a realitás határán marad. Kétséges, hogy vajon a valóságot, annak interpretációját, vagy az interpretáció nyomán létrejövő elképzeléseket látjuk. Külső szemlélők vagyunk-e, s a főhős verziója jelenik-e meg, vagy a főhőst kihallgató felügyelőnő szemével látunk. Miközben a virtuális világban zajló eseménysorokat az ezeket követő tudati képek realisztikus megjelenítésével teszi érzékletessé a rendező, elbizonytalanít a felszínen futtatott sztori valóságtartalmával kapcsolatban. Végül pedig egy duplacsavarral idézőjelbe teszi még az idézőjeleket is. Nem az a kérdés, hogy manipulálva vagyunk-e (a főrendőr és az egész nemzetközi intézményrendszer manipulálva van, ez tiszta sor), hanem, hogy létezik, létezhet-e más is ebben a világban, mint manipuláció.

Nemcsak első osztályú thriller ez a német film, de igen nyugtalanító kérdésekkel szembesítő értekezés is korunk emberének tudatállapotáról és e tudatállapotot formáló erőkről.

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. Szerzői jogi okokból ez a terv nem valósulhatott meg, külön-külön azonban mindhárom dráma megjelent. A most kiadott gyűjteményes kötetben az Asztalizene és a Jeremiás… mellett két későbbi dráma, az Epifánia királynő (2017) és a szerző halála előtt nem sokkal született címadó mű, a Szodomában kövérebb a fű (2019) olvasható.

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. Nem azok a győzedelmes, sorsunkat magabiztosan irányítani kész harcosok vagyunk, akiknek látni szeretnénk magunkat, hanem végtelenül sérülékeny, esendő lények. Korunk talán leginkább rettegett betegsége, a sztrók életerős embereket fokoz le magatehetetlen csomaggá, kiváló intellektusú, kreatív elmékből csinál kommunikációra képtelen bábut, valóban egész családok életét képes tönkretenni órák leforgása alatt. Magyarországon félóránként hal meg ebben valaki, de ez a film Dániában játszódik, ahol a túlélés esélye lényegesen nagyobb, a rehabilitációról nem is beszélve.

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.