Film

Who Am I – Egy rendszer sincs biztonságban

  • 2015. augusztus 9.

Film

Baran bo Odar thrillere számítógépfüggő nyomoroncok és a felelősség fogalmát lövöldözős komputeres játékokból tanuló serdülők világába vezet. Hackereink tökéletesen kiigazodnak a virtuális világban, nincs előttük akadály, és élvezik is, ahogy behatolnak a legvédettebb informatikai rendszerekbe és átveszik az irányítást felettük. Viszont meg sem próbálják felmérni lázadásnak érzékelt akcióik következményeit – amíg bele nem hal valaki az ambiciózus villogásba, és nem liheg a nyakukban a német titkosszolgálat, az Interpol és az orosz maffia.

Az ügyesen felépített történet végig a realitás határán marad. Kétséges, hogy vajon a valóságot, annak interpretációját, vagy az interpretáció nyomán létrejövő elképzeléseket látjuk. Külső szemlélők vagyunk-e, s a főhős verziója jelenik-e meg, vagy a főhőst kihallgató felügyelőnő szemével látunk. Miközben a virtuális világban zajló eseménysorokat az ezeket követő tudati képek realisztikus megjelenítésével teszi érzékletessé a rendező, elbizonytalanít a felszínen futtatott sztori valóságtartalmával kapcsolatban. Végül pedig egy duplacsavarral idézőjelbe teszi még az idézőjeleket is. Nem az a kérdés, hogy manipulálva vagyunk-e (a főrendőr és az egész nemzetközi intézményrendszer manipulálva van, ez tiszta sor), hanem, hogy létezik, létezhet-e más is ebben a világban, mint manipuláció.

Nemcsak első osztályú thriller ez a német film, de igen nyugtalanító kérdésekkel szembesítő értekezés is korunk emberének tudatállapotáról és e tudatállapotot formáló erőkről.

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.