Film

Jön Harold!

Film

A norvég (sőt: skandináv) vígjáték külön műfaj. Legjellemzőbb vonása, hogy 80 százalékán nem nevetni, hanem sírni volna kedvünk. Olyan, mint a nehéz, vizes hó. Amire aztán néha azért rásüt a nap, és foltokban olvadni kezd. Harold körül azonban nem nagyon olvad semmi. Harold egy norvég városka bútorboltjának tulaja. Mondjuk, kábé azóta, amióta eszét tudja. Máshoz sem ért, egész élete erről szól. Persze ez sem tökéletes, de azért élet, és a maga skandináv idilli mivoltában zökkenőmentesen működik is, amíg meg nem épül a környék legnagyobb IKEA-ja. És itt is a kisvállalkozó meg a multi örök konfliktusa; az egyén és kis élete kis munkájának összeroppanása. Ha pedig valaki egy történet elején mindent elveszít (mi is az a minden? család, feleség, életcél?), akkor két út marad: az abszurd vagy a történet vége. A norvégok előbbit választják, Harold mindent feléget maga mögött, és elindul, hogy westernfilmbe illő bosszút álljon, s elrabolja élete megrontóját, az IKEA vezérigazgatóját. Az abszurdhoz híven ez véletlenül sikerül is neki: az pedig, hogy mit kezd egymással a két öregedő bútorboltos és a véletlenül melléjük csapódó alkoholista anyával megáldott csavargó kamaszlány, tényleg vígjátékká fajul. Nem fetrengünk a földön a nevetéstől, de az atmoszféra, a színészi játék kompakt, egész. Tele annyi vicces helyzettel, olyan jól elhelyezett poénokkal, amik megtanítanak túlélni. Elhitetik, hogy foltokban elolvadhat a hó. És megmutatják, hogy a gyász feldolgozásának az is egy működő módja, ha elraboljuk az IKEA vezérigazgatóját.

Forgalmazza a Mozinet

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.