étel, hordó

58-as kisvendéglő

  • ételhordó
  • 2017. november 5.

Gasztro

Csak az idősebbek emlékezhetnek a Zugligetbe közlekedő 58-as villamosra. A járatot 1977-ben szüntették meg, egy darabig azzal áltatták a lakosságot, hogy trolibusszal helyettesítik, aztán persze jött a busz. Csakhogy ezen a vonalon – a többi, hasonlóképp megszüntetett budapesti villamosjárattal ellentétben –, a kézzelfogható emlékek maradandóbbnak bizonyultak. A sokáig üresen álló lóvasúti, majd villamos-végállomást csodával határos módon nem hordták szét, sőt mostanában fel is újították, s helytörténeti gyűjteményként nyitották meg; a két megállóval távolabbi, 1903-tól működő „újabb végállomás” pedig úgy úszta meg a bontást, hogy 1986-tól kempinget rendeztek köré, amelynek bejáratához két régi villamoskocsit is felállítottak. Ezek ma is láthatók.

Sokan úgy is gondolják, hogy e bejáratnál ért véget az 58-as, de valójában ez az utolsó előtti megállóhely volt, pár száz métert a kempingben kell gyalogolni ahhoz, hogy láthatóvá váljék az említett csodaszép, faszerkezetes épület, amely több mint hetven éven át szolgált végállomásként.

Szerencse, hogy az építménynek a megszüntetés után tíz évet sem kellett kihasználatlanul rohadnia, a kemping megnyitásakor kisvendéglőt rendeztek be itt, amely azóta is üzemel. Úgy tűnik, hogy elsősorban az italfogyasztásra rendezkedtek be, hiszen az étlapon tíznél kevesebb tétel szerepel, olyan dolgok, amik már 1986-ban sem számítottak különlegességnek: gulyásleves, pörkölt, rántott sajt, sült csirke, palacsinta. A gulyásleves (1000 Ft) régi kirándulásokat idéz, a múlt század végén, amikor még léteztek falusi kisvendéglők, pontosan ilyet szolgáltak fel: sűrű és erős, a hús néha cipőtalpat, néha vattacukrot idéz, mégsem lehet haragudni érte. A roston sült csirkénél (2100 Ft) viszont nem tör ránk a nosztalgia, és legfeljebb a mennyiségre nem lehet panasz. A rizs túl száraz, a csirkének alig van íze, a siralmas helyzeten csupán a káposztasaláta javít, de így is mérföldekre vagyunk bármilyen konyhai élménytől. A desszertről pedig csak azt érdemes megjegyezni, hogy soha nem gondoltuk volna, hogy a két teljesen átlagos palacsintára (az egyik lekváros, a másik kakaós; 500 Ft) egyszer majd úgy fogunk tekinteni, mint fuldokló a mentőövre. Annyi szent, hogy két fél Hubertusszal minden tekintetben jobban jártunk volna.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.