A kedves kisváros első látványossága a kockaházakból álló szellős lakótelep. Emberibbnek tűnik, mint Békásmegyer vagy a Havanna, de azért tudjuk jól: ilyen épületeket ember nem épít, csak házgyár.
A szupermarket mellett lőtték ki a nyilat Hotel és Restaurant felirattal; talán egykori munkásszállásra vagy SZOT-üdülőbe érkezünk, de egy túrót. A bal kanyar után elfogynak a házak, s egyszer csak egy másik - immár hagyományos - meseországba érkezünk. Feltárul előttünk a város két nevezetessége, a tó meg a vár, előtte a jelzett étterem, terasszal és belső kerttel - tényleg festői. Ilyen szép helyet eddig csak brazil szappanoperákban láttunk, akkor is csak vetítették a hősök mögé.
A kiszolgálásra és a választékra sem lehet panaszunk. Az elegáns, háromnyelvű étlapon a hazai ízeket kis trikolórral jelölték. Az elsőnek választott sonkachipses zöldborsó-kapucsínó (790 Ft) természetesen nem tartozik ezek közé. Ettől persze még lehet kiváló, mint ahogy az is. Ha nagyon kukacoskodunk, kissé sósnak mondanánk a sonkát. De mivel a tejszínes borsó kimondottan édes, az lehet a probléma, hogy levesünket az "alkímiai menyegzőnél" korábban fogyasztottuk el. A pirított királyrákkal és csípős paradicsommal feladott szalagtészta, a linguine (2690 Ft) valamiért - sejtelmünk sincs, hogy miért - nem kaphatja meg az öt csillagot. Soha ne együnk rosszabbat, de valami apróság hiányzik, hogy tökéletes legyen. A harcsapaprikást túrógaluskával (2890 Ft) ízlésesen tálalták, de nem csak ezért szerettük. Remek ötlet, hogy a köret könnyed gombócka, nem tonnás csusza, és mivel a halról sem Alekszejev súlyemelő téli reggelije jut az eszünkbe, azt kell mondanunk, ilyen könnyű (és nem könnyűnek talált) paprikást még soha nem ettünk. Levezetésnek a cukrászpultból választunk egy Platán krémest (240 Ft), ami ugyanolyan, mint a "rendes" krémes, csak finomabb.
