étel, hordó

Baldaszti's kitchen

  • ételhordó
  • 2012. május 5.

Gasztro

A Lánchíd utca szép csendben vált idegenforgalmi szolgáltatóvá, csoda, hogy régebben (a 20. században) senkinek nem jutott eszébe, hogy az amúgy turistáktól hemzsegő környéket e hasznos és nemes cél szolgálatába állítsa.

Az elmúlt években azonban egyre-másra nyíltak olyan üzletek, melyek nemcsak trendinek akarnak látszani, de valóban azok: van itt dizájngaléria, kávézó és persze étterem is - amire egyesek minden bizonnyal azt kiáltják, "pfuj, micsoda sznobok". Nekik üzenjük: ezek az üzletek bárhol a világon vállalható boltok lennének, és bizony, Budapest fokozatos leamortizálódását látva kézenfekvőnek tűnik, hogy - egyebek mellett - épp az efféle lelkes és színvonalas kezdeményezések gyakoribb megvalósításával válhatna a főváros újra szerethető és élhető tereppé. Egyúttal olyan idegenforgalmi szolgáltatóvá, amely nem csak arcpirító szuvenírral és a vele harmonizáló gasztronómiai merényletekkel próbál szert tenni jelentős bevételre.

Mindezt azért érdemes hangsúlyozni, mert a Lánchíd utca 7-9. alatt működő Baldaszti's Kitchen nem csupán étterem (bisztró), látványkonyha és delikátüzlet, de egyúttal ún. hazai ízekkel szolgál, igaz, teljesen más felfogásban, mint azt a magyar és főképp a magyaros vendéglátóktól megszokhattuk. A hófehér, leginkább a cukrászda és a kutatóintézeti labor szerelemgyerekének tűnő high-tech miliőben még véletlenül sem kavarog zsírgőz, ennek ellenére a fogások nagy részét bármelyik ócska kirakodóvásár lacikonyhájának palatáblája is hirdethetné. Töki pomposra, sajtos-tejfölös lángosra vagy rántott sajtra azért ne számítson senki, azonban az Újházi-tyúkleves, a pásztortarhonya, a cvekedli vagy a hortobágyi palacsinta megvan, miképp a somlói galuska is. Csakhogy ezek az ételek egyáltalán nem úgy néznek ki, ahogy eddig megszoktuk, bár ízre maximálisan azok, amiknek hívják őket, mégis jócskán tartogatnak meglepetést. Apróságokról van szó, kreatív fűszerezésről, látszólag oda nem illő elemekről, már-már művészi kidolgozásról, csodálatos tálalásról, ám ezek után csak annyit mondhatunk, ilyen izgalmas hortobágyit és pásztortarhonyát még nem ettünk, a káposztás tészta úgy állt össze, mint a mesében, a somlói pedig könnyed volt, mint az édes délutáni álom.

Mindent összeadva a 4 eurós egységáron (ott jártunkkor 294 forintos árfolyamon) kapható fő- és "mellék"-ételek, valamint feltétek szó szerint más megvilágításba helyezik a magyar konyhát. Nemhogy nem abba a borzalmas piros lámpásba, amit oly gyakran látni például fonnyadt sült kolbászok fölött - ráadásul a hagyományőrzés jegyében -, de egyenesen valamiféle velencei csilláros ragyogásba. Olyanba, ami szinte kizárólag francia néven futó ételeknek dukál.

Figyelmébe ajánljuk

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.