étel, hordó

Baldaszti's kitchen

  • ételhordó
  • 2012. május 5.

Gasztro

A Lánchíd utca szép csendben vált idegenforgalmi szolgáltatóvá, csoda, hogy régebben (a 20. században) senkinek nem jutott eszébe, hogy az amúgy turistáktól hemzsegő környéket e hasznos és nemes cél szolgálatába állítsa.

Az elmúlt években azonban egyre-másra nyíltak olyan üzletek, melyek nemcsak trendinek akarnak látszani, de valóban azok: van itt dizájngaléria, kávézó és persze étterem is - amire egyesek minden bizonnyal azt kiáltják, "pfuj, micsoda sznobok". Nekik üzenjük: ezek az üzletek bárhol a világon vállalható boltok lennének, és bizony, Budapest fokozatos leamortizálódását látva kézenfekvőnek tűnik, hogy - egyebek mellett - épp az efféle lelkes és színvonalas kezdeményezések gyakoribb megvalósításával válhatna a főváros újra szerethető és élhető tereppé. Egyúttal olyan idegenforgalmi szolgáltatóvá, amely nem csak arcpirító szuvenírral és a vele harmonizáló gasztronómiai merényletekkel próbál szert tenni jelentős bevételre.

Mindezt azért érdemes hangsúlyozni, mert a Lánchíd utca 7-9. alatt működő Baldaszti's Kitchen nem csupán étterem (bisztró), látványkonyha és delikátüzlet, de egyúttal ún. hazai ízekkel szolgál, igaz, teljesen más felfogásban, mint azt a magyar és főképp a magyaros vendéglátóktól megszokhattuk. A hófehér, leginkább a cukrászda és a kutatóintézeti labor szerelemgyerekének tűnő high-tech miliőben még véletlenül sem kavarog zsírgőz, ennek ellenére a fogások nagy részét bármelyik ócska kirakodóvásár lacikonyhájának palatáblája is hirdethetné. Töki pomposra, sajtos-tejfölös lángosra vagy rántott sajtra azért ne számítson senki, azonban az Újházi-tyúkleves, a pásztortarhonya, a cvekedli vagy a hortobágyi palacsinta megvan, miképp a somlói galuska is. Csakhogy ezek az ételek egyáltalán nem úgy néznek ki, ahogy eddig megszoktuk, bár ízre maximálisan azok, amiknek hívják őket, mégis jócskán tartogatnak meglepetést. Apróságokról van szó, kreatív fűszerezésről, látszólag oda nem illő elemekről, már-már művészi kidolgozásról, csodálatos tálalásról, ám ezek után csak annyit mondhatunk, ilyen izgalmas hortobágyit és pásztortarhonyát még nem ettünk, a káposztás tészta úgy állt össze, mint a mesében, a somlói pedig könnyed volt, mint az édes délutáni álom.

Mindent összeadva a 4 eurós egységáron (ott jártunkkor 294 forintos árfolyamon) kapható fő- és "mellék"-ételek, valamint feltétek szó szerint más megvilágításba helyezik a magyar konyhát. Nemhogy nem abba a borzalmas piros lámpásba, amit oly gyakran látni például fonnyadt sült kolbászok fölött - ráadásul a hagyományőrzés jegyében -, de egyenesen valamiféle velencei csilláros ragyogásba. Olyanba, ami szinte kizárólag francia néven futó ételeknek dukál.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.