Pestújhely az ingatlanosok szemében a rákospalotai, vegyes üzemű városrész és az újpalotai panelrengeteg közötti kincses sziget. A tizenötödik kerület családi házas negyede, ahol az árakat emelődaru mozgatja. Talán nem is Pestújhelynek mondják, inkább Palota zöldövezetének, ami a múlt ismeretében kimondottan sértő az őslakosok számára. Még akkor is, ha az egykori település karrierje valóban rákospalotai kertvárosként indult a XIX. század végén, amikor Rákospalota mintegy kétszáz holdas, Pest közvetlen közelében álló területére szemet vetett a hadsereg.
Csakhogy a katonákat megelőzte egy villámsebesen megalkotott parcellázási akció, amit a legenda szerint a rákospalotai közgyűlés két nappal (!) a hadsereggel kötött "tartós bérleti szerződés" életbe lépése előtt szavazott meg 1896. december 29-én. Így jött létre Rákospalota Széchenyi-telep nevű városrésze. Leginkább kivonuló pestiek és ingatlanspekulánsok vásároltak telket, de mivel Rákospalotának esze ágában sem volt költségvetéséből az új negyedre áldozni, úgy tűnt, a telepnek nincs jövője.
A történet a felháborodott - és befolyásos kapcsolatokkal rendelkező - tulajdonosok összefogásával és "függetlenségi háborújával" vett váratlan fordulatot (bővebben lásd: Szellemtelep, Magyar Narancs, 2000. március 16.), akik fővárosi ismerőseik segítségével elintézték, hogy a belügyminiszter 1909-ben önálló községgé nyilvánítsa a területet. Tudomásunk szerint ez volt az első olyan magyar falu, melyhez nem tartozott termőföld, és szinte kizárólag városi népek, tisztviselők, munkások, iparosok voltak a lakói. Pestújhely vagy hetven évvel megelőzte korát, s vált agglomerációs mintává, de alvóvárosnak véletlenül sem mondanánk. Annál is inkább, mert biztosak lehetünk benne, hogy a község az egy négyzetkilométerre jutó kocsmák és vendéglők számát illetően listavezető volt a magyar települések között.
Noha 1950-ben, Nagy-Budapest megalakulásával Pestújhely története véget ért, az itt élők közül sokan ma is mindent megtesznek, hogy a falu rövid, ám annál színesebb históriáját megőrizzék az emlékezetünkben. Idén az egykori kocsmákat és vendéglőket bemutató kiállítás nyílt, "Vidám hely ez a Pestújhely!" címmel, amit Nagy Edit, a Pestújhelyi Közösségi Ház munkatársa állított össze a leszármazottak visszaemlékezéseiből és családi ereklyéiből, a régi helyi lapok híreiből, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum támogatásával. Kutatása során harminchét olyan helyet sikerült azonosítania, ahol valaha vendéglátással foglalkoztak.
Dalocsai, Lázy, Hazám, Povázsay, Deres, Bachmann, Birke, Rongyos csárda. Pista néni parkvendéglője. Izgalmas, sokat sejtető nevek. A Bányászból előbb Liky, majd Szabó Gyula "Központi" Sörözője lett. Állítólag itt volt pikolófiú az ifjú Kádár (akkor még Csermanek) János, mielőtt végleg fölszippantotta a munkásmozgalom. De a legtöbb helyről ma már azt sem lehet biztosan tudni, hogy az ott álló épületben volt-e valóban a régi kocsma. A kiállításra az összes "gyanús" házat lefényképezték, legtöbbjük jellegtelen építménynek mutatja magát. Persze vannak biztos pontok is, legendás létesítmények. Milyen kár, hogy mégsem lesz jobb a kedvünk, ha a hely címén és az ott álló épület fotóján kívül más információhoz jutunk.
"Az Oprics-féle vendéglőben működött a 'három pé' asztaltársaság, a Paripákat Pártolók Pártja. Az Oprics család birtokában volt a Pestújhelyi Vendéglősök és Korcsmárosok Egyesületének zászlaja, a zászlóanya bizonyos Paczolai néni" - olvashatjuk, szódás- és borosüvegek, söröskriglik, korabeli étlapok és fotók között, fejünk felett lóg a legendás zászló is. Hajdú Márton Strandfürdőhöz címzett vendéglőjéből viszont ennyi sem maradt. Pedig az volt a legnagyobb szenzáció! Hajdú ugyanis a szokásokkal ellentétben a vendéglőhöz építette a strandját, tehát előbb volt sör, csak azután víz. Egy fénykép tanúsága szerint az 1931-es "A Pestújhelyi Strand Szépe" választáson a filmsztár, Tasnády Fekete Mária gratulált a győztesnek, Zsuraffi Máriának, a helynek cigány- és szalonzenekara volt, hogy a zenével senkinek ne legyen baja.
A legtöbbet a Thököly utcai Formanek vendéglőről tudhatjuk meg. Egy Szigeti nevű vállalkozó nyitotta 1912 körül, akinek özvegyét bizonyos Szuetta János vette feleségül. 1920-tól már Szuetta János vendéglője a Jópajtáshoz, 1940-től Szuetta halála után vejének, Formanek Ferencnek a nevét viseli. Mindezt a tulajdonos lányától, Ágnestől tudhatjuk, aki a mai napig a régi sörözőben lakik. "Hozzánk Pestújhely elitje járt. Tanárok, orvosok, ügyvédek, papok. (...) A harmincas évektől már volt villanyunk. A nagyapámék húzatták be az utcába. A kerthelyiségben és a kuglizóban is volt villany. Hoztak rádiót. Be volt hangosítva az egész - mesélte Formanek Ágnes a kiállítás rendezőjének, de a hepiend elmaradt. -1951-ben zártak be bennünket. Anyám megtudta, hogy hamarosan jönni fognak, és leadtuk az engedélyt, mert rajta voltunk a listán. Ezért nem vették el az összes berendezést. Az anyu leadta reggel 7-kor az iparengedélyt, amire ideértek, s kezükbe nyomta a papírt, hogy már nem vagyunk vendéglősök. Munkásszállót csináltak belőle. (...) Mi hátul laktunk a kis házban. A bátyámat fölvették az egyetemre, anyu talpraesett üzletaszszony volt, bement a hivatalba, és kiverte a balhét, hogy nekünk egy helyiségbe kell lennünk, az egyetemista fiának meg a nagy lányának, és ha nem csinálnak semmit, ha nem nyitnak üzletet, akkor adják vissza nekünk. Olyan szerencsénk volt, hogy visszaadták az egész házat. De a legtöbb vendéglősnek mindenét elvették!"
Hajdú Márton strandja előbb úttörőházként működött, akkor még lubickolhattak is a pajtások. De amikor a hatvanas években mindent ledózeroltak, és egy óvodát építettek a helyére, a medencét is betemették. A régi helyekből lottózó, kínai ruházati bolt, játszóház lett, a Pestújhelyi úton álló Kóbor Macskán még ott a felirat, de már csak kísértetház. Jelenleg csupán egyetlen régi vendéglő helyén működik kocsma, az Árvavár utcai Simonban, ott, ahol 1910-ben az önálló Pestújhely első közgyűlését tartották. Ma Feminának nevezik, a falára graffitizett stílusidegen, színes felirat tekepályával és nyerőgépekkel csábítja a kedves vendégeket.
A kiállítás július 16-ig látható a Pestújhelyi Közösségi Házban, Bp. XV., Szűcs István u. 45.
