chili&vanília

Eper, desszert

Gasztro

A valódi eperszezon még néhány hetet várat magára, a piacon azonban már el-elcsábul az ember egy adag erejéig. Akad közöttük édes, illatos gyümölcs, de gyakran előfordul, hogy a látvány meggyőzőbb, mint a zamat. Ilyenkor picit rá kell segíteni, hogy az ember kicsalogassa az eperből az ízeket. Ha kevés porcukorral szórjuk meg vagy mézet csorgatunk rá, és hagyjuk állni vagy tíz percig, máris rásegítettünk. Jó trükk lehet, ha a marinált, meglevesedett eperhez egy kiskanál tavalyi eperlekvárt keverünk. A másik biztos trükk pedig pár csepp rózsavíz! Az eper és a rózsa hihetetlenül támogatják egymást, nem kell tőle megijedni, ha valóban csak keveset használunk, nem következik be a félt pacsulieffektus. Következzen az egyik legjobb last minute desszert. Látványos, hihetetlenül finom, és a legnagyobb előnye, hogy a tésztát még pihentetni sem kell, így valóban húsz perc alatt elkészül. Az omlós kekszet félbevágjuk, megtöltjük illatos, marinált eperrel, ami szirupos levet engedett, jön még közé lágy mascarponehab – a három elem összhangja a harmónia maga!

 

Expressz omlós keksz rózsás eperkompóttal

Hozzávalók (6 darabhoz)

 

17,5 dkg liszt
7,5 dkg cukor
7,5 dkg vaj (hidegen, kockázva)
1 teáskanál sütőpor
1 mokkáskanál szódabikarbóna
csipet só
fél citrom reszelt héja
1 dl tejszín

Eperkompót:

50 dkg eper
1 citrom reszelt héja

1 evőkanál porcukor vagy méz

1 teáskanál rózsavíz

Mascarponekrém:

25 dkg mascarpone

2 evőkanál porcukor

1 dl tejföl

1 dl tejszín

A kekszhez a sütőt előmelegítjük 220 fokra (alul/felül). Összekeverjük a száraz anyagokat: lisztet, cukrot, szódabikarbónát, sütőport, sót. Hozzáadjuk a hideg vajat, a reszelt citromhéjat és kézzel összedolgozzuk, hogy morzsa állagú legyen. Ekkor hozzáöntjük a tejszínt és összegyúrjuk. Nem szabad túldolgozni, különben túl tömör lesz a végeredmény. Egy eléggé morzsálódó, nehezen kezelhető tészta lesz. Lisztezett deszkán kinyújtjuk  kb. 2 cm vastagra, és 6–8 cm átmérőjű köröket szaggatunk ki. Sütőlapra tesszük, a tetejét megkenjük egy kis tejszínnel, majd 15 perc alatt szép világos aranybarnára sütjük. A krémhez habverővel kikeverjük az összes hozzávalót, és hűtőben tartjuk felhasználásig. Az epret megtisztítjuk, feldaraboljuk, a felét villával összenyomkodjuk, a másik felét nagyobb darabokban tesszük hozzá, ízlés és az eper édessége szerint porcukrot és reszelt citromhéjat keverünk hozzá. Hagyjuk állni, hogy levet eresszen, pár csepp rózsavízzel ízesítjük. A kekszet vagy még langyosan töltjük meg és azonnal tálaljuk, vagy hagyjuk állni néhány órát és csak azután. Félbevágjuk, az alsó felére tesszük az összetört epret (a levét beszívja a tészta), a kikevert krémet (vagy tejszínhabot, vagy vaníliafagyit) és ráhelyezzzük a kalapját.

Mautner Zsófi rovata. Blogját lásd: www.chiliesvanilia.hu

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."