Négy éve fedeztük fel az Andrássy út elején található grúz éttermet, akkor egy életre megjegyeztük, hogy ugyan a névadó a pizzára adott kaukázusi válasznak tűnik, de a tésztájába kevert sajtnak és túrónak köszönhetően jóval több annál. „Nincs felszolgálás, a pulthoz kell fáradni (…) kártyát adnak meg egy jelzőkészüléket” – írtuk akkor (Étel, hordó, Magyar Narancs, 2014. április 17.), de ma már ezt olvashatjuk honlapjukon: „Az első fine dining grúz étterem Budapest szívében, mely legjobban képviseli az autentikus kaukázusi gasztronómiát modern és hangulatos berendezésével.”
Azért a hangulatos berendezésnél jobban izgatott, hogy ehhez hasonló (igencsak nagyképű) arculatváltással még nem álltak elő a hazai vendéglátásban, és valószínűleg a nemzetközi pályán sem gyakori az ilyesmi. Olyat persze nem is egyszer láttunk, hogy egy valaha menő hely önkiszolgálóvá változott, vagy az egykori luxusszálloda nyomott árú svédasztallal csalogat, de itt épp az ellenkezőjéről van szó… Már csak az a kérdés, az utóbbi évek mindenféle csillagai, szakácssapkái és Oscar-díjai ellenére érdemes-e Magyarországon komolyan venni a „fine dining” kifejezést.
Nos, a Hachapuri arra bizonyíték, hogy nem. Való igaz, hogy rá sem lehet ismerni a korábbi helyre, kifogástalan a szerviz, nívós a berendezés, és a teríték sem a szokásos IKEA-eszcájg, azonban a felszolgált ételek nyomán nem jutnak eszünkbe eposzi jelzők, és díjátadót sem akarunk rendezni. Nem arról van szó, hogy a két ún. degusztációs menüvel különösebb bajunk lett volna. A csirke-, padlizsán- és marhapörkölttel, diószószos kacsával, uborkasalátával és rizzsel felálló terüljasztalkám (4150 Ft) minden eleme vállalható (lásd képünk), de nem több, mint egy nagyjából négycsillagos közel-keleti étterem átlagos felhozatala. Szó szerint ugyanezt mondhatjuk a vega változatról is (3750 Ft), ami a már ismerős padlizsánpörkölt és uborkasaláta mellett padlizsánsalátát, illetve gomba- és babfőzeléket tartalmaz. Szóval, minden nagyon szép és jó, de a különleges ízek teljesen ugyanolyanok, mint négy éve, amikor szó sem volt fine diningról.
