kertész lesek

Horog, Szálka

  • kertész lesek
  • 2017. augusztus 20.

Gasztro

Ha abból indulnánk ki, hogy a kellemetlen nevű, Szekszárdtól és Bonyhádtól is pontosan tizenkét kilométerre lévő Tolna megyei zsákfalu lakóinak száma a 600-at sem éri el, szomorú történet körvonalazódna. Elvándorlást, elöregedést, a szolgáltatások teljes hiányát képzelnénk magunk elé, hiszen a hasonló adottságú hazai településeknél kizárólag ezt tapasztalhatjuk. De Szálka nemcsak azért szabályt erősítő kivétel, mert a közeli tó a horgászoknak és a strandolóknak is kielégíti az összes igényét. Ennél is meglepőbb, hogy az oly sokszor emlegetett ún. falusi turizmus itt nemcsak szép szavakban, ígéretekben és látszatintézkedésekben nyilvánul meg, hanem valóságosan. Mutassanak még egy olyan hatszáz lelkes hazai zsákfalut, ahol napi rendszerességgel működik étterem!

Noha a Horog nevet viselő helyen 890 forintért napi menüt is adnak, az étlap bevezetőjéből nagyobb szabású vállalkozás körvonalazódik. „Egész életünkben történeteket mesélünk. Vannak, akik szavakat használnak hozzá, mások képeket, zenei hangokat, köveket. Mi ízeket; velük mondjuk a tör­­­­­té­neteinket magunkról és a világunkról, borral és étellel mesélünk a szekszárdi égről és a szálkai földről” – olvassuk a fellengzős szöveget, mielőtt azonban belefutnánk egy borral kapcsolatos Hamvas Béla-idézetbe, inkább az ígéretes választékra, az udvarias kiszolgálásra és a csodás környezetre fókuszálunk.

A lilahagymás pontytepertőnél (1490 Ft) jobb kezdést el sem képzelhetnénk. A ropogós falatokból mintha száműzték volna a kellemetlen folyami mellékhatást, és még csak nem is zsírosak. Ráadásul remek házi kenyeret adnak mellé. A hideg őszibaracklevest (990 Ft) sem a megszokott formában – vagy­is tejszínhabos desszertként – tálalják. Fanyar íze valóban a barackra és nem a cukorra emlékeztet, jó ötlet a szezámmagos töltelék is. A harcsa brassói coleslaw salátával (2390 Ft) ugyanúgy halmentesnek tűnik, mint a tepertő, de a brassóira sem emlékeztet, egyszerűen csak egy kiváló és könnyű egytál­étel. A szarvasburgerrel (2290 Ft) sem lövünk mellé, bármelyik divatos pesti helyen megállná a helyét, nem beszélve arról, hogy sokkal „érdekesebb”, mint a szokásos burgerek.

Így, a vége felé már nem is okoz semmiféle meglepetést, hogy a vaníliás almával tálalt crème brûlée-ről (990 Ft) sem tudunk rosszat mondani. Szálka és benne a Horog az év meglepetése.

Figyelmébe ajánljuk