Hozott anyagból – Budai Pékség, Food Fusion

A fogyasztók naiv pékszakmai álmodozásaiban a pékség és a péküzlet egy és ugyanazon létesítmény, ahol maga a pék szolgálja fel az épp akkor a kemencéből kivett kenyeret, modern, rohanó világunkban azonban a helyzet jellemzően nem ilyen idilli. Két olyan üzletben is jártam, ahol saját bolttal nem rendelkező, nagyon eltérő profilú pékségek, a Délifrance és a Marmorstein termékeit árulják. És még egy kiváló sör is bejött a képbe.

Budai Pékség

 

Fotó: Facebook

Amikor egy szombati reggelen be- (illetve inkább le-) léptünk a Budai Pékségbe, éppen borús volt az ég, esett az eső, azaz minden humán meteorológiai kritérium szerint rendkívül lehangoltnak kellett volna lennem. Az utcaszint alatt elhelyezkedő, kicsi üzlethelyiségből viszont olyan kedves, közvetlen hangulat áradt, hogy képes volt teljesen elfeledtetni velem ezt a körülményt. És ez a benyomás a vásárlás és ottlét alatt mindvégig megmaradt, mindannyian kaptunk valamilyen kedves gesztust: a kért fél bagett helyett egy egészet a fél áráért, a zárás előtt kért croissant-t a cég ajándékaként vagy éppen grátisz vajat az egyik péksüteményhez. A legnagyobb bónuszt minden bizonnyal Benjámin (szül. 2011) kapta, aki némi beígért „varázslás” kíséretében a pult mögött nyomkodhatott mindent végig, amíg mi az egyik asztalnál ettünk.

Közben beszélgettem is egy keveset az egyik menedzserrel, akitől megtudtam, hogy bár a nevük pékség, ők maguk nem sütnek kenyeret, hanem többek között két fő beszállítótól hozatják: az egyik a kézműves termékeiről ismert Marmorstein, a másik pedig a mélyhűtött nagyipari termékeket előállító francia multi, a Délifrance. A Marmorstein-szelekcióból egy mákkal megszórt bagettet (a fél ára 350 Ft) választottam, ízre és állagra is érezhetően jó minőségű volt, de sajnos a műfajban csak a szuperfriss állapotú darabok az igazán finomak (a félnapos bagettekkel Párizsban is ölni lehetne, valószínűleg ezért is olyan ritka Párizsban a félnapos bagett), erről a stádiumról pedig akkorra már lemaradtam. A Délifrance által szállított és helyben megsütött vajas croissant (195 Ft) esete pont fordított volt: hiába volt mélyhűtött tömegtermék, az alapanyagok jó minősége és a frissen sültség ténye miatt az élmény majdnem megkülönböztethetetlen volt a házitól. Az eszpresszó ugyan nem emelkedett túl az átlagszinten és összességében a kulináris élmények sem a korrekt színvonalon, de a tanítani valóan szuper kiszolgálás és példás üzletvitel miatt az összbenyomás egyszerűen kiváló.

1122 Budapest, Maros u. 23–25. Facebook.

 

 

 

Food Fusion

 

Fotó: Facebook

A Batthyány téri vásárcsarnok szomszédságában kialakult kvázi-sétálóutcás mininegyedben található Food Fusionnal már kicsit bonyolultabb a helyzet, mert nem péküzletről, hanem inkább generál-delikáteszről van szó, ahol éppen kenyeret is árulnak. Bár van két kis szék és egy pultocska, ami mellett lehet enni-inni, egyértelműen a körben polcokon elhelyezett termékek és az elviteles filozófia uralja a teret. A dedikáltan beülős helyekkel ezért nem volna igazságos egy terepen versenyeztetni a Food Fusiont, de az első, önkéntelenül meghatározóan lehangoló benyomás mégsem ennek a vonásának volt köszönhető. Amikor afelől érdeklődöm, hogy a háromnegyed kilós rozskenyérnek el lehet-e vinni a felét (zárás előtt nem sokkal, kihalt üzlet), az itthon olyannyira ismerős szájhúzás és a „nem szoktak örülni” vonakodás az első válasz, aztán amikor erre megbicsaklik a vásárlói lendületem, később mégis zöld jelzést kap a tranzakció (350 Ft), és amúgy később mindenben kedvesen segítenek.

A fő pékáru-beszállítók itt is a Marmorstein és a Délifrance: a rozskenyér az előbbitől van. Tömény, mokány, kompromisszummentesen sűrű és nehéz kenyér, kellemesen savanykás aromával. Közel volna a tökéleteshez, de talán ez a darab is többet állt a pult tetején a kelleténél. (A vásárláskor mutatott minőségét viszont még három napig rezzenéstelenül tartotta.) A Délifrance-spektrumból egy csokis croissant-t kóstolok meg (220 Ft), a feltehetően a magyar közönségnek formába öntött, pain au chocolat-pótló termék frissesség híján leginkább ehetőnek nevezhető, de nem esküdnék meg rá, hogy bekötött szemmel meg tudnám különböztetni egy jobban sikerült Fornetti-modelltől.

Nem hiába hangzik az ismert szólásunk úgy, ahogy; a kenyerek mentén nyilván sorsszerű volt rábukkannom a Legenda sörfőzde Pokerface márkanevű IPA-sörére, ami egyszerűen lenyűgözően jónak bizonyult, megkockáztatom, hogy kategóriájában és típusában a legjobb, amit eddig hazai mesterektől ittam (590 Ft), a rozskenyérrel szimultán fogyasztva pedig tökéletes, rusztikus, minimalista ízélmény az eredmény.

1011 Budapest, Iskola utca 34. Facebook.