Kevés olyan vegyület létezik a földön, melyben ily harmonikusan társulna a hasznosság és a nemes egyszerűség. A szódabikarbóna, alias nátrium-hidrogén-karbonát nem egy szofisztikált vegyület: szilárd állapotban kristályos, ionrácsain nátriumkationok és hidrogén-karbonát- (egyesek szerint bikarbonát-)anionok ülnek.
Puffer, bivaly
A szódabikarbóna vízben igen jól oldódik, miközben hidrolizál, ami annyit tesz, hogy a hidrogén-karbonát-ionok kémiailag reagálnak a vízzel, s ekkor bomlékony szénsav (gyakorlatilag vízben kémiailag is oldott szén-dioxid) keletkezik, na és a lúgosságot biztosító hidroxidionok. Mindez annyit jelent, hogy vízbe, illetve tetszőleges vizes oldatba helyezve a szódabikarbóna növeli a pH-t, azaz eltolja a lúgos tartomány felé. A hidrogén-karbonát-ion, mint már ebből is sejthető, jól protonálható, azaz kiváló savlekötő - a savakkal általában pezsgéssel járó szén-dioxid-felszabadulással reagál. Ezt láthatjuk például, ha bármilyen pezsgőtablettát dobunk egy pohár vízbe: ezek szinte mindegyike nátrium-hidrogén-karbonátot és valamilyen gyengébb szerves savat, pl. citromsavat tartalmaz, természetesen vízmentes formában, melyek azután víz jelenlétében biztosítják a jelentős turbulenciával járó pezsgést, s így a hasznos hatóanyag egyenletes oldódását. A nátrium-hidrogén-karbonát ráadásul nem csupán egyik irányban tudja biztosítani egy oldat kémhatását: ha szódabikarbóna-oldatba lúgot öntünk, képes azt - legalábbis részben - semlegesíteni (ekkor karbonátionok és víz keletkezik). A szénsavat és nátrium-hidrogén-karbonátot is tartalmazó oldat igen jó hatásfokú puffer (ez definíció szerint gyenge sav és annak erős bázissal alkotott sója - vagy éppen fordítva), azaz igen széles határok között képes tartani a pH-ját, aminek múlhatatlan fiziológiai jelentősége van. Éppen ilyen puffer biztosítja az enyhén lúgos kémhatású vér durván 7,4-es pH-ját.
Régi, iskola
A szódát (nátrium-karbonátot) és kistestvérét, a szódabikarbónát (nátrium-hidrogén-karbonátot) már régóta ismeri az emberiség - legkorábban az egyiptomiak fedeztek fel olyan ásványlelőhelyeket, amelyekben elegyesen fordult elő a két vegyület, ezt azután (és utódaik még évezredekig) mosószerként alkalmazták. Tehették, hiszen az elegy (főként a szódának köszönhetően) nagyon lúgosan hidrolizál, s a lúgok jól tisztítják a zsíros és más szerves szennyeződéseket - ráadásul a vizet is lágyítják. A későbbiekben persze nem csak erre használták a szódát (az üveggyártásnak is ez volt az egyik alapanyaga - a másik meg a kvarchomok), így azután idővel, a vegyipar hajnalán felmerült nagyipari előállításának igénye is. Az első sikeres eljárást egy bizonyos Leblanc dolgozta ki még a XVIII. század végén - sajnos ez rengeteg büdös és mérgező melléktermékkel (kalcium-szulfiddal) járt. A következő század közepére sikerült tökéletesíteni a sok vegyész-feltaláló közül a legsikeresebbről, Solvayról elnevezett eljárást (ekkor tömény kősóoldatba vezetnek szén-dioxidot és ammóniát, s a keletkező nátrium-hidrogén-karbonát csapadék formájában leválik). Bár az idők során számos, rafináltabbnak és hatékonyabbnak tűnő vegyszert fejlesztett ki a tudomány, a szódabikarbónát - főleg omnipotens jellege miatt - "hazai pályán" szinte lehetetlen leverni.
Konyha, tündér
Hasznos attribútumai rendre a fent részletezett kémiai tulajdonságain alapulnak - jó pufferképző (sav- és lúglekötő képességű) gyenge bázis, vízlágyító és zsíroldó hatású. A szódabikarbónáról elsőre majd mindenkinek a gyomorégés jut eszébe - és valóban: képes helyreállítani a megbolygatott gyomor (amúgy is elég savas) egyensúlyi kémhatását. Konyhai felhasználása is igen sokrétű: a sütőporok például szódabikarbóna és valamilyen gyenge sav vízmentes elegyét tartalmazzák, amelyek a nedves tésztába kerülve szén-dioxid-felszabadulás közben reagálnak egymással, s ez szépen megemeli és levegőssé teszi a jövőbeli süteményt. Tisztítóhatása legendás: tea- vagy kávéfolt, pláne zsírfolt is jól kihozható vele ruhákból, szövetekből (de legalábbis alapos mosás előtti előkezelésre tökéletesen alkalmas). Savlekötő készségének van egy másik hasznos aspektusa is: a számunkra szokásszerűen kellemetlennek tűnő szagok jelentős részét szerves savak okozzák, melyeket a szódabikarbóna képes csaknem szagtalan (vagy legalább kevésbé büdös) sókká alakítani. Mára kevesek által kultivált, de a tapasztalat szerint hatásos hónaljunkat, illetve lábfejünket szódabikarbónával bedörzsölni - ennél társasági szempontból sokkal kevésbé kockázatos a macskaalmot vékonyan beszórni vele (a mosogatóvízhez kevert cucc elveszi az edények tipikus menzaszagát is). E tulajdonsága kiválóan érvényesül rég nem takarított hűtőkben; némi dörzsölés után képes kivonni a rendkívül agresszív, a házi disznósajt és a ruszli odőrjét egyszerre idéző, mindent elborító szublimátumot. Kezet is moshatunk vele, harcolhatunk a körömpiszok ellen és (korlátok között) fogfehérítésre is alkalmas.
A javallatok között találunk módjával, óvatosan kezelendőket is: a használt mosogatószivacs aromáját valóban képes mérsékelni - de azért jobb azt időnként kidobni, s ételhez keverve valóban képes meghosszabbítani annak élettartamát (pl. a megsavanyodást a pufferhatás miatt biztosan képes gátolni), de nem árt az óvatosság. Más esetekben viszont nincs vesztenivalónk: leveskészítéskor segít, hogy a zöldségek megőrizzék eredeti (megfelelő pH-hoz kötődő) színüket, a marhahús vagy a hüvelyesek, pl. bab, főzéskor hamarabb puhulnak, ha szódabikarbónát tolunk a lábosba, s még a konyhaszag is enyhül (azért ennek haszna megosztja a vitaminokért és ízekért aggódó ínyenceket), gyümölcsök kötelező mosásakor is ajánlott szódabikarbónás vizet használni, s még a kávé vagy a tea is jobb ízű lesz, ha a vizet kicsit meglágyítjuk vele.
Ha van ezüst étkészletünk, úgy leoldja róla a patinát - ha nincs, azon a szódabikarbóna sem segít.
