A libanoni konyhát a közel-keleti gasztronómia csúcsának nevezik, de azt nem mondanánk, hogy az ottani séfek és egyéb vendéglátósok érdeklődését felkeltette volna Magyarország. A nemrégiben megnyílt Leila’s talán első fecskeként fészkelt be a Paulay Ede utca 6. szám alatt, és rövid időn belül szerzett népszerűségét jól mutatja, hogy szombat este csak nagy szerencsével kaptunk helyet. „Ahol minden falat ízletes, ahol minden tál megosztott, és minden pillanat értékelt” – olvassuk a honlapjukon, amit értünk ugyan, de soha nem jutna eszünkbe ilyet mondani. Örvendetes, hogy a felszolgálás mellé lelkes ismeretterjesztés társul, így a „megosztott tálak” fogalmát is tisztázzuk. Errefelé nem az előétel-főétel-desszert menetrend van érvényben, hanem az egy tálból cseresznyézés. Amit a spanyoloknál tapasznak mondanak, az itt a mezze; adnak hideget-meleget, a hummusztól a báránykolbászig változatos felhozatal. Leves nincs.
A hummusz (1600 Ft) és muhammara nevű kence (1500 Ft) tökéletes bevezetés; az előbbiről elmondhatjuk, hogy Budapest-bajnok, a másikról meg azt, hogy nincs párja, de azért utánaolvastunk. Állítólag aleppói specialitás, amit nevezhetnének libanoni paprikakrémnek is, mert az a domináns alapanyag. Közben mindenféle fűszerekkel meg van bolondítva, anélkül, hogy lángot lehelnénk. Külön dicséret jár a mellé adott „zsebes” pitának, amely csak külsejében emlékeztet a kebabos rokonra. Ég és föld a különbség, és nem a török büfés a nyerő.
A fatayer (1600 Ft) a leggyakrabban húsos pitét jelent, de itt csak a vegákra gondolnak, így a spenótos változat dukál. Külsőre pont olyan, mint a tavaszi tekercs a kínainál, és leszámítva az átlagos tölteléket, nem is találunk a pitához mérhető hatalmas különbségeket. Töltött cucc az araya is (1800 Ft), csak ez meleg, hússal töltött, és úgy néz ki, mint egy kiterített palacsinta, pontosabban, mint két olyan összeragadt palacsinta, amelyek közé bekerült némi ízesítés. Tésztának nem rossz, viszont a húsos töltelék értelmezhetetlen.
Desszertnek baklavát (900 Ft) kifejezetten tapasztalatszerzés céljából kérünk, mert eddig úgy voltunk vele, hogy ez a „keleti csemege” voltaképpen ehetetlen mézes-diós rettenet. Nos, külsőre a Leila’s baklavái sem tűnnek különbnek (lásd képünket), de ez csak csalóka látszat. Úgy látszik, a libanoni baklavák egyáltalán nem émelyítők, nem is „tocsognak” a mézben, cukorban, és persze sokkal jobb ízűek is.
