A szexturizmusról általában a prostitúcióval összefüggésben hallunk, és inkább férfi turistákra jellemző, de létezik a műfajnak "női változata" is, bár más az úti cél és mások a "motivációk" is. A férfiak elsősorban Ázsiát választják, mert a helyiek engedelmessége annyira hat rájuk; mintha azok egyebet se kívánnának, mint az ő szolgálatukra állni. A nők ezzel szemben a tunéziai, egyiptomi vagy török tengerparton keresik a szerelmet.
A szociológusok
szerint a női szexturizmus a prostitúció igénybevételének afféle szoft formája: tekinthetjük üzletnek, hiszen nyilvánvaló az adásvétel, de az áru és a vásárlás stílusa más. Míg a Thaiföldön vadászó férfiak világosan körülírható, egyszeri szolgáltatást várnak el és kapnak a pénzükért, addig a nőknél kevésbé egyértelmű a helyzet. A biznisz tárgya ugyanis nem egyszerűen a testiség, inkább a romantikus kaland, a "szerelemre lobbanás", s közben a háttérben zajló "csúnya" pénzügyi tranzakció is átszíneződik és újraértelmeződik. Nem véletlen, hogy az angol nyelvű szakirodalom inkább "románcturizmusnak" nevezi a középkorú heteroszexuális európai és amerikai nők nyári portyáit.
A szállodákban, bárokban dolgozó kisportolt, csinos helyi fiúk a leggyakrabban a strandon szólítják le a hölgyet azzal, hogy, "Házas vagy?", "Van barátod?", majd a választ meg sem várva gyorsan hozzáteszik: "Egy ilyen gyönyörű nőre kell, hogy vigyázzon egy férfi. Megmutassam, milyen a város este?" - s az üzlet voltaképpen megköttetett. A nők, akik otthon csúnyának, öregnek és túlsúlyosnak érzik magukat, a vadul udvarló fiúk társaságában ismét a végzet asszonyai. Akkor is, ha tudják jól, hogy mindez csak színjáték.
Ráadásul a fizetés sem teljesen egyértelmű. Mindig fizetnek magáért a szexuális szolgáltatásért. Vannak ugyan "tarifás" üdülőhelyek, ahol a "kellemes társaság" napi 50-200 euróba kerül, de ugyanilyen gyakori, hogy a fiúk a "figyelmességért" cserébe márkás ruhát, napszemüveget, mobiltelefont kapnak. Az viszont nem fordulhat elő, hogy az udvarló konkrét árat mondana, hiszen az megtörné a varázst. Így hát a színjáték a számla rendezésekor is folytatódik. Például úgy, hogy búcsúzáskor, a nőt átölelve azt mondja: "Mobilt kell vennem, hogy fel tudjalak hívni." "A kocsim szervizben, hogyan vigyelek ki holnap a repülőtérre?"
A 39 éves Erika – amint azt az [origo] Női Lapozónak nyilatkozta – házasságának kudarca óta a szüleinél lakik, és gyűlöli a szingli címkét: "Képtelen vagyok öntudatos, büszke nőként megélni a magányt. A válásomat követően a munkámba temetkeztem, és fogalmam sincs, mikor szórakoztam itthon utoljára. Hat éve, júliusban egy barátnőm unszolására végül elutaztam Tunéziába. Talán az új környezet, a nyelvtudás hiánya tette, nem tudom, de még soha életemben nem viselkedtem annyira
oldottan és gátlástalanul,
mint ott, a tengerparton. Azóta minden évben itt töltöm az öthetes nyári szabadságomat." És ezzel nincs egyedül: a világ különböző tájairól nők tömegei utaznak, hogy saját pénztárcájuk terhére eltöltsenek néhány napot egy helyi férfival. Merthogy Erikát nem csak a tenger látványa és a szikrázó napsütés teszi gátlástalanná. "Tudom persze, hogy ezeknek a srácoknak egyszerűen kell ez az anyagi plusz az életben maradáshoz. De amikor velük vagyok, olyan érzés kerít hatalmába, hogy a fiúk csillogó tekintete az én, számukra szokatlan szépségemnek vagy annak a szexuális szabadságnak szólnak, amit a helyi lányokkal nem, velem viszont átélhetnek!"
A tengerparti szolgáltatásokat általában a hétköznapokban erős nyomás alatt álló, jól fizetett alkalmazottak veszik igénybe, akik odahaza csak ritkán szabadulnak meg a rájuk nehezedő terhektől, és munkahelyükön, családjukban teljes mértékben igazodnak az elvárásokhoz. Románcturistaként viszont képessé válnak arra, hogy "ledobják láncaikat", s elhiggyék, hogy túlszabályozott, gátlásokkal/önfegyelemmel elfojtott életükbe rövid időre "szabadság költözik", hiszen a nyaralás alatt megváltozik a személyiségük: olyan érzelmek, vágyak is - mint a csábítás, a flörtölés és persze a szex - vállalhatónak tűnnek, melyekről "civilben" nem vesznek tudomást, amelyeket elfojtanak.
Bár úgy tűnik, hogy a szürke hétköznapok néhány hetes kompenzációja valamelyest enyhítheti az otthoni problémákat, megoldásnak azért nem mondhatnánk. "Egész évben erre az öt hétre spórolok. És eddig még mindig bejött: csodálatos napok voltak - mondja Erika. - De közben képtelen vagyok rájönni, hogy itthon miért nem működik mindez. Mások a férfiak? Más a magyar mentalitás? Nyilván ez is benne van. De amikor véget ér a szabim, úgy érzem, mintha az igazi életemből kellene visszatérnem valami látszatvalóságba."
Vannak persze, akik többet is megengedhetnek maguknak a pár hetes kikapcsolódásnál. A 64 éves Allie Hollandiából költözött Törökország turistazónájába, Mamutalarba, ahol luxusapartmant bérel egész évre. Már talált is magának egy 190 centiméter magas, 23 éves playboyt, akinek fején a holland nőtől ajándékba kapott napszemüveg díszeleg. "Szó sincs szerelemről, nem is férjet keresek magamnak, de azért tiszta a képlet - mosolyog Allie. - Veszek a srácnak néhány szép holmit, eljárunk vacsorázni, nem kell fizetnie semmiért, amíg velem van. Mindketten megkapjuk, amit akarunk, és ez semmiben sem különbözik attól, amikor férfiak hívnak meg fiatal lányokat. Egyébként a strandon találkoztunk, és rettenetes állapotban volt a foga. Egy kisebb vagyont költöttem a fogorvosra. Mondtam is neki, ha lecserél, kiverem az összeset."
"Egyiptom egyik turistákkal zsúfolt strandján napoztam, amikor megszólított egy helyi fiú. Elállta a napot - meséli Kati. - A szokásos szöveget hozta, én meg arra gondoltam, próbára teszem. Amikor arról érdeklődött, honnan jöttem, azt mondtam neki: Ukrajnából. Nos, erre a kockahasú fiú sarkon fordult, és elillant. Egyértelmű, hogy
'Schengen-harcos'
volt a srác." A helyi zsargon nevezi így azokat, akik nem érik be napszemüveggel, elegáns vacsorával, s az Európai Unió állampolgárságára vágynak. Kiszemelnek naiv fiatal lányokat vagy elvált, illúzióikat vesztett 40-50 éveseket, és a nyaralás alatt arra hajtanak, hogy kicsikarjanak legalább egy meghívó-, de főleg házasságlevelet. Ezek a fiúk visszautasítják az ajándékokat, leígérik a csillagokat az égről, s az igaz érzelmekről beszélnek. "Zsákmányuk" általában tapasztalatlan kelet-európai, aki minden kulturális különbséget csodaként él meg, és az otthoni szürke hétköznapokat szívesen megosztaná az "egzotikus tigrissel". Azzal persze nem számol, hogy a Schengen-harcosoknak a házasságlevél csupán ugródeszka. "Az idegenforgalomban lévő munkám során legalább ezer, Csehországból, Magyarországról és Szlovákiából érkező nő közül legfeljebb ötöt sikerült rászedni. Ilyenkor persze kitör a botrány, a szülők kétségbeesve hívják az utazási irodát, hogy miért nem vigyáztunk jobban a felnőtt (!) lányukra. Előfordult, hogy az apuka torkaszakadtából üvöltött a telefonomba, hogy azonnal csináljak valamit, mert ha nem, akkor azt nagyon megbánom. De említhetném Hana, az ötvenéves cseh nő esetét. Szinte semmilyen ismerettel nem rendelkezett a térségről, és csak ájuldozott, hogy mennyire gyermekien tiszták és kedvesek a helyiek. Hamarosan sikerült közelebbi kapcsolatba kerülnie egy igen jóképű, kairói egyetemista sráccal, aki még az eljegyzését is felbontotta érte. És aki a következő évben immár Hana férjeként repült Csehországba."
(A cikk az [origo] Női Lapozó Női szexturizmus: a fizetett kaland szoft formája c., 2009. június 2-i cikke nyomán készült.)
