Aztán körbenéz. Várja a hatást.
A kispesti Ady Endre úton száguld velünk a villamos, és arra gondolunk, hogy akit ilyen múlt gyötör, miért érdemelne jobb jelent?
A Nótafa vendéglő az a tipikus építmény, amilyennek száz évvel ezelőtt minden kisvárosi vendéglőnek illett lenni. Egyszintes sarokház, melynek alapja azért ötszögletű, hogy épp a sarkon legyen a bejárat; ez itt az Ady Endre út-Rákóczi utca sarka. Nem tudjuk, mióta működik, mióta Nótafa, de ha tippelnünk kell, valószínű, hogy már az idők kezdetén (20. század eleje?) vendéglő lehetett itt.
De hogy ennél a mostaninál nem tudott népszerűbb lenni, az biztos - szombaton, ebédidőben csak a szerencsének köszönhetjük, hogy találunk szabad asztalt. A Nótafa egyértelműen a környékbeliek családi lakomáit hivatott kielégíteni: szolid áron, hatalmas mennyiségekkel. Az étlap tanulmányozása és a sürgő-forgó pincérek kezében táncoló tálcák látványa épp elég, hogy megállapítsuk, a Nótafában nem árulnak zsákbamacskát. (Kifejezetten hálásak vagyunk, hogy a "háziasság", "magyarosság" nem jár olajszaggal, rémes gőzökkel.)
Palóclevessel (900 Ft) indítunk, frenetikus. A sűrű zöldbabos-krumplis alap tökéletes, a hús puhára főtt, a fűszerezés nem ijeszt el a folytatástól - a mennyiség annál inkább. A gombapaprikás (1200 Ft) a leves után nem a legszerencsésebb választás, s nem is annyira emlékezetes. Egyszerű egytálétel - bár az ilyennek is lehetnek titkai, ezekre nem itt derül fény. A bangkoki csirkét (2000 Ft) kifejezetten a "rendhagyás" miatt választjuk. Sem a hús, sem a mellé rendelt krokett nem lenne rossz, de a túlzásba vitt Worcestershire szósz igencsak "bekeményíti" az emiatt csak tűzokádóknak ajánlható, "egzotikus" fogást. Szerencsére a konyhafőnök kedvencének nevezett diós-vaníliás palacsintával (600 Ft) nem nyúlunk mellé, a tésztája és a töltelék is fenséges!
