Az egyszerű elnevezés kétélű dolog. Ha beválik, könnyen legenda kerekedhet belőle, vaskos névelővel megtámogatva, de ha nem - és erre nagyobb az esély - azonnal a jelentéktelenség homályába vész. A Ráday utcában nem divat egyszerűnek lenni. Hemzsegnek az eszkimók, s noha fókából egyelőre nincs hiány, logikus, hogy szinte mindenki színes szőrmével dolgozik. Azért a sok megjegyezhetetlen, de feltűnő név között akad kivétel. Például a Pesti vendéglő könnyen megjegyezhető, kézenfekvő elnevezés, de egyből valami nagy (és éppen ezért rovott) múltú intézmény ugrik be. Bár a Pesti vendéglő nem ilyen. Szinte gyerekcipőben jár - 2008-ban nyílt -, ráadásul van egy névrokon a Paulay Ede utcában, és a két hely között mintha nem lenne kapcsolat, brandről, franchise-ról nincsenek információink.
A berendezés, a dekoráció a "magyar vonalra" teszi le a garast. A klasszikus múltidézés mellett - berendezési tárgyak a nagymama konyhájából, fotográfiák a régi Ráday utcáról - a nyolcvanas évek is visszaköszönnek: a hatalmas kalocsai mintás falfestmény (barna alapon!) a méltán elfeledett Paprika gyorsétterem-hálózat dizájnját juttatja eszünkbe. A választék szerencsére változatosabb, mint akkoriban volt, de itt is a hazai ízek dominálnak.
A gulyásleves (790 Ft) pont olyan, amit turistamenüben szoktak osztogatni. Jó paprikás, jó kevés hús van benne, de egy idegennek tán így is különlegesnek hat. Nekünk inkább hiányérzetünk marad utána, bár elég nagy adag. A borjúbécsinek (1980 Ft) sem a mennyiségével van bajunk, inkább az állagával - a kelleténél puhább. A krumplipürét viszont jól eltalálták. Az articsókasaláta főtt tojással (980 Ft) pedig fantasztikus. Ugyanezt mondjuk az aranygaluskáról (780 Ft) is. Remek arányok, jól eltalált cukorfokozat, a sziruposság a jó ízlés határán belül. Ha ehhez hozzátesszük a viszonylag alacsony árképzést, a hibái ellenére a Pesti vendéglő ideális lehet a betoppanó külföldi vendégeknek, mint a természetes szükségletek kielégítésére szolgáló minimálprogram.
