chili&vanília

Édes, sós, hal

Gasztro

Az angolnával szemben sokan küzdenek ellenérzésekkel, pedig az egyik legjobb ízű hal. Egyik kedvenc fogásom az unadon, azaz a rizságyon tálalt, édes-szójás szósszal grillezett angolna, amelyet Japánban óriási hagyomány és külön szokások öveznek. Előkészítése nem kifejezetten egyszerű, a nyúzása drámai fordulatokban sem szűkölködik (kellékei például kampó és harapófogó). Ezért inkább a könnyebben beszerezhető harcsával kísérleteztem ki házilag hasonlót, az édes-szójás szósz ezen is remekül érvényesül. Az autentikus unagi szósz egyébként úgy készül, hogy grillezett angolnacsontokat is belefőznek a mártásba, így sokkal összetettebb ízű a végeredmény. A gyorsított, "instant" változatnál ezt a lépést elhagyom.

Édes-szójás harcsafilé szusirizzsel

Hozzávalók (4 adag)

Édes-szójás szósz

1,5 dl rizsbor (vagy mirin vagy édes sherry)

1,5 dl világos szójaszósz

4,5 dkg barnacukor

40 dkg szusirizs

1,2 dl rizsecet

4 dkg cukor

3 teáskanál só

4x20 dkg harcsafilé

Az édes-szójás szószhoz egy kis lábasba öntjük a rizsbort. Néhány percig erős lángon forraljuk, hogy elpárologjon az alkoholtartalma. Ekkor hozzáadjuk a szójaszószt és a barnacukrot. Közepes lángon kb. 15 percig főzzük, amíg kb. felére csökken (ez jól látható a lábas szélén), és szirupossá válik. Félretesszük. Megfőzzük a rizst: a rizsszemeket először nagyon alaposan és többször is átmossuk: legalább 5-6 alkalommal, egészen addig, hogy ha az áztatóvizet kézzel megkavarjuk, teljesen tiszta marad. Egy konyharuhára terítjük, és megszárítjuk. Lábasba tesszük, ráöntünk 7 dl vizet. Erős lángon felforraljuk, egy-két percig forrni hagyjuk. Ekkor levesszük a hőt takarékra, és a rizst fedő alatt, kb. 15 perc alatt puhára főzzük. Közben összekeverjük a rizsecetet, a sót és a cukrot, hogy felolvadjon. (Ha nagyobb mennyiségben készítjük, egy kis lábasban felmelegíthetjük a rizsecetet, így könnyebben feloldódik benne a cukor és a só. Amikor a rizs megfőtt, levesszük a tűzről, hozzákeverjük az ecetet, majd fedő alatt 15 percig pihentetjük. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A harcsafiléket nagyobb darabokra szeleteljük. Mindkét oldalukat megforgatjuk az édes szójamártásban, majd egy sütőpapírral bélelt tepsire vagy hőálló tálba helyezzük. 16 percig sütjük, közben kenőecsettel néha megkenegetjük a körülötte lévő szósszal. Amikor elkészült, ismét megkenjük a szósszal, és egy-két percig rágrillezünk. A rizzsel tálaljuk, mellé adjuk a kimaradt szójás szószt, amelyből külön is öntünk a halra.

A szerző blogja: www.chiliesvanilia.blogspot.com

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.