Amikor az 1960-as évek közepén eldőlt, hogy a budai oldalon Békásmegyeren teljesedik ki a lakótelep-építés, még Óbudán is csak kóstolgatták a házgyári elemeket, és a buldózereket sem eresztették szabadjára. Húsz évvel később szinte az egész III. kerület panelektől szürkéllett, és mivel akkoriban az volt az építőmunka sikerének mércéje, hogy mennyire tudják enyhíteni az „égető lakáshiányt”, az egésznek valamiféle pozitív kicsengése volt. De ugyanekkor a régi Óbuda siratása is megkezdődött, sőt egyre gyakrabban fordult elő, hogy épp azok emlegették könnyes szemmel Krúdy Gyulát és az eltűnt kocsmákat, akik újonnan költöztek a tízemeletesekbe. Az óbudai rombolás árnyékában fel sem tűnt, hogy a sokkal nagyobb, kétrészes békásmegyeri lakótelep miatt láthatatlanná kellett tenni a hangulatos kistelepülést. Az 1950-ig önálló Békásmegyerből is eltüntettek valamennyit a gigantikus panelnegyed miatt, de területéhez mérten sokkal több maradt belőle, mint a régi Óbudából. Csak éppen semmit nem látni belőle a HÉV-ből vagy 11-es útról, ami nem is lenne akkora baj. Az már inkább, hogy mára a Békásmegyer Ófalunak nevezett parasztházas terület sincs biztonságban, itt is egyre jobban nyomulnak az ingatlanbefektetők, és bontják a régi házakat; úgy látszik, még az otromba paneles panoráma sem szegi kedvét építtetőknek, ha budai zöldövezetnek nevezhetik.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
