Saskert

A gödöllői HÉV vonalának híres állomása Nagyicce, ami nem városrészt jelöl, hanem az egykori kocsmát, ami állítólag már a 18. század végén üzemelt. De amikor 1888-ban – még csak Cinkotáig – megindult a helyiérdekű, már az összes állomáshoz és megállóhelyhez szervesen kapcsolódott valamiféle vendéglátóhely, és ez nagyjából száz éven át változatlan maradt. A mai utasok inkább otthon múlatják az időt (vagy legalábbis nem a HÉV-megállóban), de úgy tűnik, vannak még, akik e múlt századi hagyományba kapaszkodnak. Itt van mindjárt Nagyicce és Sashalom állomások között, a Veres Péter út 29. alatt az a kerthelyiség, ami stílusosan a Saskert nevet viseli, bár a külsőségeket illetően az időutazás csak 20 évre visszamenő. A tüdőszín falú családi ház, a homlokzatra festett fehér sas, a „Saskert Vendéglő” felirat betűtípusa mind-mind a kilencvenes éveket idézi, miként a rönkfából ácsolt kinti asztalok is. Honlapjuk szerint 2012-ben nyitottak, tavaly megújultak, de ennél sokkal fontosabbnak tűnik, hogy: „hagyományos, magyaros ételeket és pecsenyéket” kínálnak a „gasztronómia szerelmeseinek”. Mindezt a magyaros ízelítő nevű hidegtál (1490 Ft) nem erősíti meg. Az átlagos szárazkolbászon és a lila hagymán kívül semmi értékelhető nincs a tányéron, ha csak az ipari ementálit, a gépsonkát és az íztelen paradicsomot nem akarjuk lepontozni. A fokhagymakrémleves (890 Ft) csak azért jobb egy fokkal, mert azt tulajdonképpen nem lehet elrontani. Nagyon. A kecskesajt roston, pesztós salátával, ropogós paradicsomos bagettel (2190 Ft) három hajszálvékony sajtot, sűrű, ízetlen salátát (pesztó nuku) és a már ismert paradicsomot jelenti, a békebeli óriás bécsi szelet (1990 Ft) nem titkoltan rántott sertésborda, a csípős marhapörkölttel töltött ún. tüzes tócsni (1990 Ft) meg egyáltalán nem csíp. Különben a húsok hozzák az átlagot, az pedig már-már megható, hogy mindhárom ételt (lásd képünk) ugyanolyan sárgarépa-saláta kombinációval díszítették. Azért kíváncsiak lennénk, hogy mit szólnának ehhez az ételdekorhoz vagy a gépsonkához azok, akik valóban a „gasztronómia szerelmeseinek” tartják magukat. Röhögnének? Felháborodnának? Nos, ez az, amit mi már soha nem fogunk megtudni.