A dél-alföldi homokos, laza talaj és az éghajlat tökéletesen megfelel a spárgatermesztésnek, a Csengele–Kelebia–Kiskőrös háromszög adja a hazai termés legnagyobb részét. A csengelei igazi luxustermék, szinte a teljes készlet azonnal a német spárgarajongók asztalán landol. Ami marad, azzal többnyire a legjobb séfek dolgoznak. Az utóbbi években fordult a kocka: míg korábban inkább a fehér spárga töltötte meg a májusi, júniusi piacokat, manapság a zöld a gyakoribb és kedveltebb. A liliomfélék családjába tartozó zöldség több ezer éves múltra tekint vissza, az ókori rómaiak is fogyasztották, feljegyzések szerint Julius Caesar pl. olvasztott vajjal kedvelte. Termesztése és szüretelése rendkívül munka- és költségigényes, mivel csak a harmadik évben terem, szedése pedig kézzel történik.
A már nálunk is egyre népszerűbb spárgának – főleg Németországban – komoly gasztronómiai hagyománya és kultúrája van. Időjárástól függően április közepe, illetve vége felé eldördül a szezont nyitó startpisztoly, és az ember júniusig csak győzze követni a sok spárgafesztivált, spárgabüfét, spárgamenüt. Egy spárgavacsora ilyenkor a legkifinomultabb kultúrprogrammal is konkurálhat. Séfek százai versenyeznek egymással, hogy ki tudja megszerezni a legjobbat, legfrissebbet, ki hagyományosan, ki különlegesen tálalja. A boltokban és a piacokon az árusok nem győzik feltölteni a készleteket, a helyi termés a mediterrán régiókból érkező importáruhoz képest tripla áron is néhány óra leforgása alatt elfogy. Nem is beszélve az elkészítéséhez és fogyasztásához kreált eszközökről (speciális fazék, tál, hámozó stb.). Ha igazán jó minőségű spárgához jutunk, akkor azzal tesszük a legjobbat, ha alig teszünk vele valamit. Jöhetnek az olvasztott vajak, tanyasi tojások, újkrumplik és sonkaszeletek. Vagy az alábbi minimál spárgaleves, pici nokedlikkel.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
