Nehéz eldönteni, hogy Szentendre legszűkebb belvárosa vagy a Duna-parti része közhelyesebb turistalátványosság. Bárhogy is van, az biztos, hogy az itteni vendéglátóhelyeknek igen nagy a felelősségük. Noha a fővárosi vagy balatoni lehúzásokhoz hasonlatosan szégyenletes eseményekről nem számolt be a sajtó, azért nem lennénk meglepve, ha az útikönyvek szerint legnépszerűbb szentendrei egységekben némi könnyelműség lenne tapasztalható.
Azt viszont ne gondoljuk, hogy kizárólag átverdék lennének errefelé. Például a Duna korzó 12. alatt álló roppant kreatív elnevezésű St. Andréról elsőre meg nem mondtuk volna, hogy meleg étellel is szolgálnak, a terasza olyan cukrászdát idéz, ahol a családi ház kertjében mérik a fagyit. De itt az édesség csak egy fejezet a rövid, ámde sokat ígérő étlapon.
A gulyáslevesre (1390 Ft) jobban illene az, hogy kondás, ugyanis a benne lévő hús nem marháé, hanem vaddisznóé, egészen pontosan vaddisznólapocka. Ám ha hamisítványnak kiáltanánk ki, az lenne az igazi csalás. Rég ettünk ennyire jó gulyást, sőt azt is megkockáztatjuk, hogy étteremben soha. Külön dicséret illeti a házi kenyeret, finom és még csak el sem nehezít. Hasonló a helyzet a vargányás kacsamellel (2990 Ft). Igaz, hogy a hús formátuma az angolszalonnát idézi, mégis könnyed, ahogy az emlékezetes gombaköret is. Ezek után a serpenyős napi hal kevert salátával (3890 Ft) kis csalódást okoz. Nem csak az ára, a fajtája miatt is. Mert kétségtelen, hogy a tengeri sügér (avagy branzino) a nemes halak közé tartozik, de nem a Duna partján „napi ajánlatként”. Még akkor sem, ha különben rendesen elkészíttetik. A meggyes torta vaníliafagyival (1190 Ft) nevű desszertnek az a különlegessége, hogy pohárban tálalják. Ránézésre olyan, mintha egy nívósabb közértből származó puding lenne, de ez optikai csalódás. Van, akinek jó hír, másoknak nem annyira, hogy klasszikus cukrászdai tortát rejt a pohár, bár nem tudnánk megmondani, hogyan gyömöszölték bele ilyen szépen.
