rés a présen: Rengeteg gasztronómiai kiadvány jelenik meg manapság. Mi lehet még a szerepe egy szakácskönyvnek a válság idején?
Szabó Edit: A válságról nem lehet, nem szabad nem tudomást venni. Rettentő sok embernek nagyon súlyos gondjai vannak, a gasztronómiai bíbelődés számukra csak álom vagy épp kegyetlen vicc. De azokat a szerencséseket, akik nem nélkülöznek, egyre jobban izgatják a konyhai fortélyok. Sokan élik ki így a kreativitásukat, keresik az újabb és újabb forrást, inspirációt.
| ||
rap: Tanári diplomával mi a kötődésed a gasztronómiához?
SZE: Húsz éve kábé ötféle ételt tudtam elkészíteni – igaz, azt elég jól. Aztán kialakult, hogy a barátokkal nem törökülésben, hanem az asztalnál beszélgetjük végig az éjszakát. Ráéreztem az ízekre, rászoktam a kísérletezésre. Újságírói és tévés szerkesztői pályám nagy pillanata volt, amikor megbíztak, hogy építsem föl a TV Paprikát. Nulláról kezdtük – nem nagyon volt minta –, rettentő sokat tanultam. Mindennek utánajártam, mindent fölkutattam, és a séfek titkait is fürkésztem. Bár a Paprikától rég elköszöntem, attól fogva nem volt megállás. Sokat írok gasztronómiáról, még többet hadonászom a fakanállal a konyhában. Kicsit függő lettem – ráadásul a főzés mellé bejött még egy mánia: a bor. Sok éve szerkesztem a Népszabadság Top100 Bor magazinját. Ezen túl is járom az országot, faggatom a borászokat – egy-egy cikk kedvéért, vagy csak mert érdekel.
rap: Mi adta a Nagy séfkönyvhöz az ihletet?
SZE: Láttam, mennyi az újító energia, eltátottam a szám, micsoda erővel dolgozik a magyar gasztronómia élcsapata. Meg akartam mutatni, hogy ilyen is van, hogy egy sor szakács ugyanolyan elánnal készíti a maga fogásait, ahogy más barátaim egy színházi előadást vagy egy lemezt. (Utóbbiról is vannak közvetlen tapasztalataim, hisz nem mellesleg a Presser Gábor fémjelezte Magyar Dal Napja egyszemélyes szervezőirodája vagyok.)
rap: Mi a könyv tematikája, és hogyan készült el?
SZE: Embereket, emberi történeteket szerettem volna megírni. Biztos voltam benne, hogy a gasztro-teljesítmények mögött izgalmas pályákat, komoly döntéseket (néha: érdekes véletleneket) találok. Minden történet „végén” egy ember van, aki történetesen főz. Ezért aztán – kifejezetten a könyv kedvéért – mindannyian elkészítettek három rájuk jellemző fogást. Ezeket pedig Vető Gábor fantasztikusan lefotózta.
rap: A fotók nyilván fontosak, de Vető grafikus is. Miért különleges ez?
SZE: Kezdettől együtt csináltuk az egészet. Koncepció, tartalom, megjelenés – azt hiszem – ritka egységbe, egyensúlyba került. Gábor tervezte a könyvet: amit látsz, legalább annyira az ő ízlését tükrözi, mint az enyémet. Végigkísérte a főzést, az interjúkat, közben kattintgatott, és gondolom, fejben már rakta össze a kötetet. Ugyanolyan érzékenyen figyelt a főszereplőkre (mert hát ez a könyv mégiscsak a séfeké igazán), ahogyan én igyekeztem.
rap: Kinek szól ez a kötet?
SZE: Mindenkinek, akit pihentet és szórakoztat – netán fölizgat – a főzés. Akit nem ijesztenek a szokatlan ízkombinációk, aki néha – nem a hétköznapokon persze – szeret elbabrálni a konyhában. Mindenkinek, akit – ha maga nem próbálná is ki – elkápráztatnak mások kísérletei. És végül mindenkinek, aki szívesen olvas arról, ki miként mászott föl a csúcsra.
rap: Ha lehetne három gasztronómiai jellegű kívánságod egy jó tündérhez, mi volna az?
SZE: Szeretnék egy maghőmérőt (nem olyan vad dolog, mint gondolnánk, és nem is kerül egy vagyonba – viszont nagyon hasznos lehet). És sikerüljön mondjuk két fogás pont olyanra, amilyennek elképzelem.
