étel, hordó

U26

  • ételhordó
  • 2012. április 14.

Gasztro

A múlt héten elsirattuk a Nagykörutat, de figyelmünket elkerülte a Nyugati mellett nemrég megépített Eiffel tér nevű közterület, amely vélhetően a 21. század építészetét hivatott reprezentálni. Nem tudjuk eldönteni, hogy jó-e vagy rossz, hogy a pályaudvar nyakszirtjéből kihasított jókora placc és a hozzá tartozó csupa üveg irodaház sokkal kevésbé feltűnő, mint azt méretei indokolnák, a lényeg, hogy úgy simul a körúti állandó szürkületbe, mint egy mindenre elszánt kaméleon.

Noha vitatható az Eiffel tér építészeti értéke, ha valaki az aluljáró felől vagy a Nyugati koszfészkéből repül rá, mintha egy másik városba érkezne. Olyanba, ahol nyugodtan elővehet tárcát, telefont, ahol egyszerűen fellélegezhet. Azonban e fellélegzés ára, hogy a körút színes forgataga vállalati egyenszürkévé változik - kitágul a tér, de az alkalmazottak legirigyeltebb kasztja, a multicsinovnyik népesíti be. Elnézve látszólag fesztelen fontoskodásukat, a dalnok halhatatlan sora jut eszünkbe: "de jó, hogy nem közéjük tartozom", az viszont megfontolás tárgya, hogy leülnénk-e velük egy asztalhoz. Pontosabban: beülnénk-e oda, ahová ők? Miért ne.

Az U26 nevezetű bisztrót az irodaház alsó szintjén a retró jegyében állította össze az ismeretlen dekoratőr. Noha a színes, geometrikus formák meg egy rakás lemezborító uralja a teret, ne gondoljanak a szokásos romkocsmás, lomtalanításból származó Bubiv-miliőre. A közönség ízlésének megfelelő high-tech bútorok uralják a tág teret, a háttérben látványkonyha. Soha rosszabbat az irodai népétkeztetés frontján, bár tegyük hozzá, az U26 éjszaka diszkóként üzemel.

Nekünk viszont most elég annyi, hogy 11-16 óra között olyan háromfogásos menüt kínálnak 1650 forintért, hogy már az étlap betűi láttán összefut szánkban a nyál. A váratlan koreográfia tavalyi kedvencünket, a Gold bistrót idézi – 5-5 különlegesség az első és második fogás fejezetcím alatt, három a harmadik fogásban, s legszívesebben mindegyiket kipróbálnánk. Lehet, hogy Vietnamban csak legyintenének az itteni pho bo levesre, ám az európai átlagnál sokkal jobb, viszont a kecskesajtos meleg padlizsán, amihez jókora adag saláta és serrano sonka is jár, bárhol a világon megállná a helyét. Ugyanez áll a főételek közül a kacsamájas derelyére - barackbefőttel és madársalátával! -, hiszen nemcsak kreatív, de a várakozásnak megfelelően pikáns is. Ám nála is izgalmasabb a tarjaburger. A hús tökéletes, ám a szakács, hogy ne csak a zsírban oldódók kedvében járjon, buci helyett kalácsot és vörösboros körtét rak mellé, bizonyítva az ordas közhelyet az ellentétek egymáshoz való viszonyáról. A végére hagyott laktózmentes krémes torony a formát illetően inkább egy négyszögesített jégkorong, csakhogy ez egyáltalán nem akadályoz meg abban, hogy utána megnyaljuk mind a tíz ujjunkat.

Mivel a menü hetente változik, mire e sorokat olvassák, vélhetően másféle meglepetésekkel szolgál az U26. Ennek ellenére meleg szívvel ajánljuk, ritka madár egy ilyen hely fővárosunkban.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.