Vácra érkezett meg 175 évvel ezelőtt az első magyar vonat, de az ezzel kapcsolatos kultuszt sohasem erőltették a helyiek. Vác soha nem vált olyan „vasutas várossá”, mint Adács, Celldömölk, Komárom vagy Dombóvár, amihez nyilván hozzájárult, hogy a vasút megjelenése előtt is jelentős településnek számított. Ráadásul a későbbi divattól eltérően az állomás nem a külvárosban van, és a közelében a szokásosnál jóval több vendéglátóhelyet fedezhetünk fel. A fejlődés jele, hogy a kocsmák helyett az étkezdék és a (beülős) pékségek a mérvadók, viszont komolyan vehető étteremmel ne számoljunk. A számos pizza- és croissantbutik mellett különösen feltűnő, hogy a Távol-Keletet egy szusizó, az Umami képviseli.
Az umamit az édes, a sós, a savanyú és a keserű mellett az ötödik íznek tartják, amelyet 1908-ban fedezett fel (pontosabban nevezett meg) egy japán tudós, Ikeda Kikunea. Szó szerint kóstolással, ugyanis egy alga vizsgálatakor ismerte fel az akkor még besorolhatatlan ízt. Azóta sikerült a tudománynak az umami okait is feltárni, az ezért felelős aminosavat beazonosítani stb., de mielőtt elragadna minket a konyhai kémia, térjünk vissza a váci Umamihoz.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
