Gasztro

Az abruzzói olívabirtokon töltött novemberi szüreti napot életem egyik legemlékezetesebb élményeként tartom számon. Három emléket őrzök a mai napig a legerősebben: elsőként a frissen préselt olívaolaj átható, intenzív illatát, amely betöltötte a termet.

Minden szót vállalok. Igen, a "mézjégkocká"-t is. Ahogy a "gyóntatólilá"-t, az "érett balerina, ellenfényben"-t és a "csacsi fiú, jöjjön csacsacsázni"-t is. Ezek úgynevezett bormetaforák, amiket az adott években legjobbnak ítélt borokról szóló kiadványok megrendelésére szállítottam, lírikusi minőségben. A legutolsó "lepkesúlyú fekvenyomó"-ig meg tudom magyarázni.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Budapestet idén elöntötte a forralt bor. Cikkünkben azok a helyek szerepelnek, amelyek megugrották magasra tett, természetesen szubjektív lécünket.

Először is árulja el nekem valaki azonnal, hogy a sok hízottliba-máj és liba hazájában mi történik a libák nyakával! Pontosabban fogalmazva, a nyakbőrükkel. Merthogy az hiánycikk, az már bizonyos.

A 15-ös buszra felszáll egy vámpír, és húz maga után egy koporsót. Az emberek tátott szájjal nézik, mire megszólal a vámpír: Mi van? Nem láttak még ételhordót?

Négyszáz méter sincs, mégis úgy tűnik, a világ tetején ülünk. A visegrádi Nagy-villám kilátóból nyílik Magyarország legszebb panorámája, legszívesebben azt mondanánk, hogy festő ecsetjére kívánkozik, de igazság szerint félő, hogy a legkreatívabb emberi beavatkozás (megörökítés) is csak ártana neki. (A fényképezőgépet gyorsan visszatesszük a tatyóba.)

Frijoles negros, frijoles negros - dalolja Elsa, a kubai énekesnő, miközben elmeséli, hogy főzik ezt az ételt.